Ferenc Fejtő - Fejtő Ferenc

Ferenc Fejtő, or François Fejtő in French (August 31, 1909 – June 2, 2008[1]), was a Hungarian-born French journalist and political scientist, specializing in Eastern Europe.

He was born in Nagykanizsa to a well-off Jewish Hungarian family of booksellers and publishers. Following the fall of the Austro-Hungarian Empire, several members of his family became Yugoslavian, Italian, Czechoslovak and Romanian citizens.

He studied literature at Pécs and Budapest universities, alongside Slavic, German and Italian students. In 1932, he was condemned to a year in prison for organizing a Marxist study group. In 1934, he enrolled in the Social Democratic Party, where he contributed to the Népszava daily and to the Szocializmus journal. In 1935, together with the poet Attila József and the publicist Pál Ignotus, he founded the anti-fascist and anti-Stalinist literary journal Szép Szó. He published Sartre, Mounier, and Maritain. In 1938, following a sentence of six months in prison for an article criticizing the pro-German stance of the government, he left Hungary for France. During the Second World War, he took part in the French Resistance.

In 1945, François Fejtő headed the press department of the Hungarian embassy in Paris. He resigned his position in protest against the condemnation of his longtime friend László Rajk, and cut all links with Hungary. He returned to his native country only once, for Imre Nagy's national funeral in 1989.
After the war, Fejtő attended the Congrès des intellectuels pour la liberté, alongside Raymond Aron, François Bondy, and David Rousset. The publication in 1952 of his book A History of the People's Democracies (translated in seventeen languages and re-edited several times) earned him suspicion on the part of several intellectual figures close to the French Communist Party.

Between 1944 and 1979 he worked at the Agence France-Presse as a journalist commenting on Eastern European events. He acquired French citizenship in 1955. Between 1972 and 1984, he taught at the Institut d'études politiques de Paris. In 1973, a jury presided over by Raymond Aron granted him the title of docteur ès lettres for his literary output.
François Fejtő devoted most of his journalistic and literary career to the study of Eastern European regimes. In his lifetime, he observed their birth, growth, decline, and fall.

He also contributed to numerous French and non-French journals and newspapers, including Esprit, Arguments, Contre-Point, Commentaire, Le Monde, Le Figaro, La Croix, Il Giornale, La Vanguardia, and Magyar Hírlap.
François Fejtő remains one of the great European intellectual figures of the 20th century. Close friends with Nizan, Mounier and Camus, critical interlocutor of Malraux and Sartre, he met with leaders of the Komintern and the Communist movement, talked to the masters of the Kremlin, to Tito, Castro, and Willy Brandt, and both admired and criticized Charles de Gaulle and François Mitterrand. On his death, Hungary declared a period of national mourning.

Fejtő Ferenc (franciául: François Fejtő, eredeti nevén: Fischl Ferenc) (Nagykanizsa, 1909. augusztus 31. – Párizs, 2008. június 2.) francia-magyar történész, kritikus, Széchenyi-díjas író, baloldali publicista.
Apai nagyapját, a németajkú Fischel Fülöpöt[1] 1849-ben hívták Csehországból Budapestre tipográfusnak. 1854-től a német nyelvű Pester Lloyd nyomdásza lett. 1860-as évek elején került Nagykanizsára, Markbreiter Jakab nyomdájába, amelyet – miután feleségül vette a tulajdonos Friderika nevű lányát – 1864-ben megvásárolt. Ő alapította 1873-ban a Zala című közművelődési, társadalmi és gazdászati hetilapot, amely később politikai napilappá alakult át. Halála után, az 1871-ben született Lajos nevű fia (Fejtő apja) vezette tovább a nyomdát, a „liberális, szabadkőműves könyvkiadót”[2] és adta ki a lapot. 1918-ban megvált a nyomdától és az újságtól, csupán a könyv- és papírkereskedést tartotta meg, és hírlapíróként dolgozott.[3] 1944-ben deportálták, az Auschwitzba tartó vonaton halt meg.Bonyhádi családnevű, magyar anyanyelvű anyai nagyszülei Kiskőrösről telepedtek át Zágrábba, ahol Fejtő anyja született. A családnak ez az ága „elhorvátosodott”. A fiú mindössze öt éves volt, amikor anyja meghalt rákban. Ekkor apja nővéréhez, illetve apai nagyapjának második feleségéhez került Zágrábba; Nada nővére az anyai nagyszülőknél, míg az egyéves Eduárd (Edi) apjuk nővérénél nevelkedett.[4] Apja 1920-ban újra nősült. Nevelőanyjuk, Julianna (Julcsi) elsősorban a zeneszeretetet erősítette meg Fejtőben.
Az elemi iskolát részben Zágrábban, részben Nagykanizsán végezte; ez utóbbi helyen érettségizett kiváló eredménnyel a piaristáknál 1927-ben. Felsőfokú tanulmányait Budapesten, az Eötvös-kollégiumban szerette volna folytatni, azonban a numerus clausus miatt nem vették fel. Végül a Pécsi Egyetem bölcsészkarára iratkozott be, magyar-francia-német szakra. Az egyetem első évében katolizált.[6] Részt vett a karon alakított Batsányi Társaság tevékenységében: verseket, majd novellákat és esszéket írt. Innen datálódott Kolozsvári Grandpierre Emillel való barátsága.[7] A polgári neveltetésű egyetemista komlói lányismerőse révén, a bányászkolónián szerzett tapasztalatai alapján kezdett érdeklődni társadalmi kérdések, a munkások komor, nehéz élete iránt.[8]1929-től Budapesten, a Kir. m. Pázmány Péter Tudományegyetemen hallgatott magyart, irodalomtörténetet és germanisztikát. A bölcsészkaron olyan társai voltak, mint Rajk László, Mód Péter, Olt Károly, Szász Béla. Bekapcsolódott az ekkorra már teljesen baloldali befolyás alá került Bartha Miklós Társaság tevékenységébe. A társaság egyik tagján keresztül ismerkedett meg József Attilával, akivel szoros barátságba került. A mindinkább radikális nézeteket valló Fejtő számára a költő nézetei adták meg a végső lökést ahhoz, hogy csatlakozzon az illegális kommunistákhoz. Hivatalosan a Mester utcai gimnáziumban tanított[9], mellette azonban marxista szemináriumokat tartott, pártutasításra kivette a részét az „irodalom frontján” folytatott harcból: röplapokat szerkesztett és terjesztett, Györkös Ferenc, illetve Gyulai Ferenc álneveken cikkeket írt a Szabadon című kéthavi lapba, és a Valóságba, melyet József Attilával együtt jelentettek meg 1932 júniusában, a Társadalmi Szemle szerkesztőségének hathatós segítségével.[10]Nem sokkal az első szám megjelenése után több Eötvös-kollégista társával együtt letartóztatták; többször megverték, kínozták. 1932 októberében állították bíróság elé, ahol a vád szerint marxista csoportot alakított és vezetett, felforgató tartalmú röplapokat terjesztett. Első fokon egy évre ítélték, fellebbezés után a büntetést 10 hónap 25 napra mérsékelték (ennyit töltött addig börtönben). Szabadulása után egyetemre többé nem járhatott, nem is taníthatott; német nyelvórák adásából, és korrepetálásból tartotta el magát.
