Michael Saul Dell

Michael Saul Dell (born February 23, 1965, in Houston, Texas) is an American businessman and the founder and CEO of Dell, Inc.

The son of an orthodontist,[1] Dell attended Herod Elementary School in Houston, Texas.[2]
Dell had his first encounter with a computer at the age of 15 when he broke down a brand new Apple II computer and rebuilt it, just to see if he could. Dell attended Memorial High School in Houston where he did not excel scholastically. During that time he did however exhibit formidable business instincts selling subscriptions for the Houston Post. Dell found $18,000 in an untapped customer base; those "windfall profits" earned him a BMW and a computer.

While at the University of Texas at Austin, he started a computer company called PC's Limited in his room in Dobie Center [4]. The company became successful enough that, with the help of an additional loan from his grandparents, Dell dropped out of college at the age of 19 to run PC's Limited, which later became Dell Computer Corporation, then ultimately Dell Inc.
Over time, and despite a number of setbacks (including laptops that caught on fire in 1993, temporarily losing the consumer market to Gateway in the mid 1990s, and others), Dell survived the race to become the most profitable PC manufacturer in the world, with sales of $49 billion and profits of $3 billion in 2004. As Dell expanded its product line to more than computers, shareholders voted to rename the corporation Dell, Inc. in 2003.
On March 4, 2004, he stepped down as CEO of Dell but stayed as chairman of the board, while Kevin B. Rollins, then president and COO, became president and CEO.
On January 31, 2007, Michael Dell returned as CEO of Dell, succeeding Kevin Rollins (who resigned earlier in the day).[5]
Accolades for Dell include: "Entrepreneur of the Year" from Inc. magazine; "Man of the Year" from PC Magazine; "Top CEO in American Business" from Worth Magazine; "CEO of the Year" from Financial World and Industry Week magazines. At a speech before the Detroit Economic Club in November, 1999, Dell defined the "3 C's" of e-commerce (content, commerce, and community) while articulating his strategy for offering a superior customer experience online.
He will appear in the upcoming film, The Sno Cone Stand Inc., in the Summer of 2008.

As of 2007, Forbes estimates Michael Dell's net worth at $17.2 billion [2].
Dell currently resides in Austin, Texas with his wife, Susan, and their four children.[7] He has three daughters: Kira (16), Alexa (14), Juliette (11) and a son, Zachary (11).

On May 15, 2006, The University of Texas at Austin announced a $50 million grant from the Michael and Susan Dell Foundation to "bring excellence in children's health and education to Austin". The grant will enable the construction of 3 new facilities at the university. The first is the Dell Pediatric Research Institute which is expected to complement the new Dell Children's Medical Center nearby. The second is a new computer science building on the UT campus named Dell Computer Science Hall. The third is the Michael and Susan Dell Center for Advancement of Healthy Living, which is intended to address issues that affect healthy childhood development.
In 2002 he received an Honorary Doctorate in Economic Science from the University of Limerick, in honor of his investment in Ireland and the local community along with his support for educational initiatives.

In 1998 Michael Dell founded MSD Capital LP, a private investment firm, to invest in various small companies on Dell's behalf. According to reports, the firm tends to invest in "late stage" investments rather than early in a company's startup.

A Dell Incorporated (Dell Részvénytársaság) egy, az USA Texas államában, Round Rock városában lévő székhelyű számítógépes hardver tervező, és gyártó vállalat. A NASDAQ-on jegyzett, nyílt jegyzésű részvénytársaság. Szlogenje a „Get more out of now”, magyarul: „hozzunk ki többet a mából”. 1984-ben alapították, akkor még számítógépekkel foglalkozó korlátolt felelősségű társaságnak. Kulcsemberei Michael Dell elnök és Kevin Rollins igazgató. Világszerte körülbelül 55 000 embert foglalkoztat. Árbevétele 2004-ben elérte a 49205 milliárd dollárt. Fő profilja még mindig a számítástechnikai hardverek, de foglalkozik asztali számítógépekkel, szerverekkel, laptopokkal és perifériákkal is. Termékvonalába tartoznak még az adattároló-, a hordozható audio eszközök, a PDA-k, a szoftverek (ezen belül az otthoni és vállalati megoldások egyaránt).

1984-ben, az austini Texas Egyetem tanulója, Michael Dell elkezdte árulni IBM-kompatibilis számítógépeit, melyeket ő szerelt össze az alkatrészekből. Termékeit a „PC's Limited” (PC Kft.) névvel hozta forgalomba.
1985-ben, a vállalat előállt első saját dizájnú számítógépével, a Turbo PC-vel, amely egy Intel 8088 kompatibilis processzort tartalmazott, és 8 Mhz-en futott. Az országos számítástechnikai magazinokban reklámozták, melyek közvetítő nélkül jutottak el a a vevőkhöz. A vásárló igényeinek megfelelő különböző kiegészítőkkel is vállalták a megrendelést. A PC's Limited árai olcsóbbak voltak a kiskereskedelmi áraknál, és kényelmesebb volt a vevőnek csak a megrendelést leadni a különböző igényekkel, mintsem sajátkezűleg otthon megépíteni a számítógépet. Bár nem ez a vállalat alkalmazta először, a PC's Limited lett az első, amely sikerre vitte ezt az üzleti modellt. Dell otthagyta az iskolát, hogy minden idejét az üzletnek szentelhesse. A cég bevétele már az első évben elérte a 6 millió dollárt.
1987-ben, a PC' Limited felállította első szervizprogramját, hogy kielégíthesse a számítógépszervizek iránti keresletet.
1988-ban a PC's Limited felvette a Dell Computer Corporation nevet.
1991-ben megpróbálták a termékeket indirekt módon raktárakból és számítógép-üzletláncokon keresztül értékesíteni, kisebb sikerrel, ezután a cég újra visszaállt a sokkal sikeresebb eladótól a vásárlónak modellt.
1992-ben a Fortune Magazin felvette a Dell Computert a Világ 500 Legnagyobb Vállalatai listájára.
1999-ben a Dell magába olvasztotta a Compaq-ot, és ezzel a legnagyobb személyi számítógép-értékesítő vállalattá vált az Amerikai Egyesült Államokban.
2002-ben a Dell elvesztette ezt a helyezést, miután a Hewlett-Packard megszerezte a Compaq-ot.
2003-ban a Dell ismét átvette a vezető pozíciót.
Azért, hogy megőrizze vezető helyét a számítástechnikában, a részvényesek megszavazták a cég nevének megváltoztatását, Dell Incorporated-re.
2004 márciusában a Dell megpróbált betörni a multimédia és az otthoni szórakoztatás világába a televíziókkal, a kézikészülékekkel és a digitális zenei eszközökkel. A Dell kihozta új otthoni, és kisteljesítményű irodai nyomtatóit is.
2004. december 22-én, a cég jubilált, és elhatározta új üzemegységének feelépítését az USA-beli Winston-Salemben, Észak-Karolinában.
A tökéletes szerviz gondolatiságát előtérbe helyezvén, a Dell megnyitotta technikai bázisát az albertai állambeli Edmonton városában, ahol kiszolgálták a saját és konkurens hardver és szoftver igényeket is, mely gyorsan a Dell International Services (Dell Nemzetközi Szervizhálózat) fontos részlege lett.
A Dell 2004-ben, a 3. Emberi Jogokért Kampányon 100%-os minősítést szerzett az USA-ban.
2005 februárjában a Dell megszerezte az első helyet a Fortune Magazin „Legbámulatosabb Vállalatok” listáján.
2005 októberében a Dell International Services megnyitotta call-centerét Manilában. A legtöbb ügyfél nem is vette észre, hogy nem amerikai ügyfélszolgálatosokkal beszél, köszönhetően a call-centeresek tökéletesen elsajátított amerikai akcentusának.
2005 novemberében a Business Week magazin megjelentetett egy cikket „It's Bad to Worse at Dell” (szabadfordításban: Rosszabb a rossznál a Dellnél) címmel. A Dell beismerte, hogy a hibás kondenzátorok az Optiplex GX270 és GX280 alaplapokon eddig már 300 millió dollárjába került a cégnek.

