Robert Capa (Budapest, October 22, 1913 – May 25, 1954) was a 20th century combat photographer who covered five different wars: the Spanish Civil War, the Second Sino-Japanese War, World War II across Europe, the 1948 Arab-Israeli War, and the First Indochina War. He documented the course of World War II in London, North Africa, Italy, the Battle of Normandy on Omaha Beach and the liberation of Paris. Capa's younger brother, Cornell Capa, also a photographer, worked to preserve and promote Robert's legacy as well as developing his own identity and style.
Born in Budapest, Austria-Hungary in 1913 as Endre Ernő Friedmann, Capa left the country in 1932 after being arrested because of his political involvement with protestors against the government (his parents had encouraged him to settle elsewhere).
Capa originally wanted to be a writer; however, he found work in photography in Berlin and grew to love the art. In 1933, he moved from Germany to France because of the rise of Nazism (he was Jewish), but found it difficult to find work there as a freelance journalist. He adopted the name "Robert Capa" around this time because he felt that it would be recognizable and American-sounding since it was similar to that of film director Frank Capra. (In fact, "cápa" is a Hungarian word meaning shark.)
Capa originally wanted to be a writer; however, he found work in photography in Berlin and grew to love the art. In 1933, he moved from Germany to France because of the rise of Nazism (he was Jewish), but found it difficult to find work there as a freelance journalist. He adopted the name "Robert Capa" around this time because he felt that it would be recognizable and American-sounding since it was similar to that of film director Frank Capra. (In fact, "cápa" is a Hungarian word meaning shark.)
From 1936 to 1939, he was in Spain, photographing the horrors of the Spanish Civil War. In 1936 he became known across the globe for a photo he took on the Cordoba Front of a Loyalist Militiaman who had just been shot and was in the act of falling to his death. Because of his proximity to the victim and the timing of the capture, there was a long controversy about the authenticity of this photograph. A Spanish historian identified the dead soldier as Federico Borrell García, from Alcoi (Alicante). There is a second photograph showing another soldier who fell on the same spot.[1]
Many of Capa's photographs of the Spanish Civil War were, for many decades, presumed lost, but surfaced in Mexico City in the late 1990s.[2] While fleeing Europe in 1939, Capa had lost the collection, which over time came to be dubbed the "Mexican suitcase".[2] Ownership of the collection was transferred to the Capa Estate, and in December, 2007, moved to the International Center of Photography, a museum founded by Capa's younger brother Cornell in Manhattan.
Many of Capa's photographs of the Spanish Civil War were, for many decades, presumed lost, but surfaced in Mexico City in the late 1990s.[2] While fleeing Europe in 1939, Capa had lost the collection, which over time came to be dubbed the "Mexican suitcase".[2] Ownership of the collection was transferred to the Capa Estate, and in December, 2007, moved to the International Center of Photography, a museum founded by Capa's younger brother Cornell in Manhattan.
At the start of World War II, Capa was in New York City. He had moved there from Paris to look for new work and to escape Nazi persecution. The war took Capa to various parts of the European Theatre on photography assignments. He first photographed for Collier's Weekly, before switching to Life after he was fired by the former. When first hired, he was a citizen of Hungary, but he was also Jewish, which allowed him to negotiate visas to Europe. He was the only "enemy alien" photographer for the Allies. On October 7, 1943, Robert Capa was in Naples with Life reporter Will Lang Jr. and photographed the Naples post office bombing.[4]
His most famous work occurred on June 6, 1944 (D-Day) when he swam ashore with the second assault wave on Omaha Beach. He was armed with two Contax II cameras mounted with 50 mm lenses and several rolls of spare film. Capa took 106 pictures in the first couple of hours of the invasion. However, a staff member at Life made a mistake in the darkroom; he set the dryer too high and melted the emulsion in the negatives. Only eleven frames in total were recovered.[5]
Although a fifteen-year-old lab assistant named Dennis Banks was responsible for the accident, another account, now largely accepted as untrue but which gained widespread currency, blamed Larry Burrows, who worked in the lab not as a technician but as a "tea-boy". [6] Life magazine printed 10 of the frames in its June 19, 1944 issue with captions that described the footage as "slightly out of focus", explaining that Capa's hands were shaking in the excitement of the moment (something which he denied).[7] Capa used this phrase as the title of his alternately hilarious and sad autobiographical account of the war, Slightly Out of Focus.
