David O. Selznick, born David Selznick (May 10, 1902–June 22, 1965), was one of the iconic Hollywood producers of the Golden Age. He is best known for producing the epic blockbuster Gone with the Wind (1939) which earned him an Oscar for Best Picture. Not only did Gone with the Wind gross the highest amount of money at the box office of any film ever (adjusted for inflation), but it also won seven additional Oscars and two special awards. Selznick also won the Irving G. Thalberg Memorial Award that same year. He would make film history by winning the Best Picture Oscar a second year in a row for Rebecca (1940). Selznick was born to a Jewish family in Pittsburgh, Pennsylvania, the son of silent movie distributor Lewis J. Selznick and Florence A. (Sachs) Selznick.
David O. Selznick's real name was simply David Selznick. It is sometimes claimed that the "O" stands for Oliver, but, in fact, the initial was an invention of his. The book Memo from David O. Selznick[1] starts with this autobiographical memoir:
I have no middle name. I briefly used my mother's maiden name, Sachs. I had an uncle, whom I greatly disliked, who was also named David Selznick, so in order to avoid the growing confusion between the two of us, I decided to take a middle initial and went through the alphabet to find one that seemed to me to give the best punctuation, and decided on "O".
Alfred Hitchcock made subtle reference to this in North by Northwest (1959), where Cary Grant's character Roger Thornhill uses the monogram ROT and says the O stands for "nothing". Hitchcock also had the villain of Rear Window, played by Raymond Burr, made up to look like Selznick.
He studied at Columbia University and worked as an apprentice in his father's company until his father went bankrupt in 1923. In 1926, Selznick moved to Hollywood and with his father's connections, got a job as an assistant story editor at Metro-Goldwyn-Mayer. He left MGM for Paramount Pictures in 1928, working there until 1931 when he joined RKO as Head of Production. His years at RKO were fruitful and he guided many notable films there, including A Bill of Divorcement (1932), What Price Hollywood (1932) and King Kong (1933). While at RKO, he also gave George Cukor his big directing break. In 1933 he returned to MGM to establish a second prestige production unit to parallel that of Irving Thalberg who was in poor health. His blockbuster classics included Dinner at Eight (1933), David Copperfield (1935), Anna Karenina (1935) and A Tale of Two Cities (1935).
David O. Selznick's real name was simply David Selznick. It is sometimes claimed that the "O" stands for Oliver, but, in fact, the initial was an invention of his. The book Memo from David O. Selznick[1] starts with this autobiographical memoir:
I have no middle name. I briefly used my mother's maiden name, Sachs. I had an uncle, whom I greatly disliked, who was also named David Selznick, so in order to avoid the growing confusion between the two of us, I decided to take a middle initial and went through the alphabet to find one that seemed to me to give the best punctuation, and decided on "O".
Alfred Hitchcock made subtle reference to this in North by Northwest (1959), where Cary Grant's character Roger Thornhill uses the monogram ROT and says the O stands for "nothing". Hitchcock also had the villain of Rear Window, played by Raymond Burr, made up to look like Selznick.
He studied at Columbia University and worked as an apprentice in his father's company until his father went bankrupt in 1923. In 1926, Selznick moved to Hollywood and with his father's connections, got a job as an assistant story editor at Metro-Goldwyn-Mayer. He left MGM for Paramount Pictures in 1928, working there until 1931 when he joined RKO as Head of Production. His years at RKO were fruitful and he guided many notable films there, including A Bill of Divorcement (1932), What Price Hollywood (1932) and King Kong (1933). While at RKO, he also gave George Cukor his big directing break. In 1933 he returned to MGM to establish a second prestige production unit to parallel that of Irving Thalberg who was in poor health. His blockbuster classics included Dinner at Eight (1933), David Copperfield (1935), Anna Karenina (1935) and A Tale of Two Cities (1935).
Despite his successes at MGM, Paramount Pictures, and RKO Pictures, Selznick was restless. He longed to be an independent producer and establish his own studio. In 1935 he realized that goal by forming Selznick International Pictures and distributing his films through United Artists. His successes continued with classics such as The Garden of Allah (1936), The Prisoner of Zenda (1937), A Star Is Born (1937), Nothing Sacred (1937), The Adventures of Tom Sawyer (1938), The Young in Heart (1938), Made for Each Other (1939), Intermezzo (1939) and, of course, his magnum opus, Gone with the Wind (1939). Beginning with The Garden of Allah, Selznick became an early champion of the three-strip Technicolor process, using it in a number of his productions. 
In 1940, he produced his second Best Picture Oscar winner in a row, Rebecca, the first Hollywood production for British director Alfred Hitchcock. Selznick had brought Hitchcock over from England, launching the director's American career. Rebecca was Hitchcock's only film to win Best Picture.
In 1940, he produced his second Best Picture Oscar winner in a row, Rebecca, the first Hollywood production for British director Alfred Hitchcock. Selznick had brought Hitchcock over from England, launching the director's American career. Rebecca was Hitchcock's only film to win Best Picture.After Rebecca, Selznick closed Selznick International Pictures and took some time off. His business activities included loaning out to other studios for large profits the high-powered talent he had under contract including Hitchcock, Ingrid Bergman, Vivien Leigh and Joan Fontaine. He also developed film projects and sold the packages to other producers. In 1944 he returned to producing pictures with the huge success Since You Went Away, which he wrote. He followed that with the classic Spellbound (1945), as well as Portrait of Jennie (1948). In 1949, he co-produced the memorable Carol Reed picture The Third Man.
After Gone with the Wind, Selznick spent the rest of his career trying to top that landmark achievement. The closest he came was with Duel in the Sun (1946) featuring future wife Jennifer Jones in the role of the primary character Pearl. With a huge budget, the film is renowned for its stellar cast, its sweeping cinematography and for causing all sorts of moral upheaval because of the then risqué script written by Selznick. And though it was a troublesome shoot with a number of directors, the film would turn out to be a major success. The film was the second highest grossing film of 1947 and turned out to be the first movie that Martin Scorsese would see, inspiring the director's career.
"I stopped making films in 1948 because I was tired", Selznick later wrote. "I had been producing, at the time, for twenty years . . . . Additionally it was crystal clear that the motion-picture business was in for a terrible beating from television and other new forms of entertainment, and I thought it a good time to take stock and to study objectively the obviously changing public tastes . . . . Certainly I had no intention of staying away from production for nine years."[2] Selznick spent most of the 1950s obsessing about nurturing the career of his second wife Jennifer Jones. His last film, the big budget production A Farewell to Arms (1957) starring Jones and Rock Hudson, was ill received. But in 1954, he ventured successfully into television, producing a two hour extravaganza called Light's Diamond Jubilee, which, in true Selznick fashion, made TV history by being telecast simultaneously on all four TV networks -- CBS, NBC, ABC, and DuMont.
After Gone with the Wind, Selznick spent the rest of his career trying to top that landmark achievement. The closest he came was with Duel in the Sun (1946) featuring future wife Jennifer Jones in the role of the primary character Pearl. With a huge budget, the film is renowned for its stellar cast, its sweeping cinematography and for causing all sorts of moral upheaval because of the then risqué script written by Selznick. And though it was a troublesome shoot with a number of directors, the film would turn out to be a major success. The film was the second highest grossing film of 1947 and turned out to be the first movie that Martin Scorsese would see, inspiring the director's career.
"I stopped making films in 1948 because I was tired", Selznick later wrote. "I had been producing, at the time, for twenty years . . . . Additionally it was crystal clear that the motion-picture business was in for a terrible beating from television and other new forms of entertainment, and I thought it a good time to take stock and to study objectively the obviously changing public tastes . . . . Certainly I had no intention of staying away from production for nine years."[2] Selznick spent most of the 1950s obsessing about nurturing the career of his second wife Jennifer Jones. His last film, the big budget production A Farewell to Arms (1957) starring Jones and Rock Hudson, was ill received. But in 1954, he ventured successfully into television, producing a two hour extravaganza called Light's Diamond Jubilee, which, in true Selznick fashion, made TV history by being telecast simultaneously on all four TV networks -- CBS, NBC, ABC, and DuMont.
Selznick married Irene Gladys Mayer, daughter of MGM mogul Louis B. Mayer, in 1930. They separated in 1945 and divorced in 1948.[3] They had two sons, Daniel Selznick and Jeffrey Selznick. He became interested in actress Jennifer Jones, who was then married to actor Robert Walker, and persuaded her to divorce him; he married her in 1949. They had one daughter, Mary Jennifer Selznick, who committed suicide in 1976. Selznick's brother Myron Selznick became one of the most powerful agents in Hollywood, defining the profession for those that followed. He died in 1944.
