Boris Pasternak

Boris Leonidovich Pasternak (10 February 1890 – 30 May 1960) was a Nobel Prize-winning Russian and Soviet poet, novelist and translator of Goethe and Shakespeare. In Russia, Pasternak is most celebrated as a poet. My Sister Life, written in 1917, is arguably the most influential collection of poetry published in the Russian language in the 20th century. In the West he is best known for his epic novel Doctor Zhivago, a tragedy whose events span the last period of the Russian Empire and the early days of the Soviet Union. It was first translated and published in Italy in 1957. He helped give birth to the dissident movement with the publication of Doctor Zhivago.
Pasternak was born in Moscow on 10 February, into a wealthy Russian-Jewish family. His father was the famous artist, Leonid Pasternak, professor at the Moscow School of Painting, Sculpture, and Architecture, and his mother was Rosa (Raitza) Kaufman, a concert pianist. Pasternak was brought up in a highly cosmopolitan and intellectual atmosphere: family friends and regular visitors to his childhood home included pianist and composer Sergei Rachmaninoff, composer and mystic Alexander Scriabin, existentialist Lev Shestov, poet Rainer Maria Rilke, and writer Leo Tolstoy. Pasternak aspired first to be a composer, turned next to philosophy and then eventually to writing as his vocation.

Inspired by his neighbour Alexander Scriabin, Pasternak resolved to become a composer and entered the Moscow Conservatory. In 1910 he abruptly left the conservatory for the University of Marburg, where he studied under Neo-Kantian philosophers Hermann Cohen and Nicolai Hartmann. Although invited to become a scholar, he decided against making philosophy a profession and returned to Moscow in 1914. His first poetry collection, influenced by Alexander Blok and the Russian Futurists, was published later the same year.

Pasternak's early verse cleverly dissimulates his preoccupation with Kant's ideas. Its fabric includes striking alliterations, wild rhythmic combinations, day-to-day vocabulary, and hidden allusions to his favourite poets like Rilke, Lermontov and German Romantic poets.

Pasternak spent the summer of 1917 living in the steppe country near Saratov, where he fell in love. This passion resulted in the collection My Sister Life, which he wrote over a period of three months, but was too embarrassed to publish for four years because of its novel style. When it finally was published in 1921, the book revolutionised Russian poetry. It made Pasternak the model for younger poets, and decisively changed the poetry of Osip Mandelshtam, Marina Tsvetayeva and others.

During the great purges of the later 1930s, Pasternak became progressively disillusioned with Communist ideals. Reluctant to publish his own poetry, he turned to translating Shakespeare (Hamlet, Macbeth, King Lear), Goethe (Faust), Rilke (Requiem für eine Freundin), Paul Verlaine, and Georgian poets. Pasternak's translations of Shakespeare have proved popular with the Russian public because of their colloquial, modernised dialogues, but critics accused him of "pasternakizing" the English playwright.

Although Pasternak was widely panned for excessive subjectivism, Stalin is said to have crossed Pasternak's name off an arrest list during the purges, saying "Don't touch this cloud dweller." According to Simon Sebag Montefiore, "He recognized that Mandelstam, Pasternak, and Bulgakov were geniuses, but their work was suppressed. Yet he could tolerate whimsical maestros: Bulgakov and Pasternak were never arrested. But woe betide anyone, genius or hack, who insulted the person or policy of Stalin -- for the two were synonymous."

As the book was frowned upon by the Soviet authorities, Doctor Zhivago was smuggled abroad by his friend Isaiah Berlin and published in an Italian translation by the Italian publishing house Feltrinelli in 1957. The novel became an instant sensation, and was subsequently translated and published in many non-Communist bloc countries. In 1958 and 1959, the American edition spent 26 weeks at the top of The New York Times' bestseller list.
Pasternak's post-Zhivago poetry probes the universal questions of love, immortality, and reconciliation with God. Pasternak died of lung cancer on 30 May 1960. Despite only a small notice appearing in the Literary Gazette, thousands of people traveled from Moscow to his funeral in Peredelkino.

Borisz Leonyidovics Paszternak (Moszkva, 1890. február 10. – Peregyelkino, 1960. május 30.) Nobel-díjas orosz költő, esszéíró, műfordító, író.