Emil Rathenau

Emil Moritz Rathenau (December 11, 1838 – June 20, 1915) was a German entrepreneur and industrialist, a leading figure in the early European electrical industry.

Rathenau was born in Berlin, into a wealthy Jewish merchant family based in that city. He was the son of Moritz Rathenau.
In 1865, Rathenau was a partner in a factory, during which time (while traveling abroad) he recognized the possibilities of the then newly emerging electrical technology. In 1881, with the help of a bank group, he acquired the rights to manufacture products based on the patents of Thomas Alva Edison. In 1883 he formed the "German Edison Society for Applied Electricity" (Deutsche Edison-Gesellschaft für angewandte Elektricität), which in 1887 formed into Allgemeine Elektricitäts-Gesellschaft (or AEG).
In 1903, Rathenau was appointed general manager of AEG. Together with his competitor and business partner Werner von Siemens, they formed the Telefunken Gesellschaft für drahtlose Telegraphie mbH. Rathenau held numerous positions on the supervisory board of Berliner Handels-Gesellschaft und der Elektrizitäts AG vorm. W. Lahmeyer & Co.
Rathenau was married in 1866 to Mathilde Nachmann, daughter of a Frankfurt banker. One of his sons was the famous Walther Rathenau, a Weimar-era industrialist, politician, and progressive economist. Walther was assassinated in June 1922 by gangsters of the extreme right-wing. He had another son named Erich Rathenau.
Ki ne ismerné a három nagy betűt? Története alatt az AEG - talán egyetlen vállalathoz sem hasonlítható módon - Németország ipari kultúrájának részévé vált. Az AEG márka alapkövét Emil Rathenau berlini mérnök tette le 1883-ban, amikor megszerezte Edison izzólámpa-szabadalmának németországi licencét, és megalapította Berlinben a Deutsche Edison Gesellschaftot (DEG - Német Edison-Társaság). 1885-ben Berlinben helyezték üzembe az első német villamos műveket, 1887-ben pedig a vállalatot átnevezték Allgemeine Electricitäts Gesellschaftra (AEG - Általános Villamossági Társaság). Az AEG már két évvel később, egy berlini baleset-megelőzési kiállításon bemutatta az első háztartási villamos készülékeket: vasalót, vízforralót, tojásfőzőt, hajsütővasat. A vállalat termékei mérföldkövek voltak a háztartási készülékek fejlődésében, és együtt fejlődtek a német háztartásokkal. A háztartásokat porszívók ("Dandy" és utóda, a "Vampyr"), hősugárzók, hűtőszekrények, villanytűzhelyek és mosógépek forradalmasították.
Az AEG azóta folyamatosan finomította technikai profilját, újabb és újabb termékekkel állt elő, amelyeket szabványt jelentettek az egész iparágban - a formában és a funkcióban egyaránt. Az AEG háztartási készülékek ugyanis formájukban is mindig egy lépéssel megelőzték korukat - és már akkor megtestesítették a német formatervezési kultúrát, amikor olyan fogalmak, mint a "corporate identity" még meg sem születtek. Az AEG volt az első vállalat, amelye Peter Behrens művész és építész személyében nem sokkal a századforduló után alkalmazott ipari formatervezőt. Behrens feladata az volt, hogy tartósan meghatározza az AEG termékeinek arculatát. Az AEG, ez a jól ismert és kedvelt márka a mai napig az időtlenül funkcionális, felhasználóbarát formatervezést jelenti, amely újabb és újabb formatervezési díjakat kap, mint például a reddot, vagy az iF-Design-Award. Az AEG 1994 óta a világ legnagyobb háztartásikészülék-gyártójának az Electrolux konszernnek a része.

Hatvany-Deutsch Dinasty

Hatvany-Deutsch Sándor, báró, or Alexander Deutsch Baron de/von Hatvan (November 17, 1852, Arad - February 18, 1913, Nagysurány) was a Hungarian merchant and financier.
He was educated in Budapest and Berlin. As the head of the firm of Ignatz Deutsch & Sons, he rendered great service to the sugar industry in Hungary, establishing beet-sugar factories at Nagy Surany, Hatvan, and Garamvölgye. In recognition of his services his family was raised to the nobility (Deutsch von Hatvan) in 1879.

Baron Ferenc Hatvany (1881, Budapest - 1958, Lausanne) was a member of the prominent Hungarian Hatvany-Deutsch family. He was a painter, a graduate of the Académie Julien in Paris and an art collector. His collection [1] included paintings from Tintoretto, Cézanne, Renoir, Ingres and Courbet, most notably L'Origine du monde and Femme nue couchée.
Towards the end of the Second World War his paintings were looted by Soviet troops but some were ransomed by Hatvany. In 1947 he emigrated to Paris.[1] In 1955 L’Origine du monde was sold at auction for 1.5 million francs.
Paintings that were looted from Hatvany's collection are still hanging on museum walls in Budapest, Moscow, and Nizhny Novgorod.
Deutsch Ábrahám

Kőszegről települt át Aradra, a híres dél-magyarországi gabonavidék központjába, ahol szatócsüzletet nyitott, s szövettel, gyapottal, gabonával és más terményekkel kereskedett. A napóleoni háborúk konjunktúrájának hatására figyelme a gabonakereskedelem felé fordult. Ezzel teremtette meg a későbbi hatalmas vagyon alapjait.

Deutsch Ignác

Kezdetben apja szatócsüzletébe társult, majd különböző arisztokrata családoknál (pl. a gróf Zelenski családnál) kereskedő, hitelt nyújtó „házi zsidó”. A hazai biztosítási üzletág megteremtője: 1838-ban átvette az Assicurazioni Generali (Trieszt) biztosító társaság aradi képviseletének irányítását. 1844-ben az Aradi Első Takarékpénztár váltóbírálója. 1848–49-ben nemzetőrként részt vesz a szabadságharcban. Felesége szintén vagyonos terménykereskedő családból származott. 1856-ban Pest város magisztrátusától nagykereskedői jogokat kapott Bernát fiával, mint társával együtt. A cég induló vagyonához (30 000 Ft) 20 000 Ft-tal járult hozzá. Az 1850–60-as években több vasútépítés fővállalkozói (pl. Kassa – Odenberg, Munkács – Beszkid vonalak). Részt vesznek az 500 000 Ft tőkével induló Concordia Gőzmalom alapításában. Vagyonát földbirtokvásárlásba fektette. Hagyatéki leltára szerint több mint 10 000 hold birtoka volt. Ez jelentette a család malom-, majd cukoriparhoz kapcsolódásának bázisát. 1867-ben 460 000 Ft-ért megvette a hatvani uradalmat (4255 hold) az egykori Grassalkovich kastéllyal együtt.