Selznick died in 1965 following several heart attacks, and was interred in the Forest Lawn Memorial Park Cemetery in Glendale, California.
In addition to his stellar filmography, Selznick had a keen instinct for new talent and will be remembered for introducing American movie audiences to Fred Astaire, Katharine Hepburn, Ingrid Bergman, Vivien Leigh, Louis Jourdan, and Alfred Hitchcock. Selznick continued to be a larger-than-life Hollywood presence right up to the end of his life. A fascinating study in contrasts, this passionate, creative, obsessive product of the motion picture business remains an integral part of film-making history.
Despite his brilliance and undoubtable dedication to film-making, Selznick is considered to be the stereotypical version of the film producer to whom his modern equivalents are often compared — one who constantly interfered with the creative process of film-making and earned as many enemies as friends. Alfred Hitchcock, whose film Spellbound was edited on Selznick's insistence, grew resentful of his nature and decided to produce his own films from Notorious onwards. Selznick also battled with Carol Reed during the production of The Third Man and edited the film for its American release. Perhaps the most famous example of his interference was during the production of Powell and Pressburger's Gone to Earth starring his wife Jennifer Jones. After production, Selznick disliked the film and removed almost an entire third of it for its American release, under the title The Wild Heart. Selznick lost a court case with Powell & Pressburger to control all versions of the film but he retained control of the American release so he proceeded to cut and change various sections back in Hollywood.
However, it is generally conceded that had Selznick not been such a meddlesome perfectionist, his best films would not have been the masterpieces they were. One memorable example, revealed in the book Memo From David O. Selznick, concerned the 1940 film Rebecca. When he was submitted the screenplay for approval, Selznick was shocked to discover that Alfred Hitchcock, the film's director, had allowed Daphne du Maurier's original novel to be changed so that it was virtually unrecognizable, even to the point of introducing unnecessarily comic scenes not in the book. The furious Selznick wrote Hitchcock a blistering memo, and forced Hitchcock to remain faithful to the novel.
For his contribution to the motion picture industry, David O. Selznick has a star on the Hollywood Walk of Fame at 7000 Hollywood Blvd., in front of the historic Hollywood Roosevelt hotel.
David O. Selznick (Pittsburgh, Pennsylvania, 1902. május 10. – Hollywood, 1965. június 22.) amerikai producer.
Despite his brilliance and undoubtable dedication to film-making, Selznick is considered to be the stereotypical version of the film producer to whom his modern equivalents are often compared — one who constantly interfered with the creative process of film-making and earned as many enemies as friends. Alfred Hitchcock, whose film Spellbound was edited on Selznick's insistence, grew resentful of his nature and decided to produce his own films from Notorious onwards. Selznick also battled with Carol Reed during the production of The Third Man and edited the film for its American release. Perhaps the most famous example of his interference was during the production of Powell and Pressburger's Gone to Earth starring his wife Jennifer Jones. After production, Selznick disliked the film and removed almost an entire third of it for its American release, under the title The Wild Heart. Selznick lost a court case with Powell & Pressburger to control all versions of the film but he retained control of the American release so he proceeded to cut and change various sections back in Hollywood.
However, it is generally conceded that had Selznick not been such a meddlesome perfectionist, his best films would not have been the masterpieces they were. One memorable example, revealed in the book Memo From David O. Selznick, concerned the 1940 film Rebecca. When he was submitted the screenplay for approval, Selznick was shocked to discover that Alfred Hitchcock, the film's director, had allowed Daphne du Maurier's original novel to be changed so that it was virtually unrecognizable, even to the point of introducing unnecessarily comic scenes not in the book. The furious Selznick wrote Hitchcock a blistering memo, and forced Hitchcock to remain faithful to the novel.
For his contribution to the motion picture industry, David O. Selznick has a star on the Hollywood Walk of Fame at 7000 Hollywood Blvd., in front of the historic Hollywood Roosevelt hotel.
David O. Selznick (Pittsburgh, Pennsylvania, 1902. május 10. – Hollywood, 1965. június 22.) amerikai producer.Selznick egy tehetős pennsylvaniai zsidó családban született. Apja, Lewis J. Selznick némafilm forgalmazó volt. David a Columbia egyetemen folytatott tanulmányokat, miután az apja 1920-ban abbahagyta a filmgyártást. Miután L. J. Selznick 1915-ben távozott a World Film Company-ből független filmes lett. Távozásakor leendő cégéhez csábította a WFC akkori legnagyobb sztárját, Clara Kimball Young-ot. A Selznick Pictures akkoriban ezzel a lépésével vette fel a mozisikerekért folyó küzdelmet. Davidnek apja révén jóval könnyebb volt filmes álláshoz jutnia. A család idősebb fia, Myron Selznick szintén producer volt, aki később az egyik legsikeresebb hollywoodi ügynök lett. Miután a producer család 1926-ban Hollywoodba költözött, David rövidesen a Metro-Goldwyn-Mayer alkalmazásába kerültt, ahol Louis B. Meyernél volt társ-producer. Nem sokkal utána Harry Rapf asszisztense lett.
David az MGM után 1927-ben a Paramount Pictureshöz vezetett, ahol az akkori főnök, B.P. Schulberg asszisztenseként és társ-rendezőként dolgozott. Pár évvel később a keleti-parti Paramount Mievezetőjének nevezték ki. Távozása 1931-ben következett be, és innen az RCA-hoz tartozó, RKO Pictures-höz került, ahol produkciós igazgatóként vezette a stúdiót. A cég csakhamar súlyos anyagi problémákkal kezdett küszködni, így David Sarnoff elnök elbocsátotta Selznicket. Az RKO-nál töltött évek alatt készítette el klasszikussá vált King Kong című filmet 1933-ban.
Selznick visszatérése az MGM kötelékébe 1933-ban történt, de már mint alelnök és producer. George Cukor-al a Dinner at Eight és David Copperfield (1935) című filmeket forgatta, a nagy bevételt hozó Két város története (1935), és az Anna Karenina (1935) című produkciókart.
David az MGM után 1927-ben a Paramount Pictureshöz vezetett, ahol az akkori főnök, B.P. Schulberg asszisztenseként és társ-rendezőként dolgozott. Pár évvel később a keleti-parti Paramount Mievezetőjének nevezték ki. Távozása 1931-ben következett be, és innen az RCA-hoz tartozó, RKO Pictures-höz került, ahol produkciós igazgatóként vezette a stúdiót. A cég csakhamar súlyos anyagi problémákkal kezdett küszködni, így David Sarnoff elnök elbocsátotta Selznicket. Az RKO-nál töltött évek alatt készítette el klasszikussá vált King Kong című filmet 1933-ban.
Selznick visszatérése az MGM kötelékébe 1933-ban történt, de már mint alelnök és producer. George Cukor-al a Dinner at Eight és David Copperfield (1935) című filmeket forgatta, a nagy bevételt hozó Két város története (1935), és az Anna Karenina (1935) című produkciókart.
Az MGM-nél akkoriban trónoló „nagy négyes”-be (Hunt Stromberg, Louis B. Mayer, Irving G. Thalberg, Harry Rapf) Selznick csakhamar bekapcsolódottt. A még javában épülő álomvárost a független filmek számára felfűtötték még az olyan új stúdiók, mint Darryl Zanuck Twentieth Century Pictures-sze, a Walter Wanger Productions, és a Merian Cooper vezette Pioneer Pictures. Mikor Selznick végül függetlenné lett, rövid időn belül a többiek fölé emelkedett. Ennek bizonyítéka egyik volt, hogy Cooper csakhamar érdeklődni kezdett Selznick iránt, s később a Pioneer egyesült David cégével, és 1935. október 15-én megalakult a Selznick International Pictures. Ebből az új kohézióból Thalberg sem maradhatott ki, és ő is belpakolt 100.000 dollárt az ígéretesnek tűnő üzletbe. Mellette még Myron Selznick is további 200.000 dollárral erősítette a céget, s így a Selznick International 3 millió dolláros tőkéje már komoly tényezőnek tűnt a mozis piacon. Azonban ebbe a vagyonban David O. Selznick a nvén és a munkáján kívül anyagi juttatást sem tett bele.
Selznick nem sokkal függetlenné válása után egy koloniál stílusú stúdióba költözött. A Mount Vernon-i épület, ahonnan irányította a maga kis birodalmát csakhamar a társaság s egyben filmjeinek védjegye lett. Selznick már innen írt alá nyolc filmre szerződést a United Artists-szal, és jelentette meg filmjeiket. Ezen a cégen keresztül dobta piacra néhány filmjét Samuel Goldwyn, Korda Sándor, Walter Wanger és Walt Disney is. Eme kompánia később tudása és tőkéje legjavát egy szervezetbe olvasztotta, s ennek eredménye lett a Society of Independent Motion Picture Producers (SIMPP). Selznick ezt a társaságot 1941-ben alapította meg, s a fent említett személyek mellett még olyan ismert filmesek foglaltak helyet körülötte, mint Charles Chaplin, Mary Pickford és Orson Welles.
Minekután felállította a S.I.P.-et, David leginkább a United Artists Technicolorral készült filmjeit terjesztette: A kis Lord (1936), Zendai fogoly (1937), Tom Sawyer kalandjai (1938) és nem utolsó sorban az Intermezzót (1939). Selznick ugyan a United Artistsnál több posztot is felügyelt (produceri, gyártási és forgalmazási programot), de nem sokáig tehette mindezt, mert rövid időn belül az alapítókkal nézeteltérése támadt, így otthagyta a stúdiót.
Selznick 1940-ben felszámolta a S.I.P.-et, és megalapította következő cégét, a David O. Selznick Productions.-t. 1942-ben létrehozta a Vanguard Films Inc-t, és négy év elteltével megteremtette a Selznick Releasing Organization-t. Ebben az időszakban maradandó alkotása már kevesebb volt: az egyik ilyen az 1946-os Párbaj a napon Gregory Peck és Jennifer Jones főszereplésével.
Selznick nem sokkal függetlenné válása után egy koloniál stílusú stúdióba költözött. A Mount Vernon-i épület, ahonnan irányította a maga kis birodalmát csakhamar a társaság s egyben filmjeinek védjegye lett. Selznick már innen írt alá nyolc filmre szerződést a United Artists-szal, és jelentette meg filmjeiket. Ezen a cégen keresztül dobta piacra néhány filmjét Samuel Goldwyn, Korda Sándor, Walter Wanger és Walt Disney is. Eme kompánia később tudása és tőkéje legjavát egy szervezetbe olvasztotta, s ennek eredménye lett a Society of Independent Motion Picture Producers (SIMPP). Selznick ezt a társaságot 1941-ben alapította meg, s a fent említett személyek mellett még olyan ismert filmesek foglaltak helyet körülötte, mint Charles Chaplin, Mary Pickford és Orson Welles.
Minekután felállította a S.I.P.-et, David leginkább a United Artists Technicolorral készült filmjeit terjesztette: A kis Lord (1936), Zendai fogoly (1937), Tom Sawyer kalandjai (1938) és nem utolsó sorban az Intermezzót (1939). Selznick ugyan a United Artistsnál több posztot is felügyelt (produceri, gyártási és forgalmazási programot), de nem sokáig tehette mindezt, mert rövid időn belül az alapítókkal nézeteltérése támadt, így otthagyta a stúdiót.
Selznick 1940-ben felszámolta a S.I.P.-et, és megalapította következő cégét, a David O. Selznick Productions.-t. 1942-ben létrehozta a Vanguard Films Inc-t, és négy év elteltével megteremtette a Selznick Releasing Organization-t. Ebben az időszakban maradandó alkotása már kevesebb volt: az egyik ilyen az 1946-os Párbaj a napon Gregory Peck és Jennifer Jones főszereplésével.
A kiváló megfigyelőképességekkel megáldott producer 1939-ben az Intermezzo remake-je kapcsán Hollywoodba csábította a svédeknél már sztárként ünnepelt Ingrid Bergmant. David hét évre szerződtette le vállalatához a színésznőt. A producert igazolja az anyagi bevételek mellett az a tény is, hogy Bergman később három Oscar-díjat nyert. A leleményes filmcézár a hét év alatt mindösszesen két filmet készített vele, és kilenc alkalommal kölcsönadta egyéb filmgyártóknak. Selznickre később ezért neheztelt is másik pénztermelője, Alfred Hitchcock, aki azért volt nyugtalan, mert azt szerette volna, ha Bergman producere végre megtalálná számára a „tökéletes” szerepet. Ez a szerep Ingrid számára 1942-ben érkezett el a világ egyik legismertebb filmjében, a Casablancában. A Casablanca producere, Hal B. Wallis végül úgy vette rá Selznicket, hogy egy film erejéig elengedje el a skandináv szépséget, hogy elküldte hozzá a film két íróját, Philip és Julius Epsteint. A két szerző húsz perc alatt felvázolta a mozi cselekményét, s Selznick csak ezután bólintott rá a színésznő kölcsönadására. Persze a Warner Brotherstől David cserébe az ő filmcsillagjukat, Olivia de Havilland-ot kérte el egy film erejéig. A hűvös, de törékeny Bergman utolsó Selznick-filmje a Forgószél volt, szerződése után Európába utazott, de 1956-ban újból visszatért Hollywoodba, igaz csak egy Oscar-díj átadásra érkezett meg.
Selznick eredetileg azért hozatta át az Hitchcockot a tengerentúlra, hogy az egy filmet készítsen a Titanicról. David, miután nekiállt feltérképezni a forgatásra alkalmas hajókat, csakhamar talált is egyet, a Leviathant, ami egy hajóroncstelepen várta az elmúlást. A terv az volt, hogy a hajót Santa Monica partjaihoz vontatják, ahol a forgatás vége felé elsüllyesztik. Nem sokkal később sajnos a terven merengő tőkéseknek rá kellett döbbenniük, hogy nincs annyi pénz a birtokukban, amennyiből el tudnák készíteni egy ilyen katasztrófafilmet. Mellékesen megjegyzendő, hogy erre az óceánjáróra már brit hajóbontók is igényt tartottak (848 ezer dolláros áron), így végül Selznickék ejtették a tengeri témát. Közel fél évszázaddal később egy szintén nagy álmodozó filmes James Cameron Selznickkel ellentétben nem sajnálta a pénzt álma megvalósításához, s 1997-ben nekilátott minden idők egyik legdrágább filmjének az elkészítéséhez, ami később szintén az egyik legtöbb bevételt hozó produkció lett a mozi történelmében.
Selznick egy olyan mű filmre adaptálásához látott neki, mely minden ponton megállta a helyét: ez volt A Manderley-ház asszonya. A Daphne du Maurier nagysikerű könyvéből készült forgatókönyvet Robert E. Sherwood and Joan Harrison írták, és kellően megtartották az eredeti mű prózaiságát.
A Rebecca tökéletesen passzolt ebbe a korszakba, és Selznick semmit nem bízva a véletlene, áthajóztatott rendezőjének adta a feladatot. A film két főszereplőjének, Laurence Olivier-nek és Joan Fontaine-nek a játéka lenyűgöző, egy alkalommal Selznick például beadta a női főszereplőnek, Joan Fontaine-nek, hogy mindenki utálja őt, és ki akarják túrni a produkcióból, csak hogy jól játsszon el egy jelenetet. Az Elfújta a szélhez hasonlóan, ehhez a filmhez is körített Selznick egy ravasz kis reklámkampányt: a film egyik plakátján például az volt olvasható, hogy: „Mi volt Manderley titka?”
Egy évvel az Elfújta a szél Oscar-esőjét követően a Rebecca ismét hozott egy legjobb filmnek járó trófeát Selznicknek. Az alkotás ezen felül még elnyerte a legjobb operatőrnek járó díjat, viszont olyan jelöltek maradtak díj nélkül, mint Olivier, Fontaine, Anderson.
Selznick rendezőit egyenesen terrorizálta. Ebben az élményben volt része Hitchcocknak is, ám ő nem hagyta magát, és számos alkalommal összevesztek. Az egyik nagyobb összevezsés kettejük között akkor zajlott le, amikor Selznick az utolsó jelenetben az égő házból felszálló füstfelhőkből egy „R” betűt akart formálni. Hitchcock ettől teljesen kiakadt, és végül a párnára hímzett R-rel a rendező győzött. Ez a csata azonban csak átmeneti győzelmet jelentett a rendező számára, mert később, az utómunka során a producer állandó beleszólása a vágásba annyira feldühítette Hitchcockot, hogy a film bemutatását követően szétváltak útjaik.
Selznick egy olyan mű filmre adaptálásához látott neki, mely minden ponton megállta a helyét: ez volt A Manderley-ház asszonya. A Daphne du Maurier nagysikerű könyvéből készült forgatókönyvet Robert E. Sherwood and Joan Harrison írták, és kellően megtartották az eredeti mű prózaiságát.
A Rebecca tökéletesen passzolt ebbe a korszakba, és Selznick semmit nem bízva a véletlene, áthajóztatott rendezőjének adta a feladatot. A film két főszereplőjének, Laurence Olivier-nek és Joan Fontaine-nek a játéka lenyűgöző, egy alkalommal Selznick például beadta a női főszereplőnek, Joan Fontaine-nek, hogy mindenki utálja őt, és ki akarják túrni a produkcióból, csak hogy jól játsszon el egy jelenetet. Az Elfújta a szélhez hasonlóan, ehhez a filmhez is körített Selznick egy ravasz kis reklámkampányt: a film egyik plakátján például az volt olvasható, hogy: „Mi volt Manderley titka?”
Egy évvel az Elfújta a szél Oscar-esőjét követően a Rebecca ismét hozott egy legjobb filmnek járó trófeát Selznicknek. Az alkotás ezen felül még elnyerte a legjobb operatőrnek járó díjat, viszont olyan jelöltek maradtak díj nélkül, mint Olivier, Fontaine, Anderson.
Selznick rendezőit egyenesen terrorizálta. Ebben az élményben volt része Hitchcocknak is, ám ő nem hagyta magát, és számos alkalommal összevesztek. Az egyik nagyobb összevezsés kettejük között akkor zajlott le, amikor Selznick az utolsó jelenetben az égő házból felszálló füstfelhőkből egy „R” betűt akart formálni. Hitchcock ettől teljesen kiakadt, és végül a párnára hímzett R-rel a rendező győzött. Ez a csata azonban csak átmeneti győzelmet jelentett a rendező számára, mert később, az utómunka során a producer állandó beleszólása a vágásba annyira feldühítette Hitchcockot, hogy a film bemutatását követően szétváltak útjaik.
1945-ös újratalálkozásukig Hitchcock más producerek alatt 1941 és 1944 között öt filmet rendezett más stúdiók számára. A két önfejű filmes újbóli találkozását később ismét a mozi ünnepeként lehet megnevezni. Egymás rigolyáit nehezen elviselve (Hitchcock szerette úgy forgatni a filmet, hogy a vágószobában már csak össze kelljen illeszteni a celluloidot, ami pedig Selznicknek nem tetszett egy esetleges alternatív befejezés elvetése végett) elkészítettek egy minden ízében hitchcocki filmet, az Elbűvölvet. Ez a film ugyan Oscar-díjat eredményezett, ám mindkettejük jelleme összeférhetetlenné tette a későbbi közös munkát. Az idő előrehaladtával Selznicket teljesen lekötötték egyéb munkái (Párbaj a napon, 1946; American Creed, Bergman főszereplésével), Hitchcockot pedig a Forgószél készítése szintén a svéd színésznővel. Selznick és Hitchcock nem élvezték együtt a munkát, s a rendező boldog volt, amikor a Universal Pictures és az RKO Pictures kölcsönkérte igényelte őt egy-egy filmje elkészítésére. A következő hat évben szabadabban végezhette a munkáját, úgy, ahogyan azt ő mindig is szerette volna, és mivel nem szerette, ahogy Selznick folyton beleszól a munkastílusába, megpróbált függetlenként is talpon maradni.
A Forgószelet követően már csak egyszer készítettek egymással filmet: A Paradine-ügyet (1948). A film jogait a producer az MGM-től vette meg abban a reményben, hogy majd egy ütőképes tárgyalótermi drámát tud összehozni Hitchcockkal. A történetből hiába volt közel egy tucatnyi forgatókönyv-változat, a filmet végül besorozták a „Futottak még”-kartotékok közé, hiába volt számos utánvágás és átdolgozás. Selznick ezalatt a forgatáson is folyton neheztelte a rendező munkastílusát. Hitchcock így emlékszik vissza Selznick szavaira: „Sehogyan sem tudok dűlőre jutni a te rejtélyes vágásmódszereddel.”
A Paradine-ügy után Selznick és Hitchcock útjai végleg elváltak. Ezt követően Selznick arra az elhatározásra jutott, hogy megszerzi két brit film forgalmazási jogát: The Fallen Idol-ét (1948) és a Harmadik emberét (1949). Selznicknek ez volt az első olyan projektje, melyet Európában készített. A nagyon borongós hangulatú filmben (melyből Korda Sándor íróként vette ki a részét), egy másik aranypolgár, Orson Welles tette tiszteletét. Welles ezen a hódolatát persze csak a film utolsó harmadában teszi meg, amikor is teljes mivoltában tűnik fel a színen. A film a színészóriás újbóli visszatérése volt a vászonra, s a mozi ezt a szerepet teljes mértékben be is töltötte. A filmet a Brit Filmintézet 1999-ben és 2000-ben a száz legjobb angol film közé választotta. Ami mindenképp figyelemreméltó ebben a krimiben, az a fényképezés. A mindent elfedő sötétség, melyben a szereplők hol előbújnak, hol pedig egyszeriben eltűnnek, mindvégig misztikussá teszi a Bécsbe érkező regényíró halottnak vélt barátjának felkutatását.
A Forgószelet követően már csak egyszer készítettek egymással filmet: A Paradine-ügyet (1948). A film jogait a producer az MGM-től vette meg abban a reményben, hogy majd egy ütőképes tárgyalótermi drámát tud összehozni Hitchcockkal. A történetből hiába volt közel egy tucatnyi forgatókönyv-változat, a filmet végül besorozták a „Futottak még”-kartotékok közé, hiába volt számos utánvágás és átdolgozás. Selznick ezalatt a forgatáson is folyton neheztelte a rendező munkastílusát. Hitchcock így emlékszik vissza Selznick szavaira: „Sehogyan sem tudok dűlőre jutni a te rejtélyes vágásmódszereddel.”
A Paradine-ügy után Selznick és Hitchcock útjai végleg elváltak. Ezt követően Selznick arra az elhatározásra jutott, hogy megszerzi két brit film forgalmazási jogát: The Fallen Idol-ét (1948) és a Harmadik emberét (1949). Selznicknek ez volt az első olyan projektje, melyet Európában készített. A nagyon borongós hangulatú filmben (melyből Korda Sándor íróként vette ki a részét), egy másik aranypolgár, Orson Welles tette tiszteletét. Welles ezen a hódolatát persze csak a film utolsó harmadában teszi meg, amikor is teljes mivoltában tűnik fel a színen. A film a színészóriás újbóli visszatérése volt a vászonra, s a mozi ezt a szerepet teljes mértékben be is töltötte. A filmet a Brit Filmintézet 1999-ben és 2000-ben a száz legjobb angol film közé választotta. Ami mindenképp figyelemreméltó ebben a krimiben, az a fényképezés. A mindent elfedő sötétség, melyben a szereplők hol előbújnak, hol pedig egyszeriben eltűnnek, mindvégig misztikussá teszi a Bécsbe érkező regényíró halottnak vélt barátjának felkutatását.
1930. április 29-én David elvette Irene Mayert, az MGM főnökének, Louis B. Mayernek lányát. Két fiuk született, Daniel Selznick és Jeffrey Selznick. 1948-ban elváltak, utána számos színésznővel folytatott viszonyt, köztük a Párbaj a napon főszereplőjével, Jennifer Jonesszal. 1949-ben elvette őt feleségül. Egy lányuk született, Mary Jennifer Selznick, aki öngyilkos lett 1975-ben.
Ezt követően Selznick 1954-ben a televízióban debütált. Utolsó, és katasztrofális munkája 1957-ben egy remake, a Búcsú a fegyverektől volt, majd 1958-tól egészen a halála napjáig a Selznick Company Inc. elnöki székéből igazgatta a filmjeit. David O. Selznick 1965. június 22-én szívrohamban halt meg.
Nevét mára nem csak alkotásai, hanem a Producers Guild of Americának köszönhetően 1990 óta egy szobor is megőrzi az utókor számára. A róla elnevezett életműdíjjal az elmúlt évtizedekben olyan nevek váltak a film útjának mérföldköveivé, mint Jerry Bruckheimer, Laura Ziskin, Dino De Laurentiis, Lawrence Gordon, Robert Evans és Brian Grazer.
Nevét mára nem csak alkotásai, hanem a Producers Guild of Americának köszönhetően 1990 óta egy szobor is megőrzi az utókor számára. A róla elnevezett életműdíjjal az elmúlt évtizedekben olyan nevek váltak a film útjának mérföldköveivé, mint Jerry Bruckheimer, Laura Ziskin, Dino De Laurentiis, Lawrence Gordon, Robert Evans és Brian Grazer.
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése