Todd Solondz (born October 15, 1959 in Newark, New Jersey) is an American screenwriter and independent film director known for his style of dark, thought-provoking[1] socially conscious satire. Solondz has been critically acclaimed for his examination of the "dark underbelly of middle class American suburbia", a reflection of his own background in New Jersey.[2] His work includes the cult hit Welcome to the Dollhouse, the award-winning Happiness, Storytelling, and Palindromes.Solondz originally considered becoming a rabbi[1], but eventually set his sights on writing screenplays. He even wrote several while he had a job as a delivery boy for the Writers Guild of America.
As a child he was sent to a series of public and private schools by his parents. Solondz received his undergraduate degree in English from Yale and attended New York University's (NYU) Graduate MFA Program in film and television, but did not complete a degree.
Solondz is an atheist. In The A.V. Club's article "Is There a God?", he answered the question "Well, me, I'm an atheist, so I don't really believe there is. But I suppose I could be proven wrong."[3]
Solondz worked as a teacher of English as a second language to newly arrived Russian immigrants,[1] an experience he has described as deeply rewarding (although the character named "Joy" in his film Happiness finds a similar experience to be traumatic).
As a child he was sent to a series of public and private schools by his parents. Solondz received his undergraduate degree in English from Yale and attended New York University's (NYU) Graduate MFA Program in film and television, but did not complete a degree.
Solondz is an atheist. In The A.V. Club's article "Is There a God?", he answered the question "Well, me, I'm an atheist, so I don't really believe there is. But I suppose I could be proven wrong."[3]
Solondz worked as a teacher of English as a second language to newly arrived Russian immigrants,[1] an experience he has described as deeply rewarding (although the character named "Joy" in his film Happiness finds a similar experience to be traumatic).
One of Solondz's short films was Schatt's Last Shot, made in 1985.[1] The title character is a high schooler who wants to get into Stanford, but his gym teacher hates him and fails him because he can't make a shot in basketball. He also has no luck with the girl of his dreams, but he wishes he was more like the coach, whom he challenges to a game of one-on-one. The short has seldom been seen outside film schools.
In 1989 he wrote and directed Fear, Anxiety & Depression,[1] an episodic comedy about fledgling playwright Ira (played by Solondz himself) and his frustrating interactions with the opposite sex. The film's fractured narrative structure and casual relationship with the "fourth wall" are somewhat reminiscent of Annie Hall, and a far cry from the more astringent and naturalistic surface Solondz has been moving towards ever since. Characterizations are broader than viewers of Solondz's more deadpan later films might expect. The film contains several musical interludes, including three songs written especially for the film. Stanley Tucci appears in one of his earliest roles as an old, disliked acquaintance of Ira's, who takes up playwriting on a whim and instantly becomes the toast of Off-Broadway. The studio's second-guessing soured Solondz on the film and directing in general; as a result the film rarely appears on Solondz's official filmography.
In 1989 he wrote and directed Fear, Anxiety & Depression,[1] an episodic comedy about fledgling playwright Ira (played by Solondz himself) and his frustrating interactions with the opposite sex. The film's fractured narrative structure and casual relationship with the "fourth wall" are somewhat reminiscent of Annie Hall, and a far cry from the more astringent and naturalistic surface Solondz has been moving towards ever since. Characterizations are broader than viewers of Solondz's more deadpan later films might expect. The film contains several musical interludes, including three songs written especially for the film. Stanley Tucci appears in one of his earliest roles as an old, disliked acquaintance of Ira's, who takes up playwriting on a whim and instantly becomes the toast of Off-Broadway. The studio's second-guessing soured Solondz on the film and directing in general; as a result the film rarely appears on Solondz's official filmography.
Welcome to the Dollhouse
The frustrations of his first feature led Solondz to swear off further involvement with the industry. More than five years later, an attorney friend urged Solondz to give filmmaking another go, and promised to partially finance any project Solondz came up with.[citation needed] The end result was 1995's Welcome to the Dollhouse, which went on to win the Grand Jury Prize at the Sundance Film Festival.[2] The dark comedy follows the travails of Dawn Wiener, a bespectacled, toothy, and shy 7th grade girl who is mercilessly teased at school and treated to alternating contempt and neglect at home. It was a major success among critics,[1] and a moderate success at the box office, but was a festival hit, with screenings all over the world, paving the way for a film which would occupy a much larger canvas.
Happiness
Solondz's next piece was Happiness (1998), a highly controversial film due to the themes explored in it, which range from rape, murder and pedophilia to a bizarre sexual phone caller. The original distributor, October Films, dropped it and then it was scooped up by Good Machine Releasing.[1] The movie received numerous awards,[1] including International Critics' Prize at the Cannes Film Festival,[2] and yielded strong critical praise for Solondz.
Solondz's next piece was Happiness (1998), a highly controversial film due to the themes explored in it, which range from rape, murder and pedophilia to a bizarre sexual phone caller. The original distributor, October Films, dropped it and then it was scooped up by Good Machine Releasing.[1] The movie received numerous awards,[1] including International Critics' Prize at the Cannes Film Festival,[2] and yielded strong critical praise for Solondz.
Storytelling and Palindromes
In 2001, Solondz released Storytelling, which premiered at the Cannes Film Festival.[1] It is a film separated into two parts, entitled "Fiction" and "Nonfiction." The two stories share two thematic elements, but deal with each in an autonomous manner. This format was utilized because the filmmaker wanted to "find a fresh structure, a fresh form and a different way of tackling what may be identical geographical material."[4] When Solondz initially presented the film to the MPAA, he was told that if he wished to receive a rating other than NC-17, he would have to remove a scene of explicit sex involving a white female and a black male. However, due to a clause in Solondz's contract, the censors were forced to admit the scene with a bright red box covering the actors. "For me it's a great victory to have a big red box, the first red box in any studio feature [...] it's right in your face: You're not allowed to see this in our country."[4] Solondz did, however, remove a portion of the film (which has variously been reported as either a subplot of the second story, or a third story entirely) which contained a scene of sensuality involving two male actors (one of whom was James Van Der Beek).[5]
Solondz's next film, Palindromes (2004), raised the eyebrows of many conservative, as well as liberal, pundits and reviewers due to its themes of child molestation, statutory rape and abortion. The film was financed largely by the filmmaker. Like all of Solondz's previous films, Palindromes is set in suburban New Jersey. It was released unrated in the US.
In 2001, Solondz released Storytelling, which premiered at the Cannes Film Festival.[1] It is a film separated into two parts, entitled "Fiction" and "Nonfiction." The two stories share two thematic elements, but deal with each in an autonomous manner. This format was utilized because the filmmaker wanted to "find a fresh structure, a fresh form and a different way of tackling what may be identical geographical material."[4] When Solondz initially presented the film to the MPAA, he was told that if he wished to receive a rating other than NC-17, he would have to remove a scene of explicit sex involving a white female and a black male. However, due to a clause in Solondz's contract, the censors were forced to admit the scene with a bright red box covering the actors. "For me it's a great victory to have a big red box, the first red box in any studio feature [...] it's right in your face: You're not allowed to see this in our country."[4] Solondz did, however, remove a portion of the film (which has variously been reported as either a subplot of the second story, or a third story entirely) which contained a scene of sensuality involving two male actors (one of whom was James Van Der Beek).[5]
Solondz's next film, Palindromes (2004), raised the eyebrows of many conservative, as well as liberal, pundits and reviewers due to its themes of child molestation, statutory rape and abortion. The film was financed largely by the filmmaker. Like all of Solondz's previous films, Palindromes is set in suburban New Jersey. It was released unrated in the US.