1933. december 2-án feleségül vette Hilmayer Rózát (Körmend, 1913. szeptember 11. – Neuilly-sur-Seine, 2000.). Az esküvőt követő vacsorán csak anyósa, valamint József Attila és múzsája Szántó Judit vett részt.[12]Sem a Kommunisták Magyarországi Pártjának, sem pedig a Magyarországi Szociáldemokrata Pártnak nem lett tagja, de – eltávolodva a kommunista eszméktől – 1934-től aktív munkatársa lett a szociáldemokrata párt napilapjának, a Népszavának, valamint elméleti folyóiratának, a Szocializmusnak.[13] Emellett Fülöp Ernő álnéven rendszeresen írt cikkeket, irodalomtörténeti és kritikai tanulmányokat a Nyugatba, valamint az erdélyi Korunkba. A kritikai tanulmányok alanyai között megtalálható Aldous Huxley, David Herbert Lawrence, Thomas Mann, Oswald Spengler és József Attila.[14]Első figyelmet keltő irodalmi alkotása az 1936-ban[15] megjelent Érzelmes utazás című esszéregénye volt, amelynek alapját a nem sokkal korábbi rokonlátogatása kapcsán a Nyugatba írt Zágrábi utinapló képezte. [3]József Attilával és Ignotus Pállal együtt alapítója az imperializmus- és egyben sztálinizmus-ellenes Szép Szó című irodalmi és társadalomtudományi folyóiratnak, amelynek 1935-38 között társszerkesztője volt. József Attila betegségének előrehaladtával Fejtő fokozatosan folyt bele a felelős szerkesztői munkába is.1938. február 13-án megjelent Makói beszélgetés című cikke a Népszavában, amelyben a kormány németbarát politikáját bírálva azt a végkövetkeztetést szűrte le, hogy a magyar „parasztság jobban ellenáll a náci demagógiának, mint a középosztály”. Másnap letartóztatták, ismét perbe fogták és „osztályharcra való buzdítás” címén „hat hónap szigorított börtönre” ítélték. Fellebbezett ugyan, de amikor ismerősei révén megtudta, hogy az ítélettől függetlenül internálni fogják, elhagyta az országot, s Horvátországon, Olaszországon és Svájcon keresztül a francia fővárosba költözött.
Párizsba Mónus Illés főszerkesztő megbízólevelével érkezett, így 1938 tavaszától a Népszava akkreditált tudósítója volt, de írt a Szép Szóba, a Szocializmusba és a Korunkba is. Távozása élénk vitát váltott ki a népi írók és az urbánusok között (Fejtő ez utóbbiak közé tartozott).[17]Párizsban megismerkedett a baloldali francia szellemi élet jeles képviselőivel, szorosan tartotta a kapcsolatot a külföldi (Arthur Koestler, Egon Erwin Kisch stb.) és magyar emigrációval, amelyből ekkortájt ismerősi körébe tartozott többek között Németh Andor, Hatvany Lajos, Hatvany Bertalan, Dormándi László, Arthur Koestler, Faludy György, Hevesi András, Garbai Sándor és Károlyi Mihály[18]A 2. világháború kitörése után a Molotov–Ribbentrop-paktumot élesen elítélő társaival együtt aktív toborzó munkát végzett a Francia Köztársaság Barátainak Szövetsége magyar tagozatának égisze alatt. Ő maga is jelentkezett önkéntesnek; 1939 decemberében vonult be a Le Barcarès-i kiképzőtáborba. A 22. idegen gyalogezred katonájaként 1940 júniusában részt vett a Somme-menti csatában. [19] Az ezred teljes felmorzsolása után feleségével együtt előbb Bretagne-ba, majd annak német megszállása után, barátai segítségével délre ment a Midi-Pyrénées régióba és a Cahors-környéki hegyekben húzta meg magát. Mivel nem publikálhatott, „négerként dolgozott”. Igyekezett nyomon követni a magyarországi helyzetet: ismerősei időnként szert tettek egy-egy Pester Lloydra. 1943-ban csatlakozott a Szabad Francia Erőkhöz kötődő ellenállási mozgalom helyi szervezetéhez és részt vett annak akcióiban.
Párizs felszabadítása után, 1944 szeptemberében visszatért a francia fővárosba, majd Neuilly-sur-Seine-ben telepedett le. Az Agence France-Presse (AFP) francia hírügynökségen kapott munkát, ahol a magyar és német rádiók figyeléséből szerzett információkat. Mellette cikkeket írt a Le Populaire szocialista napilapba, és küldött haza is a Szocializmus részére. Vercors felkérésére Printemps des Peuples[21] címmel kétkötetes kiadványt készített az 1848-as európai forradalmak centenáriumára.1946 végén és 1947 nyarán két ízben is hazautazott. Tapasztalatai alapján úgy döntött, egyelőre nem tér haza. Elfogadta az éppen párizsi nagykövetnek kinevezett Károlyi felkérését, és átvette a nagykövetség mellett működő sajtóiroda vezetését. Egyre többször került összetűzésbe a hazai vezetéssel: Ignotussal együtt inkább lemondott a Szép Szó újraindításáról, mintsem „demokratizálja” (értsd: felhagy a kommunista párt és a sztálinizmus bírálatával) a folyóiratot, s Lukács Györgynek, a párt nevében tett „felkérésére” nem volt hajlandó elvállalni, hogy József Attila az ő rábeszélésére szakított az illegális kommunista párttal. Rajk László letartóztatását követően, 1949 szeptemberében lemondott a sajtóiroda vezetéséről, megszakított minden kapcsolatot a hazai rezsimmel és politikai menedékjogot kért Franciaországban.
Noha rosszallta, hogy belügyminiszterként Rajk sem bánt kesztyűs kézzel az ellenzékkel, minden fórumot és publikációs lehetőséget megragadott, hogy bizonyítsa egykori barátja ártatlanságát, és hogy a népi demokráciákban akkortájt lefolytatott koncepciós perek egyenes folytatásai a sztálini diktatúra 1930-as évekbeli törvénytelen eljárásainak.[23]1950-től 1979-ig ismét az AFP hírügynökség munkatársa, a kelet-európai kommunista diktatúrák szakértő elemzője, miután közelről látta és – bár 1947 és 1989 között nem tért vissza hazájába – nyomon követte azok megszületését, fejlődését és bukását. 1952-ben közölt, L'Histoire des démocraties populaires című művével egy csapásra ismert lett. 1969-ben elkészítette az időközben bekövetkezett változásokat (például: prágai tavaszt) is tükröző bővített kiadást, amely A népi demokráciák története I-II. címmel 1991-ben hazánkban is megjelent.Hosszú eljárást követően[24] 1955-ben megkapta a francia állampolgárságot.Ahhoz a párizsi baloldali emigráns csoporthoz tartozott, amely az 1950-es évek közepén a magyarországi demokratikus változásokat nem erőszakkal vagy külső nagyhatalmak diktátumával, hanem békés, fokozatosan átalakulással kívánták megoldani. 1955 májusában, Ausztria szuverenitásának visszaállítása kapcsán, Fejtő egy interjúban még úgy vélekedett, hogy a szovjetek Magyarországról történő kivonulása esetén a hazánkban jelen levő antikommunistaság antiszemita hangsúlyt kapna, ami súlyos rendzavarásokhoz, pogromokhoz és fasiszta jellegű államcsínyekhez vezetne.[25] Az 1956-os forradalomról írt könyve, Jean Paul Sartre előszavával, 1956 végén jelent meg Párizsban (újabb kiadása 1996-ban). Fejtő ezen kívül is több könyvet és tanulmányt írt a forradalomról, amelyek nem csak Nyugaton jelentek meg, hanem Lengyelországban és a hajdani Jugoszláviában is. Műveiben igyekezett a „javíthatatlan fasisztasággal, ellenforradalmisággal és szocialistaellenességgel vádolt nép ártatlanságát hangoztatni” és cáfolni a szovjet intervenció „legitim voltát, amennyiben megakadályozta, hogy Mindszenty bíboros, az Eszterházy hercegek és Horthy csendőrei magukhoz ragadják a hatalmat és átvezessék az országot az amerikai táborba” .[26]1972 és 1982 között a párizsi Politikai Tanulmányok Főiskoláján a Szovjetunióval és Kelet-Európával kapcsolatos szemináriumok igazgatója. 1973-ban műveiért megkapta a bölcsészdoktori címet. Számos francia és külföldi újságnak és folyóiratnak dolgozott[27], rendszeresen közölte cikkeit az emigráns Irodalmi Újság. Franciaországban a 20. századi értelmiség egyik nagy alakjának tartják. Gondolkodásában közel áll Albert Camus-höz, kritikai párbeszédet folytatott André Malraux-val és Jean-Paul Sartre-ral. Találkozott a Komintern, a nemzetközi kommunista mozgalom vezetőivel, a Kreml uraival, továbbá olyan neves személyiségekkel, mint Josip Broz Tito, Fidel Castro, Willy Brandt, Bruno Kreisky, Thomas Mann. Csodálta, ugyanakkor kritikával illette Charles de Gaulle-t és François Mitterrand-t.Tagja, egy időben elnöke volt az Emberi Jogok Magyar Ligájának[28], amely többek között kezdeményezője volt az 1988. június 16-án párizsi Père Lachaise temető 44-es parcellájában felavatott Nagy Imre, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József, Gimes Miklós és a forradalom minden kivégzettje jelképes síremlékének.1989 júniusában, Nagy Imre és társai újratemetésére jött először haza Magyarországra.Könyvei számos nyelven megjelentek, így franciául, németül, angolul, olaszul, magyarul, lengyelül, bolgárul és japánul. 2006-ban két könyve is megjelent magyarul József Attiláról és a költő összes műveinek német kiadásához is ő írt előszót.2003 októberében Fejtő a Károlyi József Alapítványnak[29] adományozta könyvtárát. A fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyban elhelyezett Fejtő Ferenc Könyvtár állományába jelenleg mintegy 6 000 kötet tartozik[30], továbbá a történész érdeklődési körébe tartozó több tízezres sajtódosszié-gyűjtemény és egy 350 címet tartalmazó folyóirat-gyűjtemény[31].Két gyermeke van: fia, Charles Párizsban született 1945. április 15-én, és lánya, Andréa, aki házasságon kívül született 1960-ban. Unokája Raphaël Fejtö (Párizs, 1974. szeptember 17.) színész, író, forgatókönyvíró, filmrendező.2008. június 2-án szívroham következtében hunyt el választott otthonában, Párizsban.