Jómódú zsidó családban született, a nagyrabecsült művészettörténet és szépművészet professzor Leonid Pasternak és a híres koncertzongorista művésznő, Rosa (Raitza) Kaufman fia. Zeneszerzőnek készül, de történelmet és filozófiát hallgat a moszkvai egyetemen. 1912-ben a németországi Marburgba utazik. Első verseskötetén már látszik páratlan természetleíró képessége, úgy festi a kertet, a szelet, az esőt, a tavaszt, hogy azok róla, a természetben élő, ám a természetet kultúrává nemesítő emberi lényről valljanak. Munkatársa lesz Majakovszkij avantgardista folyóiratának, a Lefnek. Az októberi forradalmat helyesnek tartja, tisztítótűznek nevezi.

Az 1948 és 1955 között megalkotott nagyregényében, a Zsivago doktorban (ismert filmváltozata a Doktor Zsivágó) az 1903 és 1929 közé eső korszak, továbbá a háborús évek orosz történelmének átfogó képét kívánta megrajzolni. 1957-ben kijuttatta regényét az országból, ami meg is jelent Olaszországban és több más nyugati országban is, hatalmas világsiker lett, 26 héten át vezette a The New York Times besztszeller listáját. Amikor neki ítélték a Nobel-díjat, negatív lejáratókampány indult ellene. Művét szemétnek, őt magát árulónak titulálták. Belső emigránsnak nevezték, hozzáfűzve, hogy jobb lenne, ha valódi emigráns lenne belőle. Válaszút elé állították Paszternakot: vagy lemond a díjról, vagy száműzik hazájából. Az előbbit választotta.

Paszternak 1960. május 30-án peregyelkinói otthonában húnyt el.

Lev Davidovich Landau

Lev Davidovich Landau (Russian language: Ле́в Дави́дович Ланда́у; born January 22, 1908 – died April 1, 1968) was a prominent Soviet physicist who made fundamental contributions to many areas of theoretical physics. His accomplishments include the co-discovery of the density matrix method in quantum mechanics, the quantum mechanical theory of diamagnetism, the theory of superfluidity, the theory of second order phase transitions, the Ginzburg–Landau theory of superconductivity, the explanation of Landau damping in plasma physics, the Landau pole in quantum electrodynamics, and the two-component theory of neutrinos. He received the 1962 Nobel Prize in Physics for his development of a mathematical theory of superfluidity that accounts for the properties of liquid helium II at a temperature below 2.17 K (−270.98 °C).

Landau was born on January 22, 1908 to a Jewish family in Baku, in what was then the Russian Empire. Landau's father was an engineer with local oil industry and mother was a doctor. Recognized very early as a child prodigy in mathematics, Landau was quoted as saying in later life that he scarcely remembered a time when he was not familiar with calculus. Landau graduated at 13 from gymnasium. His parents regarded him too young to attend university, so for a year he attended the Baku Economical Technicum. In 1922, at age 14, he matriculated at Baku State University, studying at two departments simultaneously: the department of Physics and Mathematics, and the department of Chemistry. Subsequently he ceased studying chemistry, but remained interested in the field throughout his life.

In 1924, he moved to the main centre of Soviet physics at the time: the Physics Department of Leningrad State University. In Leningrad, he first made the acquaintance of genuine theoretical physics and dedicated himself fully to its study, graduating in 1927. Landau subsequently enrolled for post-graduate study at the Leningrad Physico-Technical Institute, and at 21, received a doctorate. Landau got his first chance to travel abroad in 1929, on a Soviet government traveling fellowship supplemented by a Rockefeller Foundation fellowship.

After brief stays in Göttingen and Leipzig, he went to Copenhagen to work at Niels Bohr's Institute for Theoretical Physics. After the visit, Landau always considered himself a pupil of Niels Bohr and Landau's approach to physics was greatly influenced by Bohr. After his stay in Copenhagen, he visited Cambridge and Zürich before returning to the Soviet Union. Between 1932 and 1937 he headed the department of theoretical physics at the Kharkov Polytechnical Institute.

On January 7, 1962, Landau's car collided with an oncoming truck. He was severely injured and spent two months in a coma. Although Landau recovered in many ways, his scientific creativity was destroyed, and he never returned fully to scientific work. His injuries prevented him from accepting the 1962 Nobel Prize for physics in person.