Life During Wartime
Life During Wartime is Todd Solondz's new film in the production stages, produced by John Hart at Evamere Entertainment.[6] The new film was said by Solondz in an interview at Cannes to be a companion piece to Happiness and Welcome to the Dollhouse.[7] It has also been described as "A Dark Comedy of Sexual Obsession." It has been said that it will star Emma Thompson, Demi Moore, Paul Reubens, Chi McBride, Chane't Johnson, Paul Dano, Renee Taylor, Faye Dunaway, Dennis Franz and Hope Davis, with a budget of $4.5 million. Production was originally slated to begin on May 15, 2008, but it has been pushed back three times due to financing problems and it is not known if or when the film will eventually be made.
Life During Wartime is Todd Solondz's new film in the production stages, produced by John Hart at Evamere Entertainment.[6] The new film was said by Solondz in an interview at Cannes to be a companion piece to Happiness and Welcome to the Dollhouse.[7] It has also been described as "A Dark Comedy of Sexual Obsession." It has been said that it will star Emma Thompson, Demi Moore, Paul Reubens, Chi McBride, Chane't Johnson, Paul Dano, Renee Taylor, Faye Dunaway, Dennis Franz and Hope Davis, with a budget of $4.5 million. Production was originally slated to begin on May 15, 2008, but it has been pushed back three times due to financing problems and it is not known if or when the film will eventually be made.
Todd Solondz eredetileg rabbi szeretett volna lenni, de végül forgatókönyvírásra adta a fejét: még csak kifutófiúként dolgozott, amikor már meg is írt néhányat az amerikai írócéh számára. A rendező 1959-ben született, de első filmrendezői sikerét csak 1995-ben, vagyis 36 évesen érte el az Isten hozott a babaházban című filmjével. Az igazi elismerést pedig 1998-ban, a Magyarországon is sokak által kedvelt Boldogságtól ordítani hozta meg számára. Legújabb művét, a Palindrómákat a múlt héten mutatták be a hazai mozikban.Miért lett az új filmjének Palindrómák a címe?
A palindróma olyan szó, amely önmagába tér vissza, vagyis az eleje és a vége tükörképe egymásnak. Ilyen szó például az Anna, de a palindróma lehet szín vagy minta is. A filmben ez a metafora arra utal, hogy van a személyiségünknek egy olyan része, amely ellenáll a változásoknak, amely megközelíthetetlen, palindromikus. Biológiailag természetesen állandóan változunk és fejlődünk, de egy részünk ugyanolyan marad. A film főszereplője ugyanolyan marad a film elejétől a végéig: egy kislány, aki megszállottan anya akar lenni, és ettől semmi sem téríti el. A kislányt azonban több – különböző etnikumú, bőrszínű, típusú – színész játssza, tehát egy átváltozásnak is tanúi vagyunk. A film végén az egyik szereplő azt mondja: "nem számít, hogy fogytál-e vagy felszedtél 20 kilót, vagy hogy átoperáltattad-e magadat, az ember személyiségének van egy olyan állandó magja, amely mindig meg fogja határozni az életünket".
Ez pozitív vagy negatív jelenség az ember életében?
Nem tudok ilyen értékítéletet alkotni. Az ember változási képességével kapcsolatban lehet optimistának lenni, hiszen gyerekkorban azt mondják nekünk, hogy bármik és bárkik lehetünk. De ez persze illúzió. A korlátaink meghatároznak minket, viszont ezeken a határokon belül végtelen lehetőségek állnak előttünk. Persze egy amerikai számára, akit a totális önmegvalósítás szellemében nevelnek, és akinek a számára a nárcizmus szinte vallássá vált, nyugtalanító lehet az a tudat, hogy a változási képességünk korlátok közé van szorítva. De szerintem hatalmas szabadság rejlik abban is, ha el tudjuk fogadni a saját határainkat és gyengeségeinket. Persze akadnak, akik ezt a gondolkodásmódot túl pesszimistának tartják. A film főszereplője anya szeretne lenni, ám a szülei ezt nem akarják, hiszen a kislány csupán tizenhárom éves. Ez valóban nehéz kérdés: mit csináljunk, ha a lányunk hazajön terhesen, és ráadásul meg is akarja tartani a gyereket. Mit lehet ilyenkor tenni?
