Rákosi Mátyás

Mátyás Rákosi (born March 9, 1892 as Mátyás Rosenfeld - died February 5, 1971 was a Hungarian communist politician, of Jewish origin and born in present-day Serbia. He was the ruler of the communist Hungary between 1945 and 1956^[4] — first in his capacity as General Secretary of the Hungarian Communist Party (1945-1948) and later as General Secretary of the Hungarian Working People's Party (1948-1956)^[5]. His rule was characterised as a Stalinist type dictatorship.

Rákosi was born in Ada, a village in County Bács ^[1] in what was then the Austro-Hungarian Empire (now in Serbia). Born into a Jewish family, the fourth son of a grocer (his mother would give birth to seven more children) ^[1] he later repudiated religion and totally repudiated Judaism, consistent with Communist doctrine, which was atheistic.

He served in the Austro-Hungarian Army during the First World War and was captured on the Eastern Front. After returning to Hungary, he participated in the communist government of Béla Kun; after its fall he fled, eventually to the Soviet Union. After returning to Hungary in 1924 he was imprisoned, and was released to the Soviet Union in 1940, in exchange for the Hungarian revolutionary banners captured by the Russian troops at Világos in 1849. In the Soviet Union, he became leader of the Comintern. He returned to Debrecen, Hungary, on January 30, 1945, sent by Soviet leadership, to organize the Communist Party.

When the communist government was installed in Hungary, Rákosi was appointed General Secretary of the Hungarian Communist Party. He was a member of the High National Council from September 27, to December 7, 1945. Rákosi was acting Prime Minister from February 1, to February 4, 1946 and on May 31, 1947. In 1948, the Communists forced the Social Democrats to merge with them to form the Hungarian Working People's Party.

Rákosi described himself as "Stalin's best Hungarian disciple" and "Stalin's best pupil." He also invented the term "salami tactics", which related to his tactic of eliminating the opposition slice by slice. At the height of his rule, he developed a strong cult of personality around himself.

Under Rákosi, an imitator of Stalinist political and economic programs, and dubbed the “bald murderer,” Hungary experienced one of the harshest dictatorships in Europe. Approximately 350,000 officials and intellectuals were purged from 1948 to 1956 ^[10]. ^[11] Rákosi imposed totalitarian rule on Hungary — arresting, jailing and killing both real and imagined foes in various waves of Stalin-inspired political purges – as the country went into decline. In August 1952 he also became Chairman of the Council of Ministers, but on June 13, 1953, to appease the Soviet Politburo, he was forced to give up the office to Imre Nagy, yet retained the office of General Secretary. Rákosi led the attacks on Nagy. On 9 March 1955, the Central Committee of the Hungarian Worker's Party condemned Nagy for "rightist deviation". Hungarian newspapers joined the attacks and Nagy was accused of being responsible for the country's economic problems and on 18 April he was dismissed from his post by a unanimous vote of the National Assembly. Rákosi once again became the leader of Hungary.

The postwar Hungarian economy suffered from multiple challenges. Hungary agreed to pay war reparations approximating US$300 million, to the Soviet Union, Czechoslovakia, and Yugoslavia, and to support Soviet garrisons. The Hungarian National Bank in 1946 estimated the cost of reparations as "between 19 and 22 per cent of the annual national income." Moreover, Hungary's participation in the Soviet-sponsored COMECON (Council of Mutual Economic Assistance), prevented it from trading with the West or receiving Marshall Plan aid. Postwar economic recovery reversed under the Rákosi government. The Hungarian currency experienced marked depreciation in 1946, resulting in the highest historical rates of hyperinflation known. By 1952, disposable real incomes sank to two-thirds of their 1938 levels whereas, in 1949, this figure had been 90 percent.

By 1953, post-war Hungarian manufacturing output fell to one-third of pre-war levels. The government used coercion and brutality to collectivize agriculture, and it squeezed profits from the country's farms to finance rapid expansion of heavy industry, which attracted more than 90% of total industrial investment. At first Hungary concentrated on producing primarily the same assortment of goods it had produced before the war, including locomotives and railroad cars. Despite its poor resource base and its favorable opportunities to specialize in other forms of production, Hungary developed new heavy industry in order to bolster further domestic growth and produce exports to pay for raw-material import.

Rákosi's regime also established wage controls and a two-tier price system made up of producer and consumer prices, which the government controlled separately. In the early 1950s, the authorities used these new controls to limit domestic demand and cut relative labor costs by tripling consumer prices and holding back wages. Popular dissatisfaction mounted as the economy suffered from material shortages, export difficulties, and mounting foreign debt.

Rákosi was then removed as General Secretary of the Party under pressure from the Soviet Politburo in June 1956 (shortly after Nikita Khrushchev's Secret Speech), and was replaced by Ernő Gerő. To remove him from the Hungarian political scene, the Soviet Politburo forced Rákosi to move to the Soviet Union in 1956, with the official story being that he was "seeking medical attention." He spent the rest of his life in the Kirgiz Soviet Socialist Republic. Shortly before his death, in 1970, Rákosi was finally granted permission to return to Hungary if he promised not to engage in any political activities. He refused the deal, and remained in the USSR where he died in Gorky in 1971.

After his death, his body was returned to Hungary for burial in Budapest.

Rákosi Mátyás (eredetileg Rosenfeld Mátyás) (Ada, 1892. március 9. – Gorkij, Szovjetunió, 1971. február 5.) a Magyar Kommunista Párt és a Magyar Dolgozók Pártjának első- és főtitkára, államminiszter és miniszterelnök.
Az akkor Magyarországhoz, ma Szerbiához tartozó bácskai Ada községben született szegény, alig vallásos, tizenkét gyerekes zsidó terménykereskedő Rosenfeld József és Léderer Cecília hatodik gyermekeként. Az apai nagyapja falusi kovács volt, és az 1848-as szabadságharc idején a helyi népfelkelők "kaszáit egyenesítette" és emiatt később menekülnie kellett. Apját a faluban "Kossuth-zsidó"-nak is hívták, mivel a Kossuth-párt támogatója volt. Apja 1904-ben változtatta családnevét Rosenfeld-ről Rákosi-ra. Sopronban végezte az elemi iskolát, majd 1910-ben érettségizett a szegedi főreáliskolában jeles eredménnyel. Ezután a Keleti Akadémia külkereskedelmi szakán tanult. 1912-től Hamburgban, 1913-ban Londonban tanult a ösztöndíjasaként.

Fiatalként a szociáldemokrata párt tagja lett, majd részt vett a diákmozgalomban és titkára volt az antimilitarista Galilei Körnek, amelynek soraiból nem egy híres magyar kommunista került ki. ^[1] Az I. világháborúban az orosz fronton harcolt, ahol 1915-ben hadifogságba esett, és egészen 1918-ig távol-keleti hadifogolytáborokban élt. Innen megszökött, és Szentpétervárra ment.

Hazatérése után belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába. A Tanácsköztársaság idején helyettes kereskedelmi népbiztos, majd a szociális termelés népbiztosa volt. 1919 júniusában egy ideig a Vörös Őrség parancsnoka, és ezzel egyidőben többször is járt az északi- és a román-fronton.

A bukás utáni frakcióharcban Kun Bélát támogatta, majd emigrált Bécsbe, de egy beszéde miatt kitoloncolták Ausztriából. 1920 és 1924 között a Komintern megbízásából részt vett több közép-kelet európai kommunista mozgalomban. 1924-ben visszatért, rá egy évre letartóztatták, és lázadás vádjával 8 és fél év börtönre ítélték^[2]. A per nemzetközileg is híres lett Rákosi beszéde után az utolsó szó jogán, s elítélését Henri Barbusse francia költő-író is elemezte írásában, sok más közép-európai kommunista sorsával együtt. Nem sokkal kiszabadulása előtt egy újabb perben a kommün alatti tevékenységéért életfogytiglant kapott. 1940-ben, amikor a Szovjetunió visszaadta az Orosz Birodalom által 1849-ben zsákmányolt magyar hadilobogókat, a kétoldalú egyezmény egyik feltételeként Rákosi Moszkvába távozhatott.
A Szovjetunióban a munkásmozgalom hőseként fogadták, 1940. május 6-án Sztálin mellett állhatott a Vörös téri felvonulás díszemelvényén. Bár eleinte megdöbbentették a sztálini politika által radikálisan megváltozott viszonyok, gyorsan akklimatizálódott, és mindenben követte Sztálint és az SZKP-t. Az emigráns Magyar Kommunista Párt vezetője volt, ő irányította az emigráns-magyar Kossuth Rádiót, és a magyar foglyok közötti propagandamunkát. Ezekben az években ismerte meg leendő feleségét, a jakut Feodora Fjodorovna (Fenya) Kornyilovát.

1945. január 30-án érkezett haza a Szovjetunióból, és hamar nagy befolyásra tett szert a politikai életben. Az ezt követő hónapokban a kivárás taktikáját alkalmazta, mivel még Sztálin szándékai sem voltak egyértelműek Magyarországgal kapcsolatosan. Több nyelven kiválóan beszélt, ez tette lehetővé, hogy Trumannal angolul tárgyalhatott Washingtonban a békeküldöttség tagjaként, de emellett meg tudta magát értetni oroszul, németül és olaszul is. A politika volt a „hobbija”, amely élete minden percét kitöltötte. A Magyar Kommunista Párt, majd 1948-tól a szociáldemokrata párttal (MSZDP) való egyesülése után a Magyar Dolgozók Pártja főtitkára lett. 1945-től miniszterelnök-helyettes államminiszter. Az 1945 őszi, 57%-os kisgazda győzelemmel zárult parlamenti választás után a szovjet csapatok és a kommunista irányítás alatt álló politikai rendőrség segítségével megkezdte az úgynevezett szalámitaktika érvényesítését, fokozatosan felszámolva a kisgazdákat és a többi demokratikus pártot.

1947 után egyre inkább úrrá lett rajta a megalománia, lassanként a hatalom rabjává vált. Pozícióinak megszilárdítására minden eszközt használhatónak ítélt meg. Saját bajtársait is habozás nélkül végeztette ki, közülük Rajk László esete a legismertebb. A Rákosi-kultusz fokozatosan kiépülve az 1950-es évek elejére érte el tetőpontját, ekkor kezdték a „népek bölcs vezére”, valamint a „Sztálin legjobb magyar tanítványa” jelzőkkel illetni. 1952–53-ban a Minisztertanács elnöke (azaz miniszterelnök) volt.

A nevével jelképezett korszakban az emberi jogok súlyos sérelmet szenvedtek. Sokakat ért megtorlás: a koncepciós perekben kivégzettek száma száz és kétszáz fő közé tehető, 40 ezren voltak rendőri őrizetben, illetve internálva, közel 13 ezer főt (két és fél ezer családot) kitelepítettek, kitiltottak Budapestről. 1950–53 között 1 millió embert vontak ügyészi eljárás alá, minden második ellen vádat is emeltek. A rövidesen bekövetkező változások során hozott közkegyelmi rendelet 748 ezer embert érintett.
1952-ben ünnepelte 60. születésnapját, melynek keretein belül munkaversenyeket hirdettek országszerte. Ekkoriban alapították meg a Rákosi Mátyás Tanulmányi Verseny-t (a későbbi OKTV-t), a Rákosi-kupát és még számos elismerést, amit tiszteletére alapítottak. Minden magyarnak kötelező volt valamivel hozzájárulnia a nagy ünnepséghez: az óvodások rajzokat készítettek, az általános iskolások első fogalmazásukat neki írták, a felnőttek terítőkbe hímezték Rákosi nevét. A Magyar Optikai Művek dolgozói egy különleges órát küldtek az alkalomra.

Sztálin halála után, 1953-tól pozíciója gyengült és súlyos bírálatban részesítette a Szovjetunió Kommunista Pártja, majd pedig önkritikára kényszerült. A miniszterelnöki székben a desztalinizációt megkezdő Nagy Imre követte, akivel szemben 1956-ig váltakozó sikerű hatalmi harcot folytatott. Ezekben az években is tanúbizonyságot tett kiváló taktikusi képességeiről, végül 1955-re sikerült elérnie Nagy Imre leváltását. Helyére bizalmi embere, Hegedüs András került.
Az SZKP XX. kongresszusa után, 1956 nyarán szovjet nyomásra az MDP Központi Vezetősége tisztségéből eltávolította, ekkor a Szovjetunióba távozott. A pártfőtitkári székben a legközelebbi elvbarátjának számító Gerő Ernő követte.
Az 1956-os forradalom bukásával hatalomra került Kádár János Rákosi Mátyás személyi kultuszát jelölte meg az „ellenforradalom” egyik kiváltó okának. Bár Rákosi ismételt kísérleteket tett a hazatérésre, erre nem kapott engedélyt, Hruscsov Kádár mellett döntött. 1962-ben kizárták az MSZMP-ből. A Szovjetunióban először Krasznodarba, majd különböző közép-ázsiai városokba küldték, így több évet töltött a kirgizisztáni Tokmakban is, ahol kis múzeum őrzi emlékét. Végül a Gorkiji területen fekvő Arzamaszba száműzték, ahol 1971-ben meghalt. Urnáját szűk családi körben, a Farkasréti temetőben helyezték el, lényegében titokban. Rákosi élete végéig abban a hitben volt, hogy őt Magyarországon szeretik és visszavárják.