Deutsch József

1864-ben vállalkozó szellemű kereskedők 250 000 Ft alaptőkével üzembe helyezték az Első Budai Gőzmalmi Társulatot. A vezetőségben a Weisz és Brüll család mellett a Deutsch céget D. József képviselte.
A 70-es években igazgatósági tagja az Első Budapesti Gőzmalom Rt-nek, de a „Deutsch Ig. és Fia” közkereseti társaságban nem szerepelt a neve.
1879-ben hatvani előnévvel Bernát testvérével együtt nemességet kaptak. Lehet, hogy e nemességet a Bosznia-Hercegovina okkupációja (1878) során a hadseregnek nyújtott támogatásukért adományozták nekik, de az is lehet, hogy egyszerűen csak vásárolták.

Deutsch Bernát

15 éves korától apja üzletében dolgozott, de a kereskedelmi törvény (1840. XVI. tc.) értelmében cégjegyzésre csak 20 éves korától volt jogosult. 1856-ban mint apja társa, nagykereskedői jogot kap. A cég induló vagyonához (30 000 Ft) 10 000 Ft-tal járult hozzá. Az 1873-as tőzsdekrachot és hitelválságot meglovagolva a cég forgalma jelentősen ugrik. 1879-ben pl. a Concordia Gőzmalom – melynek alaptőkéje ekkor már 1 150 000 Ft – majdnem összes részvényét a Deutsch család vallhatta magáénak. 1882-ben már Bernát az alelnök, ő az Osztrák Nemzeti Bank pesti fiókjának és a Pesti Magyar Kereskedelmi Banknak a váltóbírálója, igazgatósági tagja a Magyar Jelzáloghitelbanknak, az Egyesült Budapesti Fővárosi Takaréknak és a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt-nek. 1888-ban földbirtokos megjelöléssel 6915 Ft adóval szerepel a főváros legnagyobb adófizetői között. 1881-ben a Deutsch, Kohner és Brüll cégek megvásárolják a csődbe jutott nagy-surányi cukorgyárat. A gyár 1882-ben Bernát elnökletével, 4,5 millió Ft alaptőkével kezdi meg a termelést. 1888–89-ben cukorgyárat alapítanak a család hatvani birtokán, majd 1893-ban Sárváron és Oroszkán. 1893. október 26-án hunyt el.

Deutsch Ernestine

A bécsi Hochschule für Bodenkulturban tanult. 1884-től társtulajdonosa a „Deutsch Ig. és Fia” cégnek. 1888-tól a hatvani cukorgyár vezetője. A cukoripar helyzetéről gyakran jelentek meg cikkei a hazai sajtóban. Apja halála (1893) után unokatestvére és sógora, Sándor üzlet társa.
1910-ben bárói méltóságot kapott, ugyanezen évtől volt a főrendiház tagja. 1913. június 30-án halt meg.

Hatvany-Deutsch Sándor

Fiatal korában egy berlini bankban gyakornok. 1873-ban részt vett a családi cég vállalkozásaiban. 1877-ben lett cégvezető. 1893–1913 között a Nagy-Surányi Cukorgyár elnöke. 1879-től társtulajdonosa a „Deutsch Ig. és Fia” cégnek. Apjával és nagybátyjával részt vett a gabona-, majd cukoripari alapításokban. 1894-ben elnöke lett a Cukorgyárak Országos Szövetségének. A család bankérdekeltségei folytán a századfordulón a 32 milliós alaptőkéjű Hazai Bank alelnöke, valamint a Pesti Hazai Első Takarékpénztár és a Budapesti Giro- és Pénztáregylet igazgatósági tagja. (1904-ben már szinte mindegyik budapesti nagybank igazgatóságában ott voltak a család tagjai.)
A bankok és cukorgyárak mellett két nagy gőzmalom fő részvényese. 1902-ben Chorin Ferenccel megalapította a hazai iparosok érdekvédelmi szervezetét, a Gyáriparosok Országos Szövetségét. 1903-ban tagja lett a főrendiháznak. 1910-ben bárói méltóságot kap.
A családi birtokok jelentős részét az ő nevén tartották nyilván, mint ahogy a nagybátyja (Bernát) és apja (József) közti munkamegosztásban is apja kezelte a birtokokat. Az összterületet tekintve 1911-ben az arisztokrata birtokosok között a 75., a „friss arisztokraták” közül azonban senki nem előzte meg. A birtokok elsősorban a cukorgyárak répaszükségletét voltak hivatva kielégíteni, de az újabb gyáralapításokban (Erőtakarmánygyár, Hatvani Növénynemesítő Rt. stb.) is a kiterjedt földbirtok szolgált bázisul. Halála előtt néhány héttel másodszor is megnősült. 1913. február 18-án hunyt el.
Hatvany Lajos

