Faludy György

György Faludy (September 22, 1910, Budapest - September 1, 2006, Budapest), sometimes anglicized as George Faludy, was a Hungarian-Jewish poet, writer and translator.
Faludy's translations of the ballads of François Villon, and even more prominent rewritings (as he admitted several times), brought him huge popularity on their initial publication in 1934, and have been since published about forty times. He could have hardly expressed these ideas in any other way in his time. He wrote several volumes of poetry as well, some of which were published in English. – His other outstanding success was My Happy Days in Hell (Pokolbéli víg napjaim), an autobiographical novel first published in 1962 in English translation, which was translated to French and German as well, but did not appear in the original Hungarian until much later.

Faludy completed his schooling in the Fasori Evangélikus Gimnázium and studied at the Universities of Vienna, Berlin and Graz. During these times he developed radical liberalist views, which he maintained till the very last days of his life.

In 1938, he left Hungary for Paris, and then for the U.S. During World War II, he served in the American forces. He arrived back in Hungary in 1946. In April 1947 he was among a group that destroyed a Budapest statue of Ottokár Prohászka, a Hungarian bishop who is respected by many but who is often considered antisemitic. [1] He only admitted his participation forty years later.

In 1949 he was condemned with fictitious accusations and was sent to the labor camp of Recsk for three years. During this time, he lectured other prisoners in literature, history and philosophy. After his release he made his living by translation. In 1956 (after the Revolution) he escaped again to the West. He settled in London, and was the editor of a Hungarian literary journal.

It was during his stay in London that Faludy wrote the novel, which was soon translated to English, by which he is still best known outside Hungary: My Happy Days in Hell. (It was only published in his native tongue in 1987, and since then in several further editions.) He moved to Toronto in 1967 and lived there for twenty years. He gave lectures in Canada and the U.S. and was the editor of Hungarian literary journals. In 1976, he received a Canadian citizenship and two years later was elected as an honorary doctor of the University of Toronto where he regularly taught. His poems were published in New York in 1980 (see below with the other collections).

In 1988 Faludy returned to Hungary. After the change of regime, his works, which were forbidden, confiscated, destroyed and distributed as samizdat during the Communist period, were at last published in Hungary. New collections of poems appeared in the 1990s, and several translations. In 1994 he received the most prestigious award in Hungary, the Kossuth Prize. In 2000 he published the sequel of My Happy Days in Hell: "After My Days in Hell" in Hungarian (no data available about any English translation), about his life after the labour camp. In the years preceding his death, Faludy was considered not only as a poet, a writer and a translator but as a living legend as well in Hungary.Renowned for his anecdotes as well as his writing, he was a celebrated wit whose life story attracted the attentions of many a foreign author. Besides the many European based authors who visited Faludy, there was the Canadian author George Jonas who penned Munich as well as the columnist and playwright Rory Winston, and Finnish author [H.M. Marttila].

Faludy's second wife, Zsuzsa Szegő, died in the 1960s. They had a son, Andrew. In 1963 Eric Johnson (1937-2004), a US ballet dancer and later a renowned poet in contemporary Latin poetry, read the novel My Happy Days in Hell, which captivated him, and he decided to seek Faludy in Hungary. He started to learn Hungarian and found Faludy three years later in Malta. He became his secretary, translator, co-author and partner for the next 36 years. In 2002, Faludy married a 26 year old poet, Fanny Kovács.^[1] Johnson left for Kathmandu, Nepal, and died there in February 2004. Faludy published poems written jointly with his wife.

By 2006, a memorial park will be built in his honor designed by the architect Scott Torrence, facing his former apartment. It was initiated by the Toronto Heritage Project to commemorate the outstanding cultural figures of the city. A bronze plaque will be placed in the park with his portrait, made by the Hungarian-born sculptor Dora de Pedery-Hunt. His poem Michelangelo's Last Prayer, chosen by the poet, will be carved on the plaque in English and in Hungarian.

Faludy György (Budapest, 1910. szeptember 22. – Budapest, 2006. szeptember 1.) magyar költő, műfordító, író.

Budapesten született zsidó polgári családban. Édesapja Faludy Jenő, vegyész, édesanyja Bieringer Erzsébet Katalin volt. 1928-ban érettségizett a fasori Evangélikus Főgimnáziumban. Ezután a bécsi (1928-1930), a berlini (1930-1931), a párizsi (1932), és a grazi (1932-1933) egyetemen tanult. 1933-1934-ben katonai szolgálatot teljesített zászlósi rendfokozatban, amelytől később megfosztották. 1937-ben jelentette meg a Villon-átköltéseket, mely jó időre meg is határozta pályáját.

1938-ban elhagyta Magyarországot, erre többek között az kényszerítette, hogy úgy érezte hazájának az a legrosszabb, ha a háborút a hitleri Németország nyeri meg, igy a németek oldalán semmiképp sem akart volna harcolni. Párizsig menekült, itt találkozott többek között Koestler Artúrral és az emigráns magyar művészek közösségével. Később a német megszállás miatt innen is távozni kényszerült. Marokkón keresztül az Amerikai Egyesült Államokba jutott, ahol a Szabad Magyar Mozgalom titkáraként és lapszerkesztőjeként tevékenykedett, majd három évig az amerikai hadseregben szolgált tisztként. Eközben húga az országban maradt, nem élte túl az ostromot.

1946-ban tért haza, a Népszavánál helyezkedett el. 1947-ben megjelent az Őszi harmat után című verseskötete, illetve a Villon balladák már a 14. kiadásnál tartottak. Noha baloldali érzelmű maradt (vezetésével döntötték le kommunista munkások 1947. április 26-áról 27-re virradó éjjel Prohászka Ottokár Károlyi-kertbéli szobrát), a kommunista hatalom is ellenségesen viszonyult hozzá, további művei nem jelenhettek meg. 1949-ben hamis vádak alapján 3 évre a recski kényszermunkatáborba zárták. Az itt írt versei 1983-ban Münchenben jelenhettek meg Börtönversek 1949–1953 címmel. Szabadulása után fordításokkal kereste meg a kenyérre valót, majd 1956-ban ismét elhagyta az országot.

Londonban települt le, ahol 1957-től az Irodalmi Újság szerkesztője. 1961-1962-ben írta a Pokolbéli víg napjaim című önéletrajzi visszaemlékezéseit, amely azonban először angol fordításban jelent meg 1962-ben. A könyv 1987-ben jelent meg először Magyarországon az AB Független Kiadónál – a kommunista cenzúra által betiltott, szamizdat kötetként. 1963 és 1967 között Firenzében és Máltán élt. 1967-ben költözött át Torontóba. Kanadában és az Egyesült Államokban különböző egyetemeken tartott előadást, miközben a Ötágú síp és a Magyarok Világlapja című lapok munkatársaként dolgozott. 1980-ban New Yorkban jelentek meg összegyűjtött versei. Közben Magyarországon tiltott költő volt, a könyvtárakban még a katalógusból is kiszedték azokat a cédulákat, melyen a neve szerepelt.

1988-ban másodszor is hazatelepült. A rendszerváltás után korábban szamizdatban terjedő műveit is ki lehetett adni. Új verskötetei és fordításai is megjelentek. Faludy 1994-ben a Kossuth-díjat is megkapta. 1998-ban alapító tagja volt a Digitális Irodalmi Akadémiának. Személyét többnyire érdeklődés övezte, bár 90 éves kora felett sem szűnt meg polgárpukkasztónak, meghökkentőnek lenni. Pokol tornácán című kötetének bemutatóját már nem érhette meg, a Kossuth-díjas költőt 2006. szeptember 1-jén, otthonában érte a halál.

Tiszteletére 2006. október 3-án, Torontóban, a közvetlenül az egykori ottani otthona melletti parkot hivatalosan is George Faludy Place-re keresztelték át. Bár az elnevezési procedúra még életében elkezdődött, a névadási ünnepségre időközben bekövetkezett halála miatt már nem tudott elutazni.

Díjak és kitüntetések:

• A Magyar Köztársaság rubinokkal ékesített Zászlórendje, 1991.
• A Soros Alapítvány Életműdíja, 1993.
• Nagy Imre-emlékplakett, 1993.
• Budapest Főváros Díszpolgára, 1993.
• Kossuth-díj, 1994.
• A MÚOSZ örökös tagja, 1997.
• Pulitzer-emlékdíj, 1998.
• Aranytoll, 2000.
• Don Quijote-díj, 2001.
• Obersovszky emlékplakett, 2002.
• Gundel Művészeti-díj, 2002.
• A Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal, 2002.
• A Magyar Köztársaság Érdemrend Nagykeresztje 2006.