Leon Trotsky

Leon Trotsky (Russian: Лeв Давидович Трóцкий (help·info), Lev Davidovich Trotsky, also transliterated Leo, Lyev, Trotskii, Trotski, Trotskij, Trockij and Trotzky) (November 7 [O.S. October 26] 1879 – August 21, 1940), born Lev Davidovich Bronstein (Лeв Давидович Бронштéйн), was a Ukrainian-born Bolshevik revolutionary and Marxist theorist. He was one of the leaders of the Russian October Revolution, second only to Lenin. During the early days of the Soviet Union, he served first as People's Commissar for Foreign Affairs and later as the founder and commander of the Red Army and the People's Commissar of War. He was also among the first members of the Politburo.
After leading the failed struggle of the Left Opposition against the policies and rise of Joseph Stalin in the 1920s and the increasing bureaucratization of the Soviet Union, Trotsky was expelled from the Communist Party and deported from the Soviet Union in the Great Purge. As the head of the Fourth International, he continued in exile to oppose the Stalinist bureaucracy in the Soviet Union, and was eventually assassinated in Mexico by Ramón Mercader, a Soviet agent.[1] Trotsky's ideas form the basis of Trotskyism, a major school of Marxist thought that is opposed to the theories and practices of Stalinism.

Leon Trotsky was born Lev Davidovich Bronstein (alternative English spelling: Bronshtein) on November 7, 1879, in Yanovka, Kherson Province of the Russian Empire (today's Ukraine), a small village 15 miles (24 km) from the nearest post office. He was the fifth child of a wealthy but illiterate Jewish farmer, David Leontyevich Bronstein (1847–1922) and Anna Bronstein (d. 1910). Although the family was ethnically Jewish, it was not religious, and the languages spoken at home were Russian and Ukrainian instead of Yiddish. Trotsky's younger sister, Olga, married Lev Kamenev, a leading Bolshevik.
When Trotsky was nine, his father sent him to Odessa to be educated and he was enrolled in a historically German school, which became Russified during his years in Odessa, consequent to the Imperial government's policy of Russification[citation needed]. As Deutscher points out in his biography, Odessa was then a bustling cosmopolitan port city, very unlike the typical Russian city of the time. This environment contributed to the development of the young man's international outlook.
Although it is stated in his autobiography "My Life" that he was never perfectly fluent in any language but Russian and Ukrainian, Raymond Molinier wrote that Trotsky spoke French fluently.
Lev Davidovics Trockij (Лев Давидович Троцкий; eredeti nevén: Bronstein) (Janovka, Oroszország, 1879. november 7. – Mexikóváros, Mexikó, 1940. augusztus 21.) zsidó nemzetiségű orosz-szovjet marxista politikus, forradalmár, az 1905-ös oroszországi forradalom, majd a Nagy Októberi Szocialista Forradalom egyik vezéralakja, a Vörös Hadsereg megalapítója.

Lev Davidovics Trockij 1879-ben született Ukrajnában, a herszoni kormányzóság jelizavetgrádi járásának egy kis falujában, Janovkán. Apja, David Leontyijevics Bronstein jómódú, zsidó származású, de vallását nem gyakorló gazdálkodó volt, bérlő. Két testvére is volt.
1888-ban szülei Odesszába küldték tanulni, ahol egy liberális ellenzéki beállítottságú, nagy műveltségű távoli rokonnál lakott, itt került szoros kapcsolatba a könyvekkel, a kultúrával. A numerus clausus miatt gimnázium helyett a Szt. Pál reáliskolában folytatta tanulmányait. A 7. osztályt már Nyikolajevben (ma: Mikolajiv) végezte, itt került először kapcsolatba forradalmi eszmékkel. Kezdetben a számára radikálisabbnak tűnő narodnyikizmus volt rá hatással, és a marxizmus ellenfelének tekintette magát.

A februári forradalom hírére azonnal elhagyta Amerikát, de útközben az angol hatóságok internálták, az Ideiglenes Kormány intervenciójával 1917. április végén érkezhetett haza. Petrográdban a mensevik-eszer többségű szovjet, melynek 1905-ben elnöke volt, tanácskozási joggal kooptálta. Szoros kapcsolatot épített ki a Petrográdi Szovjet Forradalmi Katonai Bizottságával, melynek az októberi eseményekben fontos szerepe lett. Egyetértett Lenin áprilisi téziseivel, a proletárforradalom napirendre tűzését vallotta.
A júliusi puccskísérlet után az Ideiglenes Kormány elfogatta, de az ellenforradalmi veszély növekedésének hatására hamarosan szabadon engedték, és nemsokára az egyre inkább bolsevik befolyás alá kerülő Pétervári Szovjet elnökének választották. 1917 augusztusában a VI. pártkongresszuson tagja lett a bolsevik pártnak – belátta, ezen kívül nincs más politikai erő, amely átvehetné a hatalmat –, sőt a Központi Bizottság tagja lett.

1924 folyamán a Sztálin, Zinovjev és Buharin vezette pártbeli többség Trockijt politikailag elszigetelte. A „trockizmus” elleni kampányban vezéri aspirációkkal, „bonapartizmussal” vádolták. Elméleti vitáiban az általa képviselt „permanens forradalom” elmélete állt szemben a „szocializmus egy országban” doktrínájával, és ez a világforradalmi fellendülés elmúltával egyre nehezebben képviselhető, egyre absztraktabb lett. Zinovjev és Kamenyev már az 1925. januári plénumon ki akarta záratni Trockijt a KB-ből,de akkor csak a hadügyi népbiztos tisztségéből váltották le. 1925 végén Zinovjev és Kamenyev a NEP gyakorlatával kapcsolatban konfliktusba kerültek Sztálinnal, és szövetséget kötöttek Trockijjal. 1926 októberében a KB-plénumon Sztálin „szociáldemokrata elhajlással” vádolta Trockijt, ő a maga részéről a „forradalom sírásójának” nevezte Sztálint. A plénum Trockijt és Kamenyevet kizárta a Politikai Iroda tagjai közül [1].
Trockij utolsó pártbeli fellépéseikor már nyíltan szembehelyezkedett az egyre erősödő Sztálini többséggel. 1927 szeptemberében levelet írt a KB-hoz, s ebben látnoknak bizonyult: „A sztálini csoport további útja előre meg van írva. Ma meghamisítják szavainkat, holnap tetteinket fogják meghamisítani.” A forradalom 10. évfordulóján az ellenzék tüntetést szervezett Leningrádban, ezután Trockijt és Zinovjevet „ellenforradalmi demonstráció” szervezéséért kizárták a pártból. November 7-én a Nagy Színházban tartott ünnepségen bemutatták Eizenstein Október című filmjét, de ebből már kivágták azokat a felvételeket, ahol Trockij szerepelt.

1928 januárjában a GPU határozatára száműzték az Oroszországi SzSzSzK területéről. Ezután Alma-Atában élt 1929-ig. Januárban a GPU Trockijt „szovjetellenes tevékenység” miatt a Szovjetunió elhagyására kötelezte. Februárban érkezett meg Konstantinápolyba, annak Herceg-szigetek (Adalar) nevű kerületében telepedett le, majd Prinkipóban telepedett le. 1933-ban Franciaországban, Barbizonban, 1935-től Norvégiában, majd 1937-től Mexikóvárosban élt.
Száműzetésében is folytatta a „bolsevik-leninista” ellenzék szervezését, ennek legfontosab eszköze a Bjulletyeny Oppozicii című folyóirat volt. Ebben a „sztálini frakciók” elleni harcra, a „bürokratikus degenerálódás” elleni fellépésre buzdított. Kezdetben csak bírálta a Komintern politikáját, de 1938-tól kísérletet tett egy IV. Internacionálé létrehozására. 1931-től kezdve felhívta a figyelmet a nemzeti szocializmus veszélyeire, és – a Kominternnel ellentétben – a kommunista és szociáldemokrata pártok összefogását szorgalmazta. A sztálini Szovjetuniót állandó bírálatának kereszttüzében tartotta, de a II. világháború kitörésekor a Szovjetunió megvédelmezésére szólította fel a világ forradalmárait. A német–szovjet megnemtámadási szerződést élesen elutasította.
Eközben már lezajlottak a nagy moszkvai perek, ahol Trockij távollétében is főszereplő volt: minden ellenzéki csoportosulás vezérének őt vizionálták. Az ítélet sem váratott sokáig magára, 1940. augusztus 20-án egy Ramón Mercader nevű NKVD-ügynök otthonában jégcsákánnyal agyonverte. Coyoacánban, Mexikóban temették el.