Budapest, 1880. okt. 28. - Bp., 1961. jan. 12. író, kritikus, irodalomtörténész, az MTA tagja
Egy másik Hatvany A cukorbáró Sándor legidősebb fia Hatvany Lajos. HL legidősebb öccse, Ferenc a századelő egyik legkülönösebb fantáziajú festőművésze volt, aki sajátos átmenetet teremtett a színpompás romantika és a modern látomásosság között, és amúgy mellékesen a kor egyik jelentékeny műgyűjtője és művészeti szakértője lett. Legifjabb öccse, Bertalan pedig - miközben ő volt a nagy cég irányító gazdasági szakembere, nemzetközi hírű orientalista - a keleti kultúrák, nyelvek és néprajzi ismeretek tudósa - volt, és bátyjával versengve tanáccsal és pénzzel támogatta a modern magyar költészetet. Józsefnek Hatvany Lili a leánya, ez a csevegő hangú, ironikus kritikájú, egy időben méltán nagyon népszerű író-újságíró. Ez a családi háttér Hatvany Lajos írói, kritikusi, irodalomtörténészi, államférfiúi, irodalomszervezői és irodalompártolói életéhez. Nélküle egyszerűen nem lehet elbeszélni századunk magyar irodalmi életét.
A fiatal Hatvany A gazdag, tevékeny család, amely eleve tisztelte a kultúrát és mindenekelőtt a magyar irodalmat, korán tudomásul vette, hogy a tanulástól megszállott fiúból sohasem lesz cukorgyáros. Nem bánták, volt elegendő fiú, aki folytathatta az apák-nagyapák vagyont hozó mesterségét, és még azt is tudomásul vették, hogy az a jövedelem, amely a mindenkori családi vagyonból kijár a nagy cég egyik örökösének, a magyar irodalom és benne a költészet pártolására fordíttassék. Csak tanuljon a fiú ott és annyit, amennyit akar. A gimnázium befejezésekor volt annyira otthonos a német, francia és angol nyelvekben, hogy ott folytathatta tanulmányait, ahol a legalkalmasabbnak tartotta. Németország legnyugatibb végén, Freiburgban találta meg a neki való egyetemet. Ott képezte magát a nyelvészet tudósává és az akkor népszerű filozófiák - Schopenhauer, Nietzsche - alapos ismerőjévé, miközben át-átrándult Angliába és Franciaországba, hogy közel maradjon a modern irodalom tűzhelyeihez. Mindemellett azonban igazán a magyar költészet volt a szívügye, ennek a doktora akart lenni. Csokonai és főleg Petőfi varázsa halála napjáig kísérte és kísértette. És a Párizsban megismert akkori új, kritika szellemét szándékozott otthon megismertetni. Haza is jön doktorálni a magyar irodalomból is. És összetalálkozik - szinte utolsó pillanatban - a Petőfi-korszak végső képviselőjével, a konzervatív, de nagyon kulturált és nagyon színvonalas kritikus-irodalomtörténész professzorral, Gyulai Pállal.
A fiatal Hatvany Mellette tölti a nagy tudós végső esztendeit. Valószínűleg neki köszönhető, hogy amikor Ady megjelenik a színtéren és az egész maradi világ indulatosan, felháborodottan tiltakozik ellene, akkor a nyilvántartottan konzervatív Gyulai Pál felismeri benne a nagy költőt. Ez érteti meg, hogy Gyulai halálakor Ady oly megrázóan szép búcsúverset írt róla. Hatvany megtalálta az összhangot Petőfi emléke, Gyulai hagyományőrzése és Ady újdonsága, s az újdonságon belül költői nagysága között. Hamarosan személyesen is összebarátkozott Adyval, és ettől kezdve az új magyar irodalom ösztönzője, szervezője és anyagi támogatója lett. - Már első könyvei is feltűnést keltettek. Németül írt szatirikus tanulmánya a nyelvészet fölösleges mellékútjairól, majd hitvallása a személyes ízlés jogáról az impresszionista kritikában irányító alakká teszi az új irodalomban. Lelke és anyagi támasza a megalakuló Nyugatnak, amíg ízlés- és stílusigény-különbözésük Osvát Ernővel el nem távolítja... nem Adytól, de Ady irodalmi körétől. Ő politikus lélek, akárcsak Ady. Károlyiban is felismeri a követendő utat. Az első világháború éveiben Ady mellett ő képviseli az irodalomban leghangzatosabban az eljövendő demokratikus forradalom igényét. Bár folyton készül a nagy Petőfi-életmű összefoglalására, de ez csak élete végén valósul meg. Egyelőre Adyról kell írnia. És a demokratikus törekvéseket kell pártolnia. A tizenkilences Kun Béla-forradalom egyik vezéralakja lesz Károlyi mellett, a Nemzeti Tanács vezérkarához tartozik. Károlyi köztársaságában ismeri fel politikai céljainak megvalósulását. De Károlyira a tanácsköztársaság következik. Ez nem az ő világa. Emigrál előle. Külföldön éli át Trianon gyászát, és indulatos könyvben tiltakozik ellene. De ugyanúgy tiltakozik Horthy ellenforradalma ellen. - És közben írja, lassanként megírja a század szépirodalmának egyik legérdekesebb, dokumentumerejű nagyregényét, az ,,Urak és emberek"-et ( 1927), a hazai nagypolgárság krónikáját egy gazdag magyar család történetében, sok önéletrajzi elemmel. Első kötete, a ,,Zsiga a családban" maradandó klasszikus darabja a magyar regényirodalomnak. Emellett Ady szüntelenül probléma a számára. Újabb és újabb könyvekben új és új szempontokat vet fel Adyról és koráról. - Közben kezdettől végig újságíró is, hol magyarul, hol németül, s ha kell angolul. De 1927-ben nem bírja a hazátlanságot. Itthon vád alatt van, forradalmi múltja bűncselekmény. Ő mégis hazajön, önként bíróság elé áll. El is ítélik, de a következő évben már szabadul. Ekkor következik az új nagy felismerés: József Attila. Elsőként, azonnal tudja, hogy vele kezdődik költészetünk új fejezete. És ugyanúgy áll az immár jelenlévő következő nemzedék mellé, ahogy korábban segítette - pénzzel és tanáccsal - a ,,Nyugat"-ot. De amikor a fasizmus már fertőzi Magyarországot is, újra számkivetésbe megy. Most Angliában él hosszú évekig. Csak a háború után jön haza. Akkor ünnepelve fogadják, egyetemi tanár lesz, a Tudományos Akadémia is meghívja. És visszatérhet az ifjúkor óta kísértő feladathoz: Petőfihez. Öt óriási kötetben írja meg ,,Petőfi napjai" címen líránk főklasszikusának életrajzát. - És közben mennyi minden volt! Közben felfedezte és pártolta a József Attila utáni még újabb költőink értékeit, közben világraszóló társasági életet élt otthonában, a budai vár Bécsi kapu terén lévő Hatvany-palotájában. Ott találkozott például Thomas Mann Bartók Bélával. Ő pedig akárhol volt, tekintély volt magas, elegáns alakjával, csevegő hangjával barátok és asszonyok körében, szerkesztőségekben, kávéházakban, katedrákon, itthon és külföldön. Így élt 81 éven át. Jó író is volt, egyéni hangú kritikus is volt, irodalomtörténész is volt, tanító is volt, mecénás is volt. Egy irodalmi korszakunk megtestesítője volt.

The Oppenheimer Diamond Empire

Sir Ernest Oppenheimer (22 May 1880 – 25 November 1957) was a diamond and gold mining entrepreneur and financier, who controlled De Beers and founded the Anglo American Corporation of South Africa.
He was born in Friedberg, Germany, the son of Edward Oppenheimer, a cigar merchant. Oppenheimer began his working life at 17, when he entered Dunkelsbuhler & Company, a diamond brokerage in London. His efforts impressed his employer and in 1902, at the age of 22, he was sent to South Africa to represent the company as a buyer in Kimberley.
He died in Johannesburg in 1957. He was born Jewish but as an adult converted to Christianity and was buried at St George's Church, Parktown. He was succeeded in the business by his son Harry Oppenheimer. Oppenheimer's brother, Sir Bernard Oppenheimer, was also heavily involved in the diamond industry.

Sir Bernard Oppenheimer, 1st Baronet (13 February 1866–13 June 1921) was a South African-British diamond merchant and philanthropist.
Oppenheimer was chairman of Pniel's Ltd, the New Vaal River Diamond & Exploration Company, and Blaauwbosch Diamonds Ltd, and managing director of Lewis & Marks Ltd of Holborn. His brother, Sir Ernest Oppenheimer, was also heavily involved in the diamond industry.
In July 1917, Oppenheimer established a scheme for training disabled soldiers in diamond cutting at Brighton, England. The Bernard Oppenheimer Diamond Works (National Diamond Factories Ltd) opened on Lewes Road on 1 April 1918. It was mainly paid for by Oppenheimer himself and by Lewis & Marks. In 1920 it also opened branches in Cambridge, Wrexham and Fort William. By 1921 the works employed about 2,000 men who were referred to it by the Ministry of Labour. New men received six months training, during which they were paid a maintenance allowance by the government, and were then virtually guaranteed employment at a good wage. The factory had a well-equipped clinic to provide ongoing care for the employees, many of whom were amputees or otherwise severely disabled. The business did not do well and closed in 1923, but reopened later the same year. It finally went into receivership in 1924.
For his work with the disabled, Oppenheimer was created a baronet in the 1921 New Year Honours. He died suddenly six months later at the age of 55.

Harry Frederick Oppenheimer (28 October 1908 – 19 August 2000) was a prominent South African businessman and one of the world's richest men. In 2004 he was voted 60th in the SABC3's Great South Africans.

The son of Sir Ernest Oppenheimer, Harry was born to an assimilated Jewish family of German origins in Kimberley, the original centre for diamond mining in South Africa, and lived most of his life in Johannesburg. He had a formal Bar mitzvah ("coming of age") ceremony in the Kimberley synagogue when he turned thirteen.

After completing his primary schooling in Johannesburg, he attended Charterhouse School in England, before going on to study at Christ Church, Oxford University, graduating in 1931 in Philosophy, Politics and Economics. When he married his wife Bridget, he chose to enter the Anglican Church, yet nevertheless he remained a supporter of Jewish causes during his entire life. He authorized the flow of diamonds to Israel's important diamond-sorting and diamond-cutting industry.

Harry Oppenheimer was the chairman of Anglo American Corporation for a quarter of a century and chairman of De Beers Consolidated Mines for 27 years until he retired from those positions in 1982 and 1984 respectively. His son Nicky Oppenheimer became Deputy Chairman of Anglo in 1983 and Chairman of De Beers in 1998.

He also spent some time as the Member of Parliament for Kimberley (1948 to 1957) and became the opposition spokesman on economics, finance and constitutional affairs. His opposition to apartheid was well known as were his philanthropy and business acumen.
He was also extremely generous to the official philanthropies of the State of Israel. He personally directed that Israel receive the necessary diamond raw products from De Beers in order to establish itself as one of the world's diamond polishing and exporting countries.

In the 1970s and 1980s, he financed the anti-apartheid Progressive Federal Party, that later merged the Democratic Alliance. Later he became an acquaintance of Nelson Mandela.

Nicholas "Nicky" F. Oppenheimer (born 8 June 1945) is a billionaire South African businessman, the chairman of the De Beers diamond mining company and its subsidiary, the Diamond Trading Company. He also has a large financial interest in the gold mining company Anglo American.
He is the son of Harry Oppenheimer and grandson of Ernest Oppenheimer, the first generation of the family to chair (from 1929) the De Beers diamond mining company in South Africa, founded by Cecil John Rhodes in 1888.
He was educated in England at Harrow School and Christ Church, Oxford where he graduated with a MA in Philosophy, Politics, and Economics.
Forbes "World's Richest People" List of billionaires (2005) estimated his net worth at US$6.0 billion in 2005.
In 1968 he married Orcillia "Strilli" Lasch, daughter of industrial tycoon Helli Lasch and Orcillia Lasch, Sen.. His son Jonathan Oppenheimer and nephew Taylor Plant are expected to succeed him in the company.
He lives in Johannesburg on the Brenthurst Gardens estate and has a country estate in England, Waltham Place (with gardens open to the public and an associated organic Farm), at White Waltham in Berkshire.
He, and his wife, Strilli, are members of the St George's Anglican Church, Parktown, Johannesburg. The Brenthurst Garden is affiliated to The Quiet Garden Trust, a Christian organisation providing places for prayer, silence and reflection.

Harry Frederick Oppenheimer

Nem szívesen beszél a pénzről, jóllehet mindig a siker fokmérőjének tekintette. Harry Frederick Oppenheimer, aki október 28-án tölti be 90. életévét, a világ egyik leggazdagabb embere, de minden bizonnyal a leggazdagabb Afrikában, legalábbis azok között, akik becsületes úton szerezték vagyonukat. Oppenheimer, aki egykor az Anglo-American vezető dél-afrikai konszern és a világ legnagyobb gyémántcége, a De Beers elnöke volt, csak 86 éves korában vonult vissza az üzleti élettől. Még ma is élénk figyelemmel kíséri azonban, hogy mi történik a gazdaságban és a politikában. 1908-ben született Kimberley „gyémántvárosban”. Iskoláinak elvégzése után kétségtelen volt, hogy apja, Ernest nyomdokaiba lép, aki a németországi Friedbergből (Hessen) 1902-ben vándorolt ki Dél-Afrikába. Nemcsak az Anglo-Americant alapította meg 1917-ben, hanem 1929-ben a De Beers elnöke is lett. Ernest Oppenheimer 1957-ben bekövetkezett halála után fia vette át mindkét vállalkozás vezetését. Harry Oppenheimer sohasem tartozott azon iparmágnások közé, akik tudatosan kérkednek gazdagságukkal. Ellenkezőleg: mindig szerény, tartózkodó, sőt félénk volt, de mintaszerűen udvarias. Ez elsősorban angliai neveltetésének volt köszönhető. Az üzleti életben Harry Oppenheimer éppen olyan következetesen és akkora szerencsével intézte ügyeit, mint hajdan az édesapja. Ketten együtt birodalmat alapítottak, amelynek ugyan csak töredéke képezi a család tulajdonát, de amely számos országban biztosít nekik tartós befolyást. A gyémántkereskedésben Oppenheimer gyakorlatilag monopóliummal rendelkezik. Az Anglo-American platinával, urániummal, acéllal, rézzel, szénnel és fával kereskedik. A vállalkozás tulajdonában bankok, biztosítási ügynökségek, sörfőzdék, újságok és ingatlanok vannak. Oppenheimer olyan országban szerezte vagyonát, amelynek apartheid-politikáját megvetette és harcolt ellene, de amelynek soha nem fordított hátat. 1947 és 1958 között parlamenti képviselő volt az ellenzéki Egységes Párt színeiben. A múltra visszatekintve úgy véli, hogy talán többet tehetett volna a világszerte megvetett faji elkülönítés ellen, de soha, egyetlen pillanatra sem gondolta volna, hogy megéli az apartheid-rendszer összeomlását.

A világ legnagyobb gyémántkereskedő cége, a De Beers felhagyott a gyémántpiacon 1930 óta betöltött gondnoki szerepével.A Londonban szerdán tartott találkozón felkérte legfontosabb ügyfeleit,hogy kezeskedjenek egy eladásra felkínált gyémánt eredetéért. A holland cég Afrika konfliktus-zónáiból származó, betiltott "vérgyémánt"-kereskedést próbálja megfékezni.

A De Beers a nyersgyémántok piacának 60-70 százalékát birtokolja, és a gyémántár fölötti gondnokságot 1930-ban vállalta önkéntesen. A gazdasági világválság miatti alacsony gyémántárak veszélybe sodorták a drágakővel kereskedő cégeket, a De Beers akkori vezetője, Sir Ernest Oppenheimer, pedig úgy döntött: az ár fenntartása érdekében a piaci többletet felvásárolja.

Lev Leviev

Lev Avnerovich Leviev (born on July 30, 1956 in Tashkent, Soviet Union) is a Chabad Orthodox Bukharian Jewish billionaire who lives in London. Leviev is ranked 210th among the world’s wealthiest people, with an estimated personal net worth of $6.5 billion [1], although his associates put the figure closer to $8 billion.

Lev Leviev was born in Tashkent, Uzbekistan in 1956. His parents, Avner and Chana Leviev, were prominent members of the Bukharian Jewish community. In 1971, when he was fifteen, his family immigrated from Uzbekistan to Israel. Shortly afterwards, Leviev began to work as an apprentice in a diamond polishing plant, learning the 11 steps of the diamond cutting process. After serving in the Israel Defense Forces, he established his own diamond polishing plant.
With the fall of Communism in the early 1990s, Leviev expanded his business endeavors into Eastern Europe and the former Soviet Union. He received the blessings for success in business and personal support of the Lubavitcher Rebbe, Rabbi Menachem Schneerson for his philanthropic activities, which include "an army of some 10,000 Jewish functionaries from Ukraine to Azerbaijan, including 300 rabbis. Most of the 300 rabbis are Chabadniks" - adherents of the Brooklyn-based Chabad Hasidic group. In particular he sponsors many of the activities of the Jewish Learning Initiative.
Leviev lives in Hampstead, London, with his wife Olga and their daughter, Ruthie.

He is currently Chairman of the Board of Directors of Africa Israel Investments Limited, an investment company with enterprises in Israel and around the globe aiming for a market value of $7 billion by the end of 2007. Leviev purchased the company a decade ago for $400 million. It is his only publicly traded company.
Lev Leviev has investments in the diamond industry, real estate and chemicals. He owns Israel Plus, an Israeli Russian-language TV channel, and is chairman of Africa Israel Investments, an international holding and investment company involved in residential real estate, shopping malls, energy, fashion, telecom, and media. Leviev owns diamond mines in Russia and Africa, and is a major competitor to the De Beers international diamond cartel.
Leviev is a major supporter of Jewish philanthropic causes and president of the Federation of Jewish Communities of the CIS (FJC), an umbrella body representing Jewish communities across the former Soviet Union. He is the founder of the Ohr Avner Foundation (named for Leviev's father).
In 2005, Leviev's company completed a $230 million 5,800 apartment project in Modi'in Illit, for the Haredi sector.
Leviev recently opened a luxury jewelry store on Old Bond Street in London. He has plans to invest billions in the Far East, and is considering investments in Argentina, Brazil and Russia.

Leviev is involved in the construction of Israeli settlements in the West Bank. Leviev’s Danya Cebus company, a subsidiary of Africa-Israel, subcontracted the construction of Mattityahu East on the land of the Palestinian village of Bil'in to Shaya Boymelgreen. Danya Cebus is also building part of Har Homa, the strategic settlement block that divides Jerusalem from Bethlehem, and Maale Adumim which divides the northern and southern West Bank.[4] In 1999, Leviev's company Danya Cebus announced plans to build new homes in the settlement of Ariel[5], which reaches up to 13 miles inside the West Bank, cutting off the northern West Bank from the rest of the West Bank. It is not clear if this construction was implemented. Through another subsidiary, LIDAR, Leviev appears to be the sole realtor/developer of the settlement of Zufim, built on the agricultural lands of the village of Jayyous.[6]
Leviev is also a major funder of the Land Redemption Fund, which, according to the Israeli newspaper Yedioth Ahronoth, has used large sums of money to secure Palestinian land in places like Bil'in and Jayyous for settlement expansion.[7] The Land Redemption Fund and related groups have faced allegations of the use of fraud[8] and violence[9][10] to secure land.
Leviev's involvement in Israeli settlement construction has drawn protests outside a Leviev-owned jewelry store in New York City, and has impelled Oxfam to make it clear that Leviev has not donated to the charity.[11][12]
In a press release, a spokesperson for Leviev described the protests as "politically motivated" and accused protesters of "deliberately neglect[ing]... extensive humanitarian and philanthropic work, which includes building schools, orphanages, and fostering economic development in communities around the world."
Oppenheimert a 210. helyen követi a sorban Lev Leviev. Az 51 éves milliárdos Izraelben él, vagyonát 4,1 milliárd dollár fölöttire becsülik. Leviev a világ legnagyobb gyémántvágója és gyémántcsiszolója. Ellenőrzése alatt tart egy Afrika-Izraeli ingatlanos konglomerátumot, amelyik a divatban és a szállításban is érdekelt.

A világ 278. leggazdagabb embere vásárolta meg a legdrágábbnak tartott, újépítésű luxusvillát Nagy-Britanniában. A brit főváros észak-nyugati részén található villát az izraeli gyémántmilliárdos Lev Leviev vásárolta meg, aki a "kacsalábon forgó, hét szobás kastélyért" nem tartotta túlzottnak a 35 millió fontos, vagyis 11,97 milliárd forintos vételárat.

Peter Munk

Peter Munk, OC , B.Eng , P.Eng , LL.D (born November 8, 1927 in Budapest, Hungary) is a Canadian businessman and philanthropist. He is the chairman and founder of the controversial mining company Barrick Gold, the world's largest gold-mining corporation.

Munk was born in Hungary into a well-off Jewish family.
Hungary was invaded by Nazi Germany in March 1944, when Munk was a teenager. Between May and July that year, the country's Jewish community was deported to the gas chambers at Auschwitz at a rate of 12,000 every day. Munk's family escaped death by being offered seats on the Kastner train, a train carrying 1,684 Jewish refugees to safety in Switzerland. The transport was arranged by Rudolf Kastner of the Zionist Aid and Rescue Committee, as a result of negotiations with senior SS officer Adolf Eichmann. Eichmann allowed some Jews to leave for Switzerland in exchange for money, gold, and diamonds, as part of a series of so-called "blood for goods" deals.

Munk graduated from the University of Toronto with a degree in electrical engineering in 1952.

Despite being an engineer, Munk's rise came from a career in business. He is Chairman and founder of Barrick Gold, the world's largest gold mining corporation. Munk was founder, Chairman and CEO of Trizec Properties (one of the largest U.S. REITs – listed on the NYSE), where in 2006 Trizec was sold to Brookfield Properties.
In 1958, he founded Clairtone of Canada with business partner David Gilmour. This company manufactured high-end console stereos and later televisions, which were recognizable icons of their day. The most famous Clairtone designs were the "Project G" series which was seen in the film The Graduate. Later, he founded and was Chairman and CEO of Southern Pacific Hotel Corporation, the largest hotel and restaurant chain in Australasia in the 1970s.
Latest investments will/are taking place in resort area. Specifically, investments in Montenegrin town of Tivat. Presently is known that Mr. Munk has bought an old naval shipyard in Tivat to be transformed in vacation resort and mega marina.

Munk is married to Melanie Jane Bosanquet Munk and has five adult children.

Peter Munk kanadai iparmágnás Montenegróban vásárolt ingatlant. A milliárdos Tivatban tervezi megépíteni az ország legnagyobb jachtkikötőjét és luxusrezidenciáját. Peter Munk, Kanada egyik leggazdagabb embere megvásárolt egy öreg tengerészeti javító dokkot a montenegrói Tivatban. A milliárdos itt kívánja létrehozni a kicsiny ország legnagyobb tengerparti kishajó-kikötőjét és luxusrezidenciáját. Munk és Milo Djukanovic montenegrói miniszterelnök múlt vasárnap írta alá azt a szerződést, amely szerint a 24 hektáros terület tulajdonjoga 30 millió euróért, azaz körülbelül 7,5 milliárd forintért száll át a kanadai milliárdosra.A bányászatból meggazdagodott iparmágnás saját bejelentése szerint 106 millió eurót (27 milliárd forintnyi összeget) költ az ingatlanra az elkövetkezendő két évben. Az egykori javítóműhely helyére 725 kikötőhely, egy ötcsillagos szálloda és több üzlet is épül majd; egyszóval létrejön egy virágzó turisztikai központ.Tivat környéke hatalmas fejlődésen megy keresztül, hiszen célpontja lett több befektetőnek is; Munk fejlesztése viszont még így is a legnagyobb és legjelentősebb beruházásnak számít. „Az első pillanatban beleszerettem ebbe a vidékbe – mondja a milliárdos, hozzátéve, hogy a helyszín stratégiailag is fontos volt számára. „Ide még a Varsói Szerződés, és az Oszták-Magyar Monarchia sem tette be a lábát” – indokolja a választást. Montenegro jelenleg a nyugati ingatlan-befektetések slágerterülete, üzletemberek és filmsztárok is sorra vásárolják az ingatlanokat.

Peter Munk, kanadai-magyar üzletember, a Trigránit Fejlesztési Rt. egyik alapítója beszédében kiemelte: 1956-ban Magyarországnak veszteség volt a hazájukat elhagyók tömege, az emigránsok azonban gazdagították Kanadát. Az üzletember az eseményen bejelentette a Demján Sándor, a Trigránit elnöke által kezdeményezett Sarlós Alapítvány létrehozását, amely a magyar felsőfokú közgazdászképzés erősítését, fejlesztését és versenyképességének növelését tűzi ki célul. Az ösztöndíjprogram 400 diák tanulmányait fogja segíteni - tette hozzá Peter Munk.

Calvin Klein

Calvin Richard Klein (born November 19, 1942) is an American fashion designer. In 1968, he launched the company that would later become Calvin Klein Inc.
In addition to clothing, Calvin Klein also gave his name to a range of perfumes, including CK One and CK Be (fragrances for both genders), now owned by Coty Inc. Swatch Group manufactures watches and jewelry under the Calvin Klein and Calvin Klein Jeans brands.

Born Richard Klein in The Bronx to Hungarian immigrants, he attended the High School of Industrial Art and he graduated, at 20 years of age, from New York's Fashion Institute of Technology. He did his apprenticeship in 1962 at an oldline cloak-and-suit manufacturer, and spent five years designing at other New York shops. He later launched his first company with a childhood friend.
Klein was one of several design leaders raised in the Jewish immigrant community in the Bronx, New York along with Robert Denning and Ralph Lauren. Calvin Klein became a protégé of Baron de Gunzburg through whose introductions he became the toast of the New York elite fashion scene, even before he had his first mainstream success with the launch of his first jeans line. Later, speaking in an interview with Bianca Jagger and Andy Warhol for Interview magazine, published not long after the Baron's death, Klein said: "He was truly the greatest inspiration of my life... he was my mentor, I was his protégé. If you talk about a person with style and true elegance-- maybe I'm being a snob, but I'll tell you, there was no one like him. I used to think, boy, did he put me through hell sometimes, but boy, was I lucky. I was so lucky to have known him so well for so long." Calvin Klein was immediately recognized for his talent after his first major showing at New York Fashion Week. Klein was hailed as the new Yves Saint-Laurent, and was noted for his clean lines.

Beginning in 2007, Calvin Klein will begin its first specialty retail nationwide expansion. The stores are estimated to average 10,000 square feet (930 m²) and will stock all women and men's apparel and accessories under the Calvin Klein White Label, including sportswear, suit separates, jeanswear, underwear, outwear, footwear, eyewear, watches, and fragrance; men's tailored clothing, dress shirts, belts and women's dresses and accessories.[1][2]
PVH plans to open dozens of Calvin Klein boutiques across the nation. The first five signed leases include The Beverly Center in Los Angeles, Cherry Creek Mall in Denver, The Mall At Partridge Creek in Clinton Township, Michigan, Natick Collection in Natick, Massachusetts, and Lenox Square in Atlanta, Georgia.
Depending on the success of these stores and availability in key markets, PVH hopes to open more stores in metro New York, Boston, Las Vegas, San Francisco, San Diego, Miami, Orlando, Dallas, Houston, Chicago, and Scottsdale, Arizona.

In 1964, Klein married Jayne Centre, with whom he had a daughter, Marci who currently works as Talent Producer for NBC's Saturday Night Live. Klein and Centre then filed for divorce in 1974.
In the period from 1974, Klein moved on to design the tight fitting jeans that would sell 200,000 in the first week thus simultaneously launching him into fashion designer/celebrity status in the clothing design industry. Calvin Klein was also the first designer to receive outstanding design in men’s and women’s wear from CFDA award show in the same year.
In 1986, Klein married socialite Kelly Rector (Klein) who worked for the company and is also a graduate of the Fashion Institute in NYC. She became a well known socialite photographer. They divorced in March 2006.
Hódító Calvin, ahogyan a szakmabeliek nevezik, már ötévesen tudta, hogy ruhákat szeretne tervezni. A negyed legjobban öltözött gyerkőce mára forradalmat idézett elő a divatvilágban klasszikus, rendkívül egyszerű, határozott és elegáns szabásmintáival. Ő volt az első, aki megmutatta: a stílus nem a hivalkodásban, hanem az egyszerűségben rejlik.
Calvin Richard Klein 1942. november 19-én született New York Bronx negyedében, szülei európai emigránsok voltak. Ismerősei szerint már ötévesen tudta, hogy ruhákat szeretne tervezni, mindig szívesen elkísérte anyját a bevásárló körutakra. A negyed legjobban öltözött gyerkőce volt, és saját erőből és szorgalomból megtanult skicceket készíteni, sőt, még varrni is. A középiskolát a manhattani High School of Arts and Design nevű iparművészeti iskolában fejezte be 1962-ben. Érettségi után a Dan Millstein Divatházban gyakornokoskodott. Egy napon, miközben éppen zsebpénzszerzés céljából apja vegyesboltjában pakolta a zsákokat, meglátta egy általa tervezett női kabát fotóját a Family Circlemagazinban. Ekkor döntött úgy, hogy szerencsét próbál.
1968-ban legjobb barátjával, Barry Schwartzcal és 10 ezer dollárral megalapította saját cégét. Első kollekciója csupán három ruhából és hat női kabátból állt. Klein tehetségének és Schwartz kitűnő üzleti érzékének köszönhetően a Calvin Klein Limited hamarosan a divatvilág nagykapuján kopogtathatott. A két üzlettárs találkozott a Bonwit Teller cég sales-ügyintézőjével, aminek a következményeként hatalmas rendelést kaptak. Tíz év sem telt el, és a 10 ezer dollár kezdőtőkét 100 millió dollárra emelték, a világ pedig elkezdte tisztelni és szeretni az egyszerű, letisztult formákat kedvelő divattervezőt. Divatcégek kereskedőinek bátorítására hamarosan létrehozta sportruházati üzletágát. A hetvenes években sportruházati kollekciója kibővült, már női ruhákat és pret a porter kollekciókat is tervezett.

Steven Anthony Ballmer

Steven Anthony Ballmer (born March 24, 1956) is an American businessman and has been the chief executive officer of Microsoft Corporation since January 2000.[1]
Ballmer is the second person after Roberto Goizueta to become a billionaire in U.S. dollars based on stock options received as an employee of a corporation in which he was neither a founder nor a relative of a founder. In Forbes 2007 World's Richest People ranking, Ballmer was ranked the 21st richest person in the world, with an estimated wealth of $15 billion.

On October 2, 2006, Ballmer was awarded honorary citizenship of Lausen, Switzerland. His father, Frederick Ballmer, who emigrated to the US at the age of 23 as "Hans Friedrich Balmer", was a citizen of the same municipality.[2] His father worked as a manager at Ford Motor Co.
Ballmer married Connie Snyder, who worked in Microsoft's public relations agency, and has three children. His wife is the aunt of former major league baseball player Ben Petrick.

Steve Ballmer was born March 24, 1956 and grew up near Detroit, Michigan.
In 1973, he graduated from Detroit Country Day School, a high school, and now sits on its board of directors.[3]
In 1977, he graduated from Harvard University [4]with a bachelor’s degree in mathematics and economics. While in college, Ballmer managed the football team, worked on the Harvard Crimson newspaper as well as the Harvard Advocate, and lived down the hall from fellow sophomore Bill Gates.
He then worked for two years as an assistant product manager at Procter & Gamble, where he shared an office with Jeffrey R. Immelt, the future CEO of General Electric.[citation needed]
In 1980, he dropped out from the Stanford University Graduate School of Business.

Footage featuring Ballmer's flamboyant stage appearances at Microsoft events have been widely circulated on the Internet, becoming what are known as "viral videos". The most famous of these is commonly titled "Dance Monkeyboy", it features Ballmer dancing and hopping around while verbally screeching and screaming erratically on a stage for about 45 seconds after being introduced at a Microsoft employee convention. Another video, captured at a developers' conference just days later[citation needed], featured a visibly sweat-drenched Ballmer chanting and shouting the word "developers" fourteen times in front of a gathering of Microsoft associates.

Ballmer is also known as a vocal critic of competing companies and their products. He has referred to the free Linux software system as a "[…] cancer that attaches itself in an intellectual property sense to everything it touches."[7] and earlier described it as having "[…] characteristics of communism that people love so very, very much about it."

In 2005, Mark Lucovsky alleged in a sworn statement to a Washington state court that Ballmer became highly enraged upon hearing that Lucovsky was about to leave Microsoft for Google, picked up his chair and threw it across his office. Referring to Google CEO Eric Schmidt (who previously worked for competitors Sun and Novell), Ballmer allegedly said, "Fucking Eric Schmidt is a fucking pussy. I'm going to fucking bury that guy, I have done it before, and I will do it again. I'm going to fucking kill Google," then resumed trying to persuade Lucovsky to stay at Microsoft.[9][10] Ballmer has described this as a "gross exaggeration of what actually took place."

Az ötödik számítógépes forradalom előtt áll a világ, ez az átalakulás pedig forradalmasíthatja a tudományt is - mondta Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója hétfőn Hannoverben, a világ legnagyobb információtechnológiai és telekommunikációs kiállítása, a CeBIT megnyitóján.
Steve Ballmer szerint az ötödik forradalmat egyebek mellett az erősebb számítógépek, az adattárolás növekedése, a természetes emberi kommunikációra épülő számítógépes környezet kialakulása és a kivetítő-technológia fejlődése jellemzi majd. A Microsoft vezérigazgatója úgy véli, az egyik legjelentősebb elem az új forradalomban az lesz, hogy a számítógépek megtanulják a felhasználók szokásait, azokhoz alkalmazkodnak majd. Emellett univerziálódnak a különböző eszközök, és a számos jelszó és felhasználónév helyett egyetlen digitális azonosítással mindent elérhetnek majd az emberek - tette hozzá.

Mark Elliot Zuckerberg

Mark Elliot Zuckerberg (born May 14, 1984) is an American computer programmer and entrepreneur. As a Harvard student he founded the online social networking website Facebook with the help of fellow Harvard student and computer science major Andrew McCollum as well as roommates Dustin Moskovitz and Chris Hughes. He now serves as Facebook's CEO. In 2008, Zuckerberg was ranked 785th on the Forbes magazine rich list of businessmen, with an estimated fortune of around $1.5 billion.

Zuckerberg was born to a Jewish-American family and raised in Dobbs Ferry, Westchester County, New York. He began programming computers in sixth grade. Zuckerberg attended Ardsley High School and graduated from Phillips Exeter Academy in 2002.

Zuckerberg attended Harvard University and was enrolled in the class of 2006. He was a member of the Alpha Epsilon Pi fraternity. At Harvard, Zuckerberg continued creating his projects. He roomed with Arie Hasit. An early project, Coursematch, allowed students to view lists of other students enrolled in the same classes. A later project, Facemash.com, was a Harvard-specific image rating site similar to Hot or Not. A version of the site was online for four hours before Zuckerberg's Internet access was revoked by administration officials. The computer services department brought Zuckerberg before the Harvard University Administrative Board, where he was charged with breaching computer security and violating rules on Internet privacy and intellectual property.

Zuckerberg launched Facebook from his Harvard dorm room on February 4, 2004. According to sources, Zuckerberg wrote the original code for the site in less than two weeks. It quickly became a success at Harvard and more than two-thirds of the school's students signed up in the first two weeks. Zuckerberg then decided to spread Facebook to other schools and enlisted the help of roommate Dustin Moskovitz. They first spread it to Stanford, Columbia and Yale and then to other Ivy League colleges and schools in the Boston area. By the beginning of the summer, Zuckerberg and Moskovitz had released Facebook at almost 30 schools.

Zuckerberg moved to Palo Alto, California with Moskovitz and some friends during the summer of 2004. According to Zuckerberg, the group planned to return to Harvard in the fall but eventually decided to remain in California, taking a leave of absence. They leased a small house which served as their first office. Over the summer, Zuckerberg met Peter Thiel who invested in the company. They got their first office on University Avenue in downtown Palo Alto a few months later. Today, the company has four buildings in downtown Palo Alto, forming what Zuckerberg calls an "urban campus".

Az egész 2007 májusában kezdődött, amikor a 23 éves Mark Zuckerberg egy San Fransisco-i raktárépületben bejelentette: a külsős programozók számára is megnyitja az általa a Harvard Egyetemen alapított ismeretségi hálózatot; már bárki beépíthet kis programokat, ún. „widget"-eket (kütyüket) a hálózatba.
Mark ZuckerbergAz ötletet illusztrálandó, Zuckerberg egy ismeretségi hálót vetített ki - csomópontok hálózatát, ami a Facebook-felhasználókat és a köztük lévő kapcsolatokat jelképezte.
Azóta, a völgy „kockafejei", befektetői és internetmoguljai szinte másról sem beszélnek, mint a Facebookról, illetve az ismeretségi háló ötletéről. Zuckerberg az emberi kapcsolatok feltérképezését a reneszánsz térképkészítők munkájához hasonlítja. A Facebook rohamosan nő, és akár a legnagyobb ismeretségi hálózatot, a MySpace-t is utolérheti. A külsős programozók már vagy 5000 widgetet tettek fel rá.
A Facebook egy befektetője az ismeretségi hálózat 2007-es bevételét mindössze 100 millió dollárra becsüli, ami főleg a reklámhelyeladásból származik, kis profitokkal. Mindemellett, az internet óriásai, a Yahoo!, a Microsoft és a Google sokmilliárdos ajánlatokat tettek a Facebookért. Egy Facebook-konferencián elhangzottak szerint a vállalat 100 milliárd dollárt is érhet, sőt, az új Google-ként említették.
A Facebook két valódi áttörést ért el. Az első, hogy hagyták, hogy külsősök programokat írjanak, és megtartsák az ebből származó bevételt. Ez mindenféle widgethez vezetett, a hasznostól (a Facebook-felhasználók zenei és filmbeli ízlésének összehasonlítása) az őrültig (egymás harapdálása, hogy virtuális zombikká váljanak), és az egész internetes szakma lemásolását tervezi.
A MySpace bejelentette, hogy megnyitja az oldalát a külsős programozók felé, és a Google - ami a Brazíliában és Ázsia egyes részein különösen népszerű Orkut ismeretségi hálózatot birtokolja - is ezt tervezi a közeljövőben. A Facebook másik mesterfogása a „mini-feed", egy eseményfolyam a felhasználói oldalakon, ami által a többiek lépést tarthatnak azzal, mit is csinál a barátjuk (fotót tölt fel, új widgetet tesz fel az oldalra, stb.). Ez sok felhasználónál függőséget okozhat, és sokszor ez a fő oka annak, hogy olyan gyakran bejelentkeznek. Egy tanácsadó, Jerry Michalski szerint a mini-feed „jobb periférikus betekintést" ad az olyan emberek életébe, akiket csak felületesen ismerünk. A mini-feed eddig a legnyilvánvalóbb példája az ismeretségi hálózatok konkrét használatának. Azonban a szilícium-völgyi ismeretségi hálóőrület el van túlozva.
Tehát, tényleg milliárdokat ér a Facebook és hálózata? A Publicis Groupe reklámügynökség főnöke szerint egy hirdető szempontjából a Facebook minden, csak nem az új Google. A keresőóriásnak vannak hagyományos hálózat-hatásai a hirdetőrendszerében: Összegyűjti a hirdetőket, és potenciális vásárlókhoz irányítja őket, akik meghatározott szándékukat kereső-kifejezésekkel mutatták ki. Ezzel szemben a Facebookban „csak nagy tömegek kommunikálnak, mindenféle meghatározott szándék kifejezése nélkül". A Google-nél a reklámokat értékelik, míg a Facebookon csak a felhasználók által mellőzött nyűgnek számítanak.