In 1947 Capa traveled into the Soviet Union with his friend, writer John Steinbeck. He took photos in Moscow, Kiev, Tbilisi, Batumi and among the ruins of Stalingrad. The humorous reportage of Steinbeck, A Russian Journal was illustrated with Capa's photos. It was first published in 1948.
In 1947, Capa founded Magnum Photos with Henri Cartier-Bresson, William Vandivert, David Seymour, and George Rodger. In 1951, he became the president.
His most famous work occurred on June 6, 1944 (D-Day) when he swam ashore with the second assault wave on Omaha Beach. He was armed with two Contax II cameras mounted with 50 mm lenses and several rolls of spare film. Capa took 106 pictures in the first couple of hours of the invasion. However, a staff member at Life made a mistake in the darkroom; he set the dryer too high and melted the emulsion in the negatives. Only eleven frames in total were recovered.[5]
Although a fifteen-year-old lab assistant named Dennis Banks was responsible for the accident, another account, now largely accepted as untrue but which gained widespread currency, blamed Larry Burrows, who worked in the lab not as a technician but as a "tea-boy". [6] Life magazine printed 10 of the frames in its June 19, 1944 issue with captions that described the footage as "slightly out of focus", explaining that Capa's hands were shaking in the excitement of the moment (something which he denied).[7] Capa used this phrase as the title of his alternately hilarious and sad autobiographical account of the war, Slightly Out of Focus.
In 1947 Capa traveled into the Soviet Union with his friend, writer John Steinbeck. He took photos in Moscow, Kiev, Tbilisi, Batumi and among the ruins of Stalingrad. The humorous reportage of Steinbeck, A Russian Journal was illustrated with Capa's photos. It was first published in 1948.
In 1947, Capa founded Magnum Photos with Henri Cartier-Bresson, William Vandivert, David Seymour, and George Rodger. In 1951, he became the president.
In the early 1950s, Capa traveled to Japan for an exhibition associated with Magnum Photos. While there, Life magazine asked him to go on assignment to Southeast Asia, where the French had been fighting for eight years in the First Indochina War. Despite the fact he had sworn not to photograph another war a few years earlier, Capa accepted and accompanied a French regiment with two other Time-Life journalists, John Mecklin and Jim Lucas. On May 25, 1954 at 2:55 p.m., the regiment was passing through a dangerous area under fire when Capa decided to leave his jeep and go up the road to photograph some of the advance. About five minutes later, Mecklin and Lucas heard a loud explosion. Capa had stepped on a landmine. When they arrived on the scene he was still alive, but his left leg had been blown to pieces and he had a serious wound in his chest. Mecklin screamed for a medic and Capa's body was taken to a small field hospital where he was pronounced dead on arrival. He had died with his camera in his hand.
In 1934 "André Friedman", as he called himself at that time, met Gerda Pohorylle, a German Jewish refugee. The couple lived in Paris where André taught Gerda photography. Together they contrived the name and image of "Robert Capa" as a famous American photographer. Gerda took the name Gerda Taro, becoming successful in her own right. She traveled with Capa to Spain in 1936 with the intention to document the Spanish Civil War. In July 1937 Capa went on a short business trip to Paris while Gerda remained in Madrid. She was killed near Brunete during a battle. Capa, who was reportedly engaged to her, was deeply shocked and never married.
In February 1943 Capa met Elaine Justin, the beautiful young wife of actor John Austin. They immediately fell in love and the relationship lasted until the end of the war, although Capa spent most of his time in the frontline. Capa lovingly called the redheaded Elaine "Pinky," and their romance became the topic of his war memoir, Slightly Out of Focus. In 1945, Elaine broke up with Capa and married her friend, Chuck Romine.
Some months later Capa became the lover of actress Ingrid Bergman who was travelling in Europe at the time entertaining American soldiers. In December 1945, Capa followed her to Hollywood where he worked for American International Pictures for a short time. Bergman tried to persuade him to marry her but Capa didn't want to live in Hollywood. Their troubled romance was immortalized by their mutual friend Alfred Hitchcock in Rear Window. The relationship ended in the summer of 1946 when Capa travelled to Turkey.
In February 1943 Capa met Elaine Justin, the beautiful young wife of actor John Austin. They immediately fell in love and the relationship lasted until the end of the war, although Capa spent most of his time in the frontline. Capa lovingly called the redheaded Elaine "Pinky," and their romance became the topic of his war memoir, Slightly Out of Focus. In 1945, Elaine broke up with Capa and married her friend, Chuck Romine.
Some months later Capa became the lover of actress Ingrid Bergman who was travelling in Europe at the time entertaining American soldiers. In December 1945, Capa followed her to Hollywood where he worked for American International Pictures for a short time. Bergman tried to persuade him to marry her but Capa didn't want to live in Hollywood. Their troubled romance was immortalized by their mutual friend Alfred Hitchcock in Rear Window. The relationship ended in the summer of 1946 when Capa travelled to Turkey.
In order to preserve the photographic heritage of Capa and other photographers, his younger brother, Cornell, founded the International Fund for Concerned Photography in 1966. To give this collection a permanent home he founded the International Center of Photography in New York City in 1974.
The Overseas Press Club created an award in his honor, the Robert Capa Gold Medal. It is given annually to the photographer who provides the "best published photographic reporting from abroad, requiring exceptional courage and enterprise".[8]
In 1995, thousands of negatives to photographs that Capa took during the Spanish Civil War were found in three suitcases bequeathed to a Mexico City film-maker from his aunt. In 1939, after Capa fled Europe for America during the World War II, these negatives were left behind in a Paris darkroom and they were assumed lost during the Nazi invasion of Paris. It is not known how the negatives traveled to Mexico, but apparently Capa asked his darkroom manager, a Hungarian photographer named Imre Weisz, to save his negatives during 1939 and 1940. Jerald R Green, a professor at Queens College, was informed by a letter from the Mexican film-maker about this discovery. In January 2008, the negatives transferred to the Capa estate, but the Mexican film-maker has asked to remain anonymous.
The Overseas Press Club created an award in his honor, the Robert Capa Gold Medal. It is given annually to the photographer who provides the "best published photographic reporting from abroad, requiring exceptional courage and enterprise".[8]
In 1995, thousands of negatives to photographs that Capa took during the Spanish Civil War were found in three suitcases bequeathed to a Mexico City film-maker from his aunt. In 1939, after Capa fled Europe for America during the World War II, these negatives were left behind in a Paris darkroom and they were assumed lost during the Nazi invasion of Paris. It is not known how the negatives traveled to Mexico, but apparently Capa asked his darkroom manager, a Hungarian photographer named Imre Weisz, to save his negatives during 1939 and 1940. Jerald R Green, a professor at Queens College, was informed by a letter from the Mexican film-maker about this discovery. In January 2008, the negatives transferred to the Capa estate, but the Mexican film-maker has asked to remain anonymous.
"Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel"
Robert Capa (eredeti nevén Friedmann Endre Ernő) (1913. október 22., Budapest – 1954. május 25., Indokína, Thai Binh) magyar származású fotográfus.
Friedmann Endre néven született Budapesten, a 20. század egyik legjelentősebb fotósa, elsősorban dokumentaristaként, haditudósítóként tartják számon. Rövid élete során öt csatatéren fotózott (a spanyol polgárháborúban, a japánok kínai inváziójakor, a II. világháború európai hadszínterein, az első arab-izraeli háborúban és Indokínában). A II. világháború folyamán Londonban, Észak-Afrikában, Olaszországban, a normandiai partraszállásnál az Omaha Beach-en és Párizs felszabadításakor is ott volt és dokumentálta a háború eseményeit.
Friedmann Endre néven született Budapesten, a 20. század egyik legjelentősebb fotósa, elsősorban dokumentaristaként, haditudósítóként tartják számon. Rövid élete során öt csatatéren fotózott (a spanyol polgárháborúban, a japánok kínai inváziójakor, a II. világháború európai hadszínterein, az első arab-izraeli háborúban és Indokínában). A II. világháború folyamán Londonban, Észak-Afrikában, Olaszországban, a normandiai partraszállásnál az Omaha Beach-en és Párizs felszabadításakor is ott volt és dokumentálta a háború eseményeit.
Szülei szabók voltak, a Kossuth Lajos utcában volt az üzlethelyiségük. Egy bátyja (László) és egy öccse (Kornél) van. Öccse később szintén fényképész lesz és Cornell Capa néven fut be szép karriert. A Budapesti Madách Gimnáziumban végezte középfokú tanulmányait. 1931 júliusában előbb Bécsbe, majd Prágába, aztán Berlinbe kölözött, ahol a Német Politikai Főiskolán újságírást tanult, ahonnan zsidó származása miatt 1933-ban távozni kényszerült. Egy rövid időre visszatért Budapestre és csatlakozott a Kassák-féle Munka körhöz, de a növekvő antiszemitizmus miatt ősszel Párizsba emigrált.
Capa (ekkor még Friedmann) a harmincas évek elején hobbifotósként kezdett képeket készíteni. Bohém figura lévén hamar rájött, hogy kedvtelését megélhetésként is űzheti. Mivel Párizsban sem volt neki könnyű a megélhetés, 1934-ben felvette a Robert Capa nevet (u.i.: magyar barátai között cápa volt a beceneve), ami amerikai hangzású volt, hasonlított az akkoriban népszerű amerikai fimrendező, Frank Capra nevére. Ettől remélt több megbízást újságíróként vagy fotósként.
A várakozása sikerrel járt, 1934-ben megkapta első megbízását a Vu magazintól. Haditudósítóként vett részt az 1936-os spanyol polgárháborúban, az 1938-as japán-kínai háborúban, a II. világháború észak-afrikai és olaszországi hadjárataiban, a franciaországi (normandiai) invázióban, 1950-ben az izraeli harcokban. Capa, mikor nem a harcmezőkön fotózott, nagykanállal habzsolta az életet. Egyik szeretője Ingrid Bergman volt, azonban Capa ezt úriemberhez méltóan titkolta, csak később, Bergman önéletrajzi könyvéből derült rá fény. Isabella Rossellini, Bergman lánya több romantikus levelet is őriz, melyeket Capa küldött a dívának. 1954-ben a Life Indokínába küldte, hogy tudósítson a francia gyarmati harcokról. Május 25-én délután öt perccel 3 óra előtt aknára lépett, és meghalt.
Capa (ekkor még Friedmann) a harmincas évek elején hobbifotósként kezdett képeket készíteni. Bohém figura lévén hamar rájött, hogy kedvtelését megélhetésként is űzheti. Mivel Párizsban sem volt neki könnyű a megélhetés, 1934-ben felvette a Robert Capa nevet (u.i.: magyar barátai között cápa volt a beceneve), ami amerikai hangzású volt, hasonlított az akkoriban népszerű amerikai fimrendező, Frank Capra nevére. Ettől remélt több megbízást újságíróként vagy fotósként.
A várakozása sikerrel járt, 1934-ben megkapta első megbízását a Vu magazintól. Haditudósítóként vett részt az 1936-os spanyol polgárháborúban, az 1938-as japán-kínai háborúban, a II. világháború észak-afrikai és olaszországi hadjárataiban, a franciaországi (normandiai) invázióban, 1950-ben az izraeli harcokban. Capa, mikor nem a harcmezőkön fotózott, nagykanállal habzsolta az életet. Egyik szeretője Ingrid Bergman volt, azonban Capa ezt úriemberhez méltóan titkolta, csak később, Bergman önéletrajzi könyvéből derült rá fény. Isabella Rossellini, Bergman lánya több romantikus levelet is őriz, melyeket Capa küldött a dívának. 1954-ben a Life Indokínába küldte, hogy tudósítson a francia gyarmati harcokról. Május 25-én délután öt perccel 3 óra előtt aknára lépett, és meghalt.
1936-1937-ben Gerda Taro-val tudósítottak a spanyol polgárháborúból, a francia, baloldali Regards nevű hetilap megbízásából. Az itt készült A milicista halála című képe meghozta számára világsikert. A képet több más fotója kíséretében a LIFE magazin közölte, és szinte azonnal vitákat váltott ki szakmai körökben. Ellenlábasai azt próbálták bizonyítani, hogy a fotó – Capa állításával ellentétben – nem dokumentum, hanem egy megrendezett, beállított kép. A vita tulajdonképpen a mai napig tart, a hivatalos álláspont az, hogy a kép eredeti, vagyis Capa valóban abban a pillanatban fotózta le egészen közelről a katonát (akit később Federico Borrell Garcia néven azonosítottak), amikor egy golyótól elesett a harcmezőn. 1938-ban a japán-kínai háború miatt Kínába, 1940-ben Mexikóba utazott.
A sors furcsa fintora, hogy "a világ leghíresebb háborús fotósa" egészen 1943-ig nem kapott megbízást, hogy a világháborúról tudósítson (a Blitz idején Londonban van, de nem mint tudósító), ettől kezdve azonban szinte végig az első vonalakból küldte képeit a LIFE magazinnak. Előbb Észak-Afrikában, majd Szicíliában kísérte az amerikai katonákat. 1944. június 6-án hajnalban ő volt az egyetlen fotós, aki a partraszállók első hullámával Normandia földjére lépett. 6 tekercs filmet (106 kockát) fotózott el, majd délután 2-kor, amikor már biztosnak látszott a hídfőállás, az első kórházhajóval visszatért Portsmouth-ba. A filmtekercseket bevitte a LIFE londoni irodájába, majd lefeküdt aludni. A laborban az asszisztens, az akkor 15 éves Larry Burrows (aki később maga is hadifotós lett) annyira kíváncsi volt a képekre, hogy az előhívás után a szokásosnál magasabbra állította a szárítóban a hőmérsékletet, hogy gyorsabban száradjanak a negatívok. A hő azonban leolvasztotta az emulziót, 8 teljes kép és további 3 kocka bizonyos részeinek kivételével teljesen megsemmisültek a felbecsülhetetlen értékű, megismételhetetlen fotók, a megmaradtak is elmosódtak. Mindazonáltal a LIFE június 19-én leközölt 10 képet "slightly out of focus"("enyhén életlen") magyarázkodó képaláírással. Ez annyira felbosszantotta Capa-t, hogy később ezt a címet adta önéletrajzának is. (Ez a kötet 2006 októberében jelent meg magyarul Kissé elmosódva Emlékeim a háborúból címmel a Park Könyvkiadó gondozásában.) Ezek a fotók – mint egyedüli hiteles vizuális dokumentumok – inspirálták később Steven Spielberg-et a Ryan közlegény megmentése c. film nyitó képsorainak megalkotásakor.
1947-ben megalakította a Magnum fotóügynökséget, amelynek elnöke is lett, alapító kollégái barátja Henri Cartier-Bresson, David Seymour, George Rodger és William Vandivert.
1948-ban Magyarországon is fényképezett, a háborús pusztítást és a kommunista befolyás nyomait rögzítette.
1954-ben Japánba utazott egy Magnum fotókiállítás megszervezése végett, ekkor kérte fel a LIFE magazin, hogy "ha már úgyis ott van", tudósítson az Indokínában (Vietnamban és a környező Laoszban és Kambodzsában) akkor már 8 éve zajló függetlenségi háborúról. Május 25-én reggel egy francia ezreddel gyalog indultak el a laoszi határvidéken egy felderítő útra. Út közben fotózta a katonákat és a leégett, kifosztott falvakat, a temetetlen halottakat. Délután öt perccel 3 óra előtt (az alakulat parancsnokának határozott figyelmeztetése ellenére) egy kis dombra kapaszkodott fel, hogy látképet késztíthessen a környékről, amikor egy taposóaknára lépett, ami felrobbanva azonnal megölte.
"Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel" – mondta több interjúban is a sokat látott, de tragikusan rövid életű riporter.
Hagyatékának gondozására öccse, Kornél (Cornell Capa) 1964-ben alapítványt hozott létre, ez később kiegészül más fotósok munkáival is, majd ebből jött létre 1974-ben New Yorkban az International Center of Photography, amely ma archívum, galéria és fotós iskola.
1948-ban Magyarországon is fényképezett, a háborús pusztítást és a kommunista befolyás nyomait rögzítette.
1954-ben Japánba utazott egy Magnum fotókiállítás megszervezése végett, ekkor kérte fel a LIFE magazin, hogy "ha már úgyis ott van", tudósítson az Indokínában (Vietnamban és a környező Laoszban és Kambodzsában) akkor már 8 éve zajló függetlenségi háborúról. Május 25-én reggel egy francia ezreddel gyalog indultak el a laoszi határvidéken egy felderítő útra. Út közben fotózta a katonákat és a leégett, kifosztott falvakat, a temetetlen halottakat. Délután öt perccel 3 óra előtt (az alakulat parancsnokának határozott figyelmeztetése ellenére) egy kis dombra kapaszkodott fel, hogy látképet késztíthessen a környékről, amikor egy taposóaknára lépett, ami felrobbanva azonnal megölte.
"Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel" – mondta több interjúban is a sokat látott, de tragikusan rövid életű riporter.
Hagyatékának gondozására öccse, Kornél (Cornell Capa) 1964-ben alapítványt hozott létre, ez később kiegészül más fotósok munkáival is, majd ebből jött létre 1974-ben New Yorkban az International Center of Photography, amely ma archívum, galéria és fotós iskola.
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése