The Rothschild Dynasty - A Rothschild Dinasztia

The Rothschild family (often referred to simply as the Rothschilds), is an international banking and finance dynasty of German Jewish origin that established operations across Europe, and was ennobled by the Austrian and British governments.

The family's rise to international prominence began with Mayer Amschel Rothschild (1744–1812). Born in the ghetto (called "Judengasse" or Jew Alley) of Frankfurt-am-Main, he developed a finance house and spread his empire by installing each of his five sons in European cities to conduct business. An essential part of Mayer Rothschild's strategy for future success was to keep control of their businesses in family hands, allowing them to maintain full discretion about the size of their wealth and their business achievements. Mayer Rothschild successfully kept the fortune in the family with carefully arranged marriages between closely related family members. His sons were:
Amschel Mayer Rothschild (1773-1855) - Frankfurt
Salomon Mayer Rothschild (1774-1855) - Vienna
Nathan Mayer Rothschild (1777-1836) - London
Calmann Mayer Rothschild (1788-1855) - Naples
James Mayer Rothschild (1792-1868) - Paris
The Rothschild coat of arms contains a clenched fist with five arrows symbolizing the five sons of Mayer Rothschild, a reference to Psalm 127. The family motto appears below the shield, in Latin, Concordia, Integritas, Industria, (Harmony, Integrity, Industry).[1] The German family name means "Red Shield".
Families by country:
Rothschild banking family of Naples
Rothschild banking family of England
Rothschild banking family of Austria
Rothschild banking family of France

The basis for the Rothschild fortune was laid during the latter stages of the Napoleonic Wars. From 1813 to 1815, Nathan Mayer Rothschild in London was instrumental in the financing of the British war effort, handling the shipment of bullion to the Duke of Wellington's army in Portugal and Spain, as well as arranging the payment of British financial subsidies to their Continental allies. Through the commissions earned on these transactions, the Rothschild fortune grew enormously.
The four brothers helped co-ordinate activities across the continent, and the family developed a network of agents, shippers and couriers to transport gold – and information – across Europe. This private intelligence service enabled Nathan to receive in London the news of Wellington's victory at the Battle of Waterloo a full day ahead of the government's official messengers.[2]
Nathan Mayer Rothschild had set up his London business, N. M. Rothschild and Sons in 1811 at New Court in St Swithin's Lane, City of London, where it trades today. In 1818 he arranged a £5 million loan to the Prussian government and the issuing of bonds for government loans formed a mainstay of his bank’s business. He gained a position of such power in the City of London that by 1825–6 he was able to supply enough coin to the Bank of England to enable it to avert a liquidity crisis.

In 1816, four of the brothers were each ennobled by Austrian Emperor Francis I; Nathan was elevated in 1818. All of them were granted the Austrian title of baron or Freiherr on 29 September 1822. As such, some members of the family used "de" or "von" Rothschild to acknowledge the grant of nobility. In 1885, Nathan Mayer Rothschild II (1840–1915) of the London branch of the family, was granted the peerage title Baron Rothschild in the Peerage of the United Kingdom.
Rothschild family banking businesses pioneered international high finance during the industrialisation of Europe and were instrumental in supporting railway systems across the world and in complex government financing for projects such as the Suez Canal. Major businesses directly founded by Rothschild family capital include Alliance Assurance (1824) (now Royal & SunAlliance); Chemin de Fer du Nord (1845); Rio Tinto Group (1873); Société Le Nickel (1880) (now Eramet); and Imétal (1962) (now Imerys).
After amassing huge fortunes, the name Rothschild became synonymous with banking and great wealth, and the family was renowned for its art collecting, as well as for its philanthropy.

The Rothschilds were supporters of the State of Israel, and Baron Edmond James de Rothschild was a patron of the first settlement in Palestine at Rishon-LeZion. In 1917 Walter Rothschild, 2nd Baron Rothschild was the addressee of the Balfour Declaration, which committed the British government to the establishment in Palestine of a national home for the Jewish people. As prominent Jews active in politics as well as business, the Rothschild family has been a target for anti-semitism throughout its history[3]. Many family members were persecuted by the Nazis, and one, Elisabeth de Rothschild, died in Ravensbrück concentration camp; she was a Rothschild only by marriage, and was raised as a Catholic.
In 1901, with no male heir to take it on, the Frankfurt House closed its doors after more than a century in business. It was not until 1989 that they returned when N M Rothschild & Sons, the British investment arm, plus Bank Rothschild AG, the Swiss branch, set up a representative banking office in Frankfurt.

There are two branches of the family connected to France. The first was son James Mayer de Rothschild (1792–1868), known as "James", who established de Rothschild Frères in Paris. Following the Napoleonic Wars, he played a major role in financing the construction of railroads and the mining business that helped make France an industrial power. James' sons Gustave de Rothschild and Alphonse James de Rothschild continued the banking tradition and were responsible for raising the money to pay the compensation demanded by the occupying Prussian army in the 1870s Franco-Prussian War. Ensuing generations of the Paris Rothschild family remained involved in the family business, becoming a major force in international investment banking. The Rothschilds have led the Thomson Financial League Tables in Investment Banking Merger and Acquisition deals in the UK, France and Italy. In the United States, their Investment Banking Restructuring group has landed such deals as United Airlines and Delphi. The onslaught of competition from publicly traded banking giants from the United States and the European Union, who came with enormous capital at their disposal, resulted in the 2003 merger of the privately owned Rothschild banking house in France with its British banking cousins to create a single umbrella holding company.
The second French branch was founded by Nathaniel de Rothschild (1812-1870). Born in London he was the fourth child of the founder of the British branch of the family, Nathan Mayer Rothschild (1777-1836). In 1850, Nathaniel Rothschild moved to Paris, ostensibly to work with his uncle, James Mayer Rothschild. However, in 1853 Nathaniel acquired Château Brane Mouton, a vineyard in Pauillac in the Gironde département. Nathaniel Rothschild renamed the estate, Château Mouton Rothschild and it would become one of the best known labels in the world. In 1868, Nathaniel's uncle, James Mayer de Rothschild acquired the neighboring Chateau Lafite vineyard.
The Paris business suffered a near death blow in 1982 when the Socialist government of François Mitterrand nationalized and renamed it Compagnie Européenne de Banque. Baron David de Rothschild, then 39, decided to stay and rebuild, creating a new entity Rothschild & Cie Banque with just three employees and $1 million in capital. Today, the Paris operation has 22 partners and accounts for a significant chunk of the global business.

In Vienna, Salomon Mayer Rothschild established a bank in the 1820s and the family became admired and respected citizens. The Austrian Rothschilds were later elevated to the nobility by the Austrian emperor for their services. The crash of 1929 brought problems and Baron Louis von Rothschild attempted to shore up the Creditanstalt, Austria's largest bank, to prevent its collapse. Nevertheless, during World War II they had to surrender their bank to the Nazis and flee the country. Their Rothschild palaces were confiscated and plundered by the Nazis. Some of these family members sought sanctuary in the United States. In 1999 the government of Austria agreed to return to the Rothschild family some 250 art treasures looted by the Nazis and absorbed into state museums after the War.

The Unification of Italy in 1861 eventually brought about the closure of their Naples bank.

In July 2003 a major reorganization of the Rothschild business structure took place when the London and Paris banks were united through a new master holding company, Concordia BV, under the chairmanship of David René de Rothschild. Under this banner, Rothschild et Cie Banque controls the banking businesses in France and continental Europe, while Rothschilds Continuation Holdings AG controls banking elsewhere, including N M Rothschild & Sons in London.[4] 20% of Rothschild Continuation Holdings AG was sold in 2005 to Jardine Strategic which is a subsidiary of Jardine, Matheson & Co. of Hong Kong.
N M Rothschild & Sons does most of its business as an M&A advisor. In 2006 it ranked second in UK M&A with deals totalling $104.9 billion.[5] In 2006 it recorded a pre-tax profit of £83.2 million with total assets of £5.5 billion.[6]
Another descendant of James, Edmond Adolphe de Rothschild (1926–1997) founded the LCF Rothschild Group, based in Geneva, which today extends to 15 countries across the world. The group's primary businesses include Banque Privée Edmond de Rothschild S.A., La Compagnie Benjamin de Rothschild S.A., and COGIFRANCE. Although this Group is primarily a financial entity, specialising in asset management and private banking, its activities also cover winemaking (with estates in Bordeaux, South Africa and Argentina), mixed farming, luxury hotels and yacht racing. The LCF Rothschild Group is currently presided over by Benjamin de Rothschild, Baron Edmond's son.
In 1980 Jacob Rothschild, 4th Baron Rothschild resigned from N M Rothschild & Sons and took independent control of Rothschild Investment Trust (now RIT Capital Partners, the UK's largest investment trust.) He went on to found J. Rothschild Assurance Group (now St James's Place Capital) with Sir Mark Weinberg in 1991.[7]

A kezdet
A Rothschild-ok története Frankfurt am Mainban kezdődött, ahol a Rothschild dinasztia "ősapjának" Meyer Rothschild-nak elődei generációkon keresztül éltek, a két végén láncokkal elzárt, katonák által őrzött Judengasse - Zsidó utca - egyik házában. A házon vörös cégtábla (Rothschild) lógott, innen a család neve. Az ifjú Meyer tanoncéveit Frankfúrtban töltötte, ahol a hatóságok kevésbé keményen bántak a zsidókkal. Az Oppenheimer bankházban töltött inasévek után 1764.-ben tér vissza Frankfurtba, s amikor először közelítette meg a gettót, minden utcakölyök "zsidó, tedd a kötelességed !" kiáltására - a törvény parancsainak megfelelően - a fal mellé kellett húzódnia, és mélyen meghajolva kellett levennie magas tetejű süvegét.
Inasévei alatt családja elszegényedett, és már nem az utca "jobbik felén" laktak a "vörös cégéres" házban, hanem egy roskadozó, nedves viskóban, amely a kapu fölött himbálózó cégérről a "Serpenyős ház" nevet viselte. Itt kezdett Meyer Rothschild régi pénzekkel kereskedni. Maga írta a katalógusokat, s a pénzekkel rendszeresen végig látogatta a német fejedelemségeket, hercegségeket. A Serpenyős házban afféle pénzváltó helyiséget is berendezett. Ez volt az első "bankháza" 4 négyzetméteren. A pénzváltás nyereségét az érmekereskedelem kiterjesztésébe fektette, megszorult gyűjtők készletét vásárolta fel belőle. Kapcsolatai olyan magas körökig terjedtek ki, hogy 1769.-ben, a Serpenyős ház falára új cégtáblát szögeztek: "Meyer Rothschild, őfelsége Vilmos hanaui herceg ügyintézője".
Ez nem volt semmi, mert a parányi hercegség ura, valójában egyike volt Európa leggazdagabb uralkodóinak, afféle hercegi bankár, és uzsorás volt. Rothschild fokozatosan bekapcsolódott ezekbe az üzletekbe is. A lassan gazdagodó család új házba költözött, amelyen zöld cégtábla lógott, és így a "Grünschild" nevet viselte. Egy ideig töprengtek azon, hogy nem kellene e felvenni az új cégtábla nevét családi névként, de a réginél maradtak.
A pénzügyi robbanás
Ezt Meyer Rothschild öt fia okozta, akik sokkal erőszakosabbak voltak félénk, óvatos apjuknál. Az első nagy "nemzetközi fogást" 1804.-ben bonyolította le az öt testvér, amikor a dán királyság teljesen tönkrement. A dán király a nagybátya volt Vilmosnak, aki azt gondolta, hogy ha úgy tud kölcsönt adni Dániának, hogy az üzletnél nem szerepel a neve, akkor megfelelő uzsorakamatot követelhet ki. (Másképp nem kopaszthatja meg a rokonát…). Az üzletet az öt fiúra bízta. A nagy bankházak tombolva vették tudomásul, hogy egy ismeretlen gettó milliomos rántja ki busás kamatra adott kölcsönnel a dán királyságot a csődből. Senki nem tudta, hogy a pénz Vilmos kincstárából származik, és a Rothschild-ok a titoktartásért kapták a hasznot. Úgy tűnt, hogy jelentősen meggazdagodik a család, de ekkor megjelent Napóleon.
1806.-ban Hessent is megszállták Napóleon seregei. Vilmos elmenekült, és vele a Rothschild-ok legnagyobb pártfogója.
Napóleon pénzügyminisztériuma azonban nem bírt a Rothschild családdal. A trónfosztott Vilmos herceg adósainak, szerte Európában, hivatalosan a francia kincstárnak kellett volna megfizetniük adósságukat. A Rothschild fiuk azonban dupla fenekű hintóban száguldozták végig az német hercegségeket, és busás jutalék fejében, a francia hatóságok orra előtt szedték össze Vilmos herceg kintlévőségeit. A rendőrség megjelent ugyan a frankfurti gettóban, a "zöld cégtábláról" elnevezett házban, de ott csak egy öreg pénztárost találtak. Vilmos herceg adósságlevelei az országutakon száguldozó Rothschild hintók kettős padlója között rejtőztek. Persze az összeszedett pénzt nem kellett nyomban átadni, ezért befektetés után néztek. Ez önként kínálta magát. A Napóleon ellen küzdő Anglia kontinentális blokádján át, csempész hálózatot szerveztek, aminek segítségével fűszerek, gyapot, selyem, dohány, cukor, kávé, és indigó valóságos özöne áradt a kontinensre, persze a blokád miatt horribilis áron… Az ezen szerzett vagyon már elég volt, hogy eredeti szakmájukhoz visszatérjenek, abbahagyták a csempészést, és ettől fogva már csak egyetlen árut adtak el, a PÉNZT.
Eldöntötték, hogy Napóleon bukására fognak spekulálni. Ez a császár legfényesebb éveiben, nem kis éleslátást bizonyított. Meggyőzték Vilmost, hogy vagyonát fektesse angol államkölcsönökbe. Ekkor már akkora hatalmuk volt, hogy Vilmos üzletei már nem elégítették ki őket. Elvállalták a Kelt-indiai Társaság aranykincsének eljuttatását az Ibériai-félszigeten harcoló Wellington hercegnek. Az arany egyetlen útja Franciaországon keresztül vezethetett. A Rothschild-ok hamis leveleket írattak, amikben az állt, hogy a Rothschild-ok aranyat akarnak kihozni Angliából, de ezt az angol kormány ellenzi, mert az arany kiáramlása meggyengíti az országot. Hagyták, hogy ezeket a leveleket a francia titkosrendőrök elkapják. Bekapták a horgot. Hiszen ami rossz Angliának, az jó Napóleonnak, és az aranyat átengedték...
A legnagyobb húzás
Mindenképpen a waterlooi csatával kapcsolatos. Az öt fivér páratlanul gyors hírvivő, és futárszolgálatot épített ki (ennek a londoni ága, egészen a második világháborúig a régi formájában maradt fenn !) Az információ pénzt ért, és mi volt értékesebb információ, mint a waterlooi csata végeredményének ismerete ? A londoni tőzsde reszketve figyelte az eseményeket. Ha győz Napóleon, zuhannak az angol államkötvények, ha veszít, a császársága összeomlik, és az angol államkötvények az égig emelkednek.
1815. június 20.-án hajnalban, a Rothschild futár NYOLC ÓRÁVAL KORÁBBAN érkezett meg, mint magának Wellington hercegnek a hírvivője !!!! Nathan Rothschild először az angol kormánnyal közölte, hogy Napóleon vereséget szenvedett, és átment a tőzsdére. A helyében mindenki angol papírokat vásárolt volna, méghozzá tömegével. De Ő egy szót sem szólt, elfoglalta megszokott helyét, és a tőzsde egyik oszlopának támaszkodva, és eladott. A tőzsdén végigszaladt a hír: Rothschild elad !!! Nyilván tud valamit, Waterloo elveszett ! S a londoni Rothschild tovább öntötte a piacra az angol államkötvényeket. Csak eladott !!!
Azután, amikor a papírok ára a mélypontra zuhant, és a tőzsde még nem ébredt fel, egyetlen mozdulattal visszavásárolt mindent, amit korábban eladott, csak éppen az eladási ár töredékéért. Néhány perc múlva a tőzsdére is megérkezett a hivatalos hír Napóleon vereségéről. Szinte megszámlálhatatlan profitot söpörtek be. 140 évvel az eset után, így kommentálta az akkori eseményeket Frederic Morton, a dinasztia egyik életrajzírója: "Ki sem lehet számítani, hogy az utódoknak hány kastélyt, versenyistállót, hány Watteau- és Rembrandt képet kerestek meg azon a napon." Évtizedekkel az eset után is sokszor megtörtént, hogy az angol kormányt a Rothschild-ok 10 - 12 órával korábban tájékoztatták különböző eseményekről, mint ahogy az angol nagykövetség jelentései megérkeztek volna. (Különlegesen tenyésztett postagalambokat épp úgy használtak, mint különlegesen megépített hajókat, amik más utast nem vehettek fel.) Ezért gyakran előfordult, hogy angol, francia, spanyol nagykövetek a Rothschild-okra bízták a követségi postát is.
Nemesi rang
A Rothschild-ok 1817 táján finoman jelezték a bécsi udvarnak, hogy megérdemelnének már valamiféle kitüntetést, az eddigi szolgálataikért. Kaptak ekkor egy arany tubákosszelencét, rajta a császár gyémántokból kirakott monogramjával. Ekkor finoman közölték az udvarral, hogy gyémántokkal el vannak látva, inkább nemességet igényelnének. Tekintettel az izraelita származásukra a legalacsonyabb kategóriába sorolták őket, és felszólították őket, hogy terveztessék meg a családi címert. Az öt fivér nem volt szívbajos. Olyan címertervet nyújtottak be, ami egy főhercegnek is a becsületére vált volna. Volt abban minden, a sastól a leopárdig, az oroszlántól, az öt fivér egységét jelképező, egy marokba fogott öt arany nyílvesszőig. Ráadásul a címert körülvevő díszítésekre még koronás, páncélozott fejeket is terveztettek. Az üggyel foglalkozó hivatal rémült levelet írt a pénzügyminiszternek, hogy a Rothschild-ok címerterve megvalósíthatatlan, mert a heraldika törvényei szerint nem jár nekik se korona, se oroszlán, se sas madár. A hivatal tisztviselői csúfosan összefirkálták a drága pénzen tervezett címertervet.
Nem sokkal később 1822. szeptember 23.-án, a Rothschild ház 900.000 aranyforint személyi kölcsönt adtak Metternichnek, a császár mindenható kancellárjának, hétévi visszafizetésre, és különlegesen kedvező kamatra. Öt nap múlva egy császári parancs, mind az öt fiút bárói rangra emelte, és a heraldikai iroda bürokratái fogcsikorgatva engedélyeztek mindent, amit a címerbe beterveztettek (sast, oroszlánt, sisakot…). Ma is ez a Metternich kegyéből kapott címer díszíti a Rothschild bankházak személyi használatra szánt levélpapírjait.
Bizalom Londonban
Ebben az időben történt, hogy Nathan Rothschild be akart váltani egy hitellevelet a Bank of England irodájában, amely a frankfurti Rothschild háztól származott. Itt közölték vele, hogy csak a saját bankjegyeiket hajlandók aranyra váltani, más bankokét nem.
Másnap Rothschild ismét megjelent egy tíz fontos bankjeggyel, hogy váltsák azt neki aranyra. Ezután tömött pénztárcájából elővett még egyet, és azt is aranyra váltotta. Néhány órán keresztül folytatódott ez a játék itt, és az Angol Bank másik kilenc fiókjánál egy időben, ahol megbízottai ugyan ezt tették. Ezen a napon 100.000 fonttal csökkent az angol aranykészlet. Másnap reggel Nathan Rothschild, és kilenc képviselője ismét megjelent a pénztárnál. Az elősiető igazgató megkérdezte tőle, hogy meddig akarja még folytatni ezt a rossz tréfát ? A válasz: "A Rothschild bankház, mindaddig bizalmatlan lesz a Bank of England bankjegyei iránt, amíg a Bank of England bizalmatlan a Rothschild bankház hitellevelei iránt…"
Párizsban
Heine, a költő sokszor járt ebben a Rothschild házban, de szabad szelleme nem nagyon tűrte az arany előtti hajlongást. Ő így irt: "Figyeltem, hogyan hajlonganak és alázkodnak meg előtte az emberek. Úgy csavargatják a gerincüket, hogy azt a legkiválóbb akrobata sem tudná utánuk csinálni. Irodájának az ajtaja előtt úgy elönti őket az alázat, mint Mózest Horéb hegyén, amikor felfedezte, hogy Szent Földön jár. Mózes levette saruit, és bizonyos vagyok benne, hogy ezek is levennék a cipőiket, ha nem aggódnának, hogy a lábszaguk zavarja a bárót… A minap láttam, amint egy arany libériába öltözött lakáj végighordozta a bárói éjjeliedényt a palota folyosóján. Valami tőzsde spekuláns várakozott ott, és megemelte a kalapját a nagyfontosságú edény előtt. Megjegyeztem ennek az embernek a nevét; idővel biztosan milliomos lesz belőle…"
Heine nem hajlott meg az arany előtt, egy ízben, amikor meghívták vacsora utáni kávéra, és konyakra, a következő levelet küldte vissza: "Kedves Báró Úr ! Én rendszerint ott iszom meg a vacsora utáni kávémat, ahol vacsorázom…"
Szuezi csatorna
1875. november 14.-én, egy vasárnapi napon, Londonban, vacsora közben hozta az inas a hírt a Rothschild-ok párizsi besúgójától, hogy az adósságoktól fuldokló egyiptomi uralkodó felajánlotta a franciáknak a birtokában lévő Szuezi-csatorna részvényeket, de elégedetlen a felkínált összeggel. A csatornára már régen rá szerették volna tenni a kezüket az angolok, de nem tudták tárgyalásra kényszeríteni a másik felet. Az informátortól származó hír jelezte, most jött el az idő !
Az egyik korabeli feljegyzés szerint a két fivér csak ennyit mondott egymásnak: "Vajon mennyit akarnak ?" Mindketten felálltak, és visszamentek Párizsba. Mire ott felszolgálták a vacsora utáni konyakot, már tudták a választ. Az eladó, akkori értéken 44 millió amerikai dollárt, azaz 4 millió fontot akart kapni, ami elképzelhetetlenül nagy összegnek számított akkor. Már megint hamarabb értesültek a történtekről...
Másnap, csikorogva beindult a politikai gépezet is. De a parlament éppen szabadságon volt, és egy törvény megtiltotta, a Bank of Englandnak, hogy a parlament ülésszünetében kölcsönt bocsásson a brit kormány rendelkezésére. Egyébként is, a bank vezetői közölték, hogy ekkora összeget, a londoni pénzpiac megrendítése nélkül, nem tudnak azonnal, és egy összegben rendelkezésre bocsátani. De az angolok tudták, hogy minden a gyorsaságon múlik.
Megbeszélték Viktória királynővel, és összehívták a minisztertanácsot. Fél óra múlva meghozták a döntést. Nem a Bank of Englandtól vesznek fel kölcsönt, hanem a Rothschild-októl…
Amikor közölték Lionel Rothschild-dal, hogy az angol kormány nagyon szeretne holnap négy millió font kölcsönt kapni, éppen szőlőt evett. Két másodpercig némán rágta, és azt mondta, hogy "Meg fogják kapni."