In 1965 former students and coworkers of Landau founded the Landau Institute for Theoretical Physics, located in the town of Chernogolovka near Moscow, and headed for the following three decades by Isaak Markovich Khalatnikov.

Landau died on April 1, 1968, aged 60, from complications of the injuries from the accident. He was buried at Novodevichy cemetery.

The minor planet 2142 Landau discovered in 1972 by Soviet astronomer Lyudmila Chernykh is named in his honor. The lunar crater Landau is named in his honor.

Lev Davidovics Landau 1908. január 22-én született Landau Bakuban. Az igen kivételes matematikai képességű gyermek, már 13 éves korában tudott integrálni és differenciálni, és ekkor már be is fejezte a középiskolát. Ezt követően fiatal kora miatt nem mehetett azonnal az egyetemre, ezért egy évig közgazdasági tanulmányokat folytatott egy technikum jellegű iskolába. 1922-ben iratkozott be a bakui egyetemre, ahol egyszerre két karon - kémiai és fizikai - tanult. 2 év múlva átiratkozott a leningrádi egyetem fizikai tagozatára. (A moszkvai egyetem mellett ez volt Oroszország vezető felsőfokú tanintézete.)1926-ban publikálta az első tudományos dolgozatát "A kétatomos molekulák spektrumának elméletéhez " címmel. Ez a dolgozat, melyet tizennyolc éves korában készített, már érett tudósra vall.

1927-ben írt következő dolgozata már a kvantummechanika problémájához kapcsolódott. Ugyanebben az évben fejezte be az egyetemet, de ekkor már mint "létszámfeletti aspiráns" beosztásban kutatott. 1929-ben külföldre utazott és másfél évet töltött Dániában, Niels Bohrnál, ki nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a későbbiekben Landau megalapítsa a nagy elméleti fizikai iskolát hazájában. Egy életre szóló barátság fűzte össze a két kutatót.

Chandrasekhartól függetlenül meghatározza a Chandrasekhar- korlátot. Ezt 2,5 naptömegnek számolja ki, a mai 1,44-dal szemben. A neutron felfedezése után azonnal rájön, hogy a kiszámolt fehér törpe alatti állapot a neutroncsillagnak felel meg.

1931-ben tért vissza Landau Leningrádba a Fizikai - Technikai Intézetbe. 1932-től öt éven át a harkovi intézetben dolgozik, amelynek fő témaköre a szilárdtestek és az alacsony hőmérsékletek fizikája volt. Itt erősödött meg tudományos és oktatási tevékenysége. Ő vezeti az elméleti fizikai tanszéket, a Mechanikai - Gépszerkesztő Intézet fizikai-mechanikai fakultásán és 1935-től az általános fizikai tanszéket a harkovi egyetemen. Landau és tanítványainak munkái - a másodrendű fázisátmenetek elmélete, a töltött részecskék kinetikai egyenlete, közbenső állapotok elmélete a szupravezetésben stb. - ezekben az években Harkovot Szovjetunió elméleti fizikai központjává tették.

1937-ben Moszkvába költözött, ahol már nagyon várták a Fizikai Problémák Intézetébe (FPI). Landau itt dolgozott élete végéig. Itt adja meg a szuperfolyékonyság elméleti magyarázatát. A II. világháború idején az FPI-t áttelepítették Kazanyba, de 1945-től Moszkvába visszatelepítve folytatta a munkáját, haláláig az intézet területén lakott.

1962. január 12-én Landaut autóbaleset érte, hat hétig feküdt eszméletlenül. Miután visszanyerte eszméletét szellemi képességei igen lassan álltak helyre, alkotó tudományos munkát már nem tudott többé végezni. Az utolsó hat évben csak formálisan számított az FPI elméleti részlege vezetőjének. Fizikai állapota sem állt helyre teljesen soha többé. Ebben az évben kap Nobel-díjat "a kondenzált állapotokra vonatkozó úttörő elméletéért, különös tekintettel a folyékony héliumra". 1968. április 1.-én hunyt el egy súlyosabb operációt követően. 1972-ben a tiszteletére nevezték el a 2142 Landau kisbolygót.