Ez a film nem annyira ironikus, mint az előző munkái, inkább melankolikus és szomorú. Váltani akart? Elég volt a brutálisan ironikus Todd Solondz-alkotásokból?
Valóban ez a legszomorúbb komédiám, de nem hiszem, hogy kevésbé lenne ironikus, inkább csak több benne a fájdalom. Meglehetősen ironikusan közelítettem a karakterekhez és ehhez a politikailag is érzékeny témához. Az abortusz Magyaroszágon és Európában talán nem vált ki olyan éles vitákat, de Amerikában és a fundamentalista országokban igen.
Hogyan fogadták a filmet Amerikában?
Mindenütt játsszák, és sokat beszélnek róla. Vannak, akik imádják, és vannak, akik ki nem állhatják. A többi filmemhez hasonlóan erősen megosztja az embereket. Még azokat is megosztja, akik szeretik: van, aki nevet rajta, és azt mondja, milyen humoros, és van, aki nem érti, mit lehet nevetni egy ilyen szomorú történeten. Számomra a film egyszerre humoros és szomorú. Elégedett vagyok a fogadtatásával.
Mindenütt játsszák, és sokat beszélnek róla. Vannak, akik imádják, és vannak, akik ki nem állhatják. A többi filmemhez hasonlóan erősen megosztja az embereket. Még azokat is megosztja, akik szeretik: van, aki nevet rajta, és azt mondja, milyen humoros, és van, aki nem érti, mit lehet nevetni egy ilyen szomorú történeten. Számomra a film egyszerre humoros és szomorú. Elégedett vagyok a fogadtatásával.
A főszerepet különböző színészek játsszák el a filmben. Sok filmjét párhuzamos történetekből építi fel, és a szereplőcsere miatt itt sem lehet egy ideig eldönteni, hogy lineáris sztorit látunk-e vagy több szálon futó mesét. Miért használ ilyen sokszor párhuzamos struktúrát?
A Palindrómák elbeszélésformája nagyon egyszerű és lineáris, de a szereplőcserék miatt ez természetesen egy kicsit bonyolultabbnak tűnik. Mindig próbálok másfajta szerkezetet kitalálni a történeteimhez, hogy frissnek és élettelinek érezzem őket. A Helyzetek és gyakorlatok című filmemben két olyan történet áll egymás mellett, amelyek csak annyiban kapcsolódnak egymáshoz, hogy mindkettő az elbeszélés természetét vizsgálja. A Boldogságtól ordítaniban pedig különböző történetek találkoztak egymással bizonyos pontokon. Az Isten hozott a babaházban című filmemnek teljesen hagyományosan felépített lineáris története és egyetlen főszereplője van. Próbálom megtalálni a témához legjobban illő formát.
A főszereplőt játszók személyét is a címről elmondottak miatt változtatta folyamatosan? Vagyis azért, hogy lássuk a változásban rejlő lehetőségeket és korlátokat?
Igen, nagymértékben emiatt. Volt azonban egy másik ok: amikor megcsináltam az Isten hozott a babaházban című filmemet, sokféle ember jött oda hozzám – szépek, csúnyák, kövérek és véznák, feketék, fehérek, sárgák –, és mindannyian azt mondták, hogy magukra ismertek a főszereplőben. Ezért én arra gondoltam, most még jobban megadom a lehetőséget az azonosulásra, hogy érezze a közönség, bárki játszhatna egy epizódot ennek a kislánynak az életéből. Nyolc színészt választottam ki a főszerepre, de lehetett volna ez a szám 18 vagy 80 is. Ez is egyfajta módja az egyetemes tapasztalatok megközelítésének
Hadd kérdezzem egy kicsit a pályakezdéséről. Úgy tudom, elég nehezen tudott betörni a filmiparba. Ez igaz?
Nagyon hosszú történet ez, nem is tudom, hogyan vágjak bele. Rengeteg mindent kell átugranom. De az a lényeg, ahogy amikor megcsináltam az Isten hozott a babaházban című filmemet, az események felgyorsultak, és elismertek, mint rendezőt. Előtte viszont volt egy nagy szünet.
Nehéz periódus volt?
Igen is, meg nem is. Nem voltam benne biztos, hogy rendezőként be fogok futni, sokáig tartott, amíg visszatértem ebbe a világba. Fiatal filmes koromban volt néhány kellemetlen élményem, voltak persze sikereim, de kudarcaim is. Át kellett gondolnom, mivel akarom, hogyan akarom élni az életemet, mert a filmipar nem kellemes világ. Senkinek se legyenek illúziói, ez a művészeti ág a pénzről és az üzletről szól. Nem voltam benne biztos, hogy ez az én utam, de végül mégiscsak itt vagyok.
Igen is, meg nem is. Nem voltam benne biztos, hogy rendezőként be fogok futni, sokáig tartott, amíg visszatértem ebbe a világba. Fiatal filmes koromban volt néhány kellemetlen élményem, voltak persze sikereim, de kudarcaim is. Át kellett gondolnom, mivel akarom, hogyan akarom élni az életemet, mert a filmipar nem kellemes világ. Senkinek se legyenek illúziói, ez a művészeti ág a pénzről és az üzletről szól. Nem voltam benne biztos, hogy ez az én utam, de végül mégiscsak itt vagyok.
Azt mondja, hogy ez egy kemény világ. Ön független filmes. Nem fél, hogy egy nap beszippantja önt is a hollywoodi filmipar?
Ha elfogynak az ötleteim, akkor elmehetek Hollywoodba, ahol senkit sem érdekelnek a saját ötletek, az egyéni hang. De ettől pillanatnyilag nem kell félnem, mert az én filmjeim túl szokatlanok Hollywood számára. Ezt nem érzem problémának. Amíg le tudom forgatni a filmjeimet, és egyelőre mindenhol játsszák is őket Amerikában, addig én is létezni tudok Hollywood mellett. És ez szerintem senkit sem zavar.
Nehéz függetlennek maradni, vagy sok támogatást kap?
Egy amerikai számára természetesen nehéz függetlennek maradni, mert nem kapunk olyan állami támogatást, mint Európában egy német, egy francia vagy egy olasz filmes. Amerika a kapitalizmus fővárosa, és minden a jegybevételről és az üzletről szól. Ezzel kapcsolatban nem lehetnek illúzióink. Szóval nem könnyű pénzt szerezni, de ha az ember filmet akar forgatni, akkor jobb optimistának lenni.
Hogyan írja meg a forgatókönyveit? Egyedül dolgozik? Egyáltalán: mennyi ideig ír egy történetet? Amelyeket kitalál, azok mindig elég különös, szokatlan történetek.
Hát, mindegyik sztorimat legalább 30 éve írom, hiszen bennük van az egész életem. A megírás nem tart sokáig, csak nehezen veszem rá magam, hogy leüljek az íróasztalhoz. Én írom a saját filmjeimet, ezt már így szoktam meg. Egyébként azóta írok, amióta olvasni tudok. Talán jó lenne egy partner, mert úgy élvezetesebb lenne a munka, de én már erre a munkamódszerre neveltem rá magam.
Hát, mindegyik sztorimat legalább 30 éve írom, hiszen bennük van az egész életem. A megírás nem tart sokáig, csak nehezen veszem rá magam, hogy leüljek az íróasztalhoz. Én írom a saját filmjeimet, ezt már így szoktam meg. Egyébként azóta írok, amióta olvasni tudok. Talán jó lenne egy partner, mert úgy élvezetesebb lenne a munka, de én már erre a munkamódszerre neveltem rá magam.
Miket szokott írni? Azt mondja, hogy azóta ír, amióta olvas.
Sok mindent. Az egyetem alatt rengeteg darabot írtam. Mindegyik borzalmas volt, még szerencse, hogy egyiket sem mutatták be. De elképzelhető, hogy egy nap még fogok írni színdarabokat. Még nem tudom. Ez is egy lehetőség, a filmezés nem zárja ki a színházat.
